A Freeszfe januárban ünnepli megalakulásának második évfordulóját. Színművészek, rendezők, írók, televíziós személyiségek, képzőművészek felajánlásaiból az egyesület online jótékonysági aukciót rendez december 17-én.

A Freeszfe alkotóműhelyének jelenleg közel 200 hallgatója, több mint 150 oktatója és hat munkatársa van. Mivel saját épület nem áll rendelkezésre, az oktatás a CEU épületében zajlik, az egyesület 17 vizsgaelőadását pedig 10 különböző játszóhely fogadta be. A hallgatók mintegy kétharmada már megszerezte diplomáját, a filmes osztályok januárban diplomáznak, valamint hét felnőttképzési osztály indult el idén.

A tavalyi aukción 20 millió forint gyűlt össze, melyből 8 diplomafilmet forgattak le a filmrendező BA és MA osztály hallgatói. A 2023 májusában diplomázó televíziós műsorkészítő hallgatók vizsgafilmjeinek forgatására jelenleg nincs tartaléka az egyesületnek, így idén főként ezt hivatott fedezni a gyűjtés.

Az aukcióra több mint ötven
képzőművész, író, színész, zenész, alkotó ajánlott fel számára kedves és
jelentőséggel bíró tárgyakat, különleges élményeket, melyekre licitálhatnak a
résztvevők.

A felajánlott tárgyak között szerepel Klimó Károly, Lakatos Márk, Szlávics László, Forgács András, Várady Róbert és Haász Katalin alkotása, Hofi Géza hagyatékából egy rézkarc, Rév Marcell, az Eufória sorozat Emmy-díjas operatőrének fotója, Szirtes Ági zöld cipője a legendás Portugál előadásból, a Krétakör Hamlet előadásának szövegkönyve, Nádas Péter fotója, Ascher Tamás rajza, Simon Márton, Tóth Krisztina, Székely Csaba, Erdős Virág és Geszti Péter kézirata, Sára Júlia felajánlásából pedig Huszárik Zoltán Szindbád című filmjének eredeti, számozott díszletlistája is új tulajdonosra találhat.

A további felajánlók többek között ott van Beck Zoltán 30Y, Kajdi Csaba, Till Attila, Hajós András, Novák Ferenc Tata, Dés László, Presser Gábor, Farkasházy Tivadar, Hernádi Judit, Molnár Piroska és Pogány Judit is. A licitek nyertesei kaphatnak egy saját egyetemi előadást Karsai Györgytől, kajakozhatnak Epres Attilával, beleshetnek a szinkronizálás kulisszái mögé Spilák Klárával, de részt vehetnek Péterfy Gergely levelező prózaíró kurzusán is

Az online jótékonysági aukció december 17-én kezdődik, az eseményt a Freeszfe Facebook-oldalán élőben követhetik nyomon az érdeklődők.

Nyitókép: Fórizs Dániel