A rendkívüli esten az Aida egyik drámai jelenete és egy Carmen-keresztmetszet is elhangzik. Fellép a FlamenCorazónArte Táncszínház és a Varidance társulat, a magyar énekes szólisták mellett pedig Marco Berti olasz tenor is közreműködik.

Több mint 35 éve, a felújítás alatt álló Operaház helyett ugyancsak az Erkel Színház színpadán debütált a társulat tagjaként Komlósi Ildikó. A Békésszentandrásról indult mezzoszoprán a Zeneakadémia elvégzése után Milánóban és Londonban folytatta tanulmányait. Nemzetközi pályája 1986-ban ívelt fel, miután megnyerte a Pavarotti-énekversenyt, ahol Verdi Requiemjében debütált a tenorklasszis partnereként, Lorin Maazel vezényletével.

Gertrúdként a Bánk bánban

Pályafutása elmúlt majd három és fél évtizedében a világ csaknem minden rangos operaházában és koncerttermében fellépett már. Hangját tucatnyi felvétel őrzi, gazdag repertoárján megtalálható többek közt A kékszakállú herceg vára világszerte sikerre vitt Juditja, a Bánk bán Gertrúdja, a Parasztbecsület Santuzzája, a Salome Heródiása vagy Az árnyék nélküli asszony Dajkája is.

Amnerisként az Aidaban
Fotó: Palyi Zsófia

Az Erkel színházi jubileumi esten két másik emblematikus és közkedvelt szerepét, az Aidából Amnerist, egy keresztmetszetben pedig Carment idézi meg.

Komlósi Ildikó számára ugyanis mindig is fontos, hogy játszhasson is a színpadon. „Soha nem kívántam csak énekes lenni, azt élvezem, hogy valaki más bőrébe bújhatok, ha a szerep mélyére ásva magamban is mást, valami meglepőt találok meg” – fogalmazott korábban az énekesnő.

Az Aida részletében Palerdi András, míg a Carmen-keresztmetszetben Gábor Géza, Sáfár Orsolya, Kálnay Zsófia, Fülep Máté, Szemerédy Károly és Megyesi Zoltán mellett Marco Berti olasz tenor lesz Komlósi Ildikó partnere.

Forrás: Magyar állami Operaház

Kiemelt fotó: Emmer László