A Manaky alkotmányos monarchia a reggae birodalomban ? olvasható a Facebook-oldalatokon. Mikor kezdtétek a ?szervezkedést??

Zsoltika (Krecsmáry Zsolt ének-dob ? a szerk.) osztálytársam volt gimnáziumban, így már ekkor elkezdtünk együtt muzsikálni. Előtte is játszottunk formációkban ? együtt és külön is. Koroknay Andrist (basszusgitár) a reggae közösségben ismertük meg. Tavaly döntöttünk el, hogy összehozunk egy olyan zenekart, amelyben hárman leszünk tagok, és végre olyan zenét játszunk, amilyet már rég akartunk.

 

Miért választották a reggae-t fő stílusnak?

Mert csodálatos muzsika. Zsoltika már akkor is csak azon élt, amikor megismertem. Én is szerettem, de a reggae iránt érzett végleges szerelem akkor, gimiben kezdődött nálam? A Manaky egyébként a ?70-es, ?80-as évek reggae stílusát követi, ez a fő irány. Ám ezen kívül még sok más műfajban is készítünk számokat, például soul, hip-hop vagy most épp dancehall elemeket vegyítve. A lényeg, hogy majdnem minden műfajban ez a két évtized a kedvenc időszakunk ? főként a hangszerelés a meghatározó számunkra.

 

És ha reggae-ről van szó, akkor Bob Marley is, gondolom.

Így van, őt természetesen szeretjük, de rajta kívül még számos előadót, például a Steel Pulse vagy az Aswad zenekart. A reggae műfajáról tudni kell, hogy rengeteg behatás ? ilyen volt a soul vagy a funk ? érte, amelyből aztán olyanná alakult, amilyen most.


manakysajto_600x337.png
A Manaky zenekarKrecsmáry Zsolt (balra), Koroknay András (középen), Kálmán András (jobbra)

A reggae saját, patois (jamaicai angol) nyelvén szólnak a dalaitok. Máshogy el sem tudnátok képzelni?

Valahogy úgy. Zsoltika már a gimiben patois-ul írta le valamelyik együttes szövegét az angol füzetébe, ami miatt az angoltanárunk tépte is a haját rendesen. Nem annyira nehéz egyébként megtanulni, ugyanis az angol nyelvhez képest sokkal egyszerűbb. Persze a zenekarban Zsoltika beszéli és érti a legjobban ezt a nyelvet, így ő írja a szövegeinket is. Sokan kérdezik egyébként, mikor lesz magyar számunk? Nos, a reggae jamaicai zene, a számoknak ezért ezen a nyelven jön ki a ritmusa ? esetleg még angoul. A magyar szövegek nem szólnak túl jól. A magyar népzene is fura lenne olaszul, nem?

 

A Cseh Tamás Program egyik nyertes zenekara vagytok. Miért döntöttetek a pályázás mellett?

Szeretnénk a Manaky zenekart megismertetni az emberekkel, felfuttatni kicsit ? ezt azonban mostanában önerőből nagyon nehéz, sőt szinte lehetetlen megvalósítani. Próbálunk a magunk muzsikus módján megélni, de ez nem elég ahhoz, hogy beindítsunk egy zenekart. Felhívták a figyelmünket, hogy van ez a pályázat, mi pedig jelentkeztünk rá.

 

A programban lemez- és klipkészítésre van lehetőségetek. Mikor kezditek el a munkát?

Zsoltika jelenleg Angliában van, és ott is lesz néhány hónapig, ezért előre dolgoztunk. Belehúztunk, és már felvettük a számok énekes részét, illetve a dobot, sőt lassan teljesen készen vagyunk a hanganyaggal ? egy 11 vagy 12 számos nagylemezzel. A klipforgatáson még gondolkozunk.

Milyen terveitek vannak a (közel)jövőre nézve?

Amellett, hogy szeretnénk itthon minél többet játszani, külföldi koncerteket is tervezünk, mert nagyon pici ez az ország, és így kicsi a befogadóképessége is. Amit játszunk, a reggae rétegzene, se nem underground, se nem mainstream. Tegyük fel, hogy elkészítjük a világ legjobb reggae számát, akkor is csak egy vékony réteg fogja hallgatni. Ami nagyon kevés ahhoz, hogy egy zenekart működtetni lehessen. Illetve fontos még, hogy külföldön több inger, hatás érné minket, amelyből töltekezni tudnánk ? az alkotás szempontjából ez egyáltalán nem elhanyagolható.

 

A zenész lét akkor nálatok főállást jelent.

Igen, a zenélésből élünk most és abból akarunk a jövőben is ? meg persze a stúdiózásból. Koroknay Andrissal nemrég hoztuk létre a Studio Einz-t Csillebércen, ahol az eddig elkészült számainkat rögzítettük, illetve más előadók is jártak már nálunk. A fő cél tehát, hogy a stúdió és a Manaky egyszerre működjön.

Manaky a YouTube-on: