„Az alkotó ember egy-egy izgalmas nő vagy férfi, aki talán épp a velünk szomszédos lakásban él”

Mikor és minek a hatására indultak el a
rendhagyó irodalomórák?

Tallér Edina: Az Ír, olvas, él című rendhagyó irodalomóra-sorozat idén márciusban indult útjára. A Petőfi Kulturális Ügynökséggel együttműködve olyan programot akartunk létrehozni, amellyel irodalmi művek és szerzőik bemutatásával a középiskolai tananyaghoz kapcsolódva tudjuk megszólítani a tizenéveseket.

Több mint tíz éve tartunk rendhagyó órákat Gerner Csabával. Az első sorozatunk 2012-ben volt, akkor Fejér megye középiskoláit és szakiskoláit jártuk végig, és irodalmi folyóiratokat mutattunk be a gyerekeknek. Legutóbb pedig tavaly indult útjára az Írj, olvass, játssz! című sorozatunk, amelyben kortárs színházi művek alapján szálazunk szét a gyerekekkel olyan problémákat, mint a testképzavar, a családon belüli bántalmazás vagy a mások feletti ítélkezés.  

Rendhagyó irodalomóra Kiskunfélegyházán

Mi volt az első meghatározó élményetek
az irodalommal, olvasással kapcsolatban?

Tallér Edina: Kétszeresen köszönhettem az irodalomnak, hogy magamra találtam. Először gyerekkoromban olvasóként, aztán felnőttkoromban íróként. Alföldi kisvárosban voltam középiskolás, az évfolyamom egyik legzűrösebb diákja. Nagyon nehezen tudtam az akkori szabályokhoz igazodni és együtt élni velük. Az 1980-as évek vége és a 90-es évek eleje önmagában is elegendő ok lett volna arra, hogy egy fiatal nehezen igazodjon ki a „korszellem” zűrzavarában, ráadásul én meglehetősen érzékenyen reagáltam a felnőttek, tanárok frusztrációira, a csúsztatásokra; mindenre, amit nem tartottam igazinak, hihetőnek, értékesnek.

A magány érzetével elég korán és elég intenzíven találkoztam. Aztán 16 évesen kezembe került Kurt Vonnegut Börleszk – avagy nincs többé magány című kisregénye. Két nap alatt elolvastam, és mire a végére értem, meggyőződésemmé vált, hogy amíg van olvasnivalóm, addig soha többé nem leszek egyedül. A mai napig emlékszem a pillanatra, amikor rájöttem: nekem mostantól az irodalom lesz a komfortzónám.

Hasonló rádöbbenés volt 36 éves koromban – amikor az első szépirodalmi prózai szövegemet megalkottam –, hogy amíg írok, írhatok, írni tudok, addig számomra semmilyen körülmények között sem értéktelenedik el az élet és a világ. E két élmény motiválta, hogy rendhagyó irodalomórákat dolgozzak ki középiskolások számára. Meggyőződésem, hogy művészként és anyaként felelősségem van abban, milyen jövőképük és teremtő erejük lesz a gyerekeinknek.

Gerner Csaba: Tizenévesként, bár szerettem az irodalmat és sokat olvastam, inkább a matematika, a számítástechnika érdekelt. A középiskolai irodalomtanárom, Michler István viszont észrevette azt is, hogy nagyon jó a memóriám, így ha elmulasztottam valamit, akkor nem rossz jegyeket kaptam, hanem versek megtanulásával „tisztázhattam magam”. Neki köszönhetem azt is, hogy más megvilágításba helyezte számomra az irodalmat: rengeteg érdekes, a tananyagban nem szereplő dolgot mesélt a szerzőkről.

Később is jó emberekkel ismerkedtem meg. Soltis Lajos egy véletlen találkozás folytán a mesteremmé vált: felismerte bennem a színészi képességeket. Egy színész a munkájából fakadóan sokszor találkozik az irodalommal. Akkor már nem is érdekelt más, csak az emberek érzései és történetei.

Mi a célja a rendhagyó irodalomóráknak?

Tallér Edina: Az Ír, olvas, él című sorozattal azt szeretnénk elérni, a gyerekek rájöjjenek: a klasszikus és a kortárs magyar irodalom „élő szöveg”. A hivatalos irodalomórákhoz képest itt kötetlenebb keretek között, irodalmi érdekességek, izgalmas, személyes élmények felvillanásaival mutatjuk be a szereplőket, és azt a vállalt nézőpontot, hogy az irodalom nem poros régi könyv, hanem a köztünk és bennünk lüktető szenvedélyek, képek, hangok, illatok szavakba foglalt kivetülése. Az alkotó ember pedig nem egy szakállas bácsi arcképe a falon, hanem egy-egy izgalmas nő vagy férfi, aki talán épp a velünk szomszédos lakásban él.

A művészet és az azt megalkotó művész is elérhető. A kortárs irodalmi alkotásokkal és szerzőikkel hidat próbálunk építeni a klasszikus magyar irodalom és a diákok között. Fontos szempont a tehetséges fiatalok motivációjának, önbizalmának erősítése az irodalom segítségével, valamint az alkotói folyamatok és az irodalom terápiás hatásainak érzékeltetése és a tehetséggondozás erősítése is.

Gerner Csaba: Sokat köszönhetek annak, hogy megismerkedtem az irodalommal. Az életem nem unalmas, mindenről eszembe jut valami, minden nap rejt egy-egy meglepetést. Az, hogy találkoztam olyan emberekkel, akik megmutatták: az irodalom több, mint ami a tankönyvekben van, talán a legjobb dolog az életemben. Szeretném, hogy ilyen találkozásokban minél több fiatalnak legyen része, mert tudom, hogy ez az, amitől jobbak, szebbek lesznek a mindennapok.

Mi alapján választjátok ki a
helyszíneket?

Gerner Csaba: Főként olyan helyekre megyünk, szeretnénk eljutni ezekkel a foglalkozásokkal, ahol földrajzi vagy egyéb okból nem evidens, hogy a fiataloknak kéznél van a kortárs irodalom. Sokszor vissza is hívnak minket egy-egy helyre. Bármerre megyünk, mindenhol akadnak olyan fiatalok, akik ráéreznek az olvasás örömeire. Mindig kapunk a diákoktól, tanároktól pozitív visszajelzéseket.

Mi ezzel a sorozattal főként azokhoz a diákokhoz keressük a kapcsolódási lehetőséget, akik nem vagy csak ritkán találkozhatnak kortárs művészekkel, írókkal, mert messze laknak a nagyvárosoktól vagy mert eddig nem az irodalom volt a tanulmányaik és a hétköznapjaik fókuszában.

Mik a tapasztalatok, milyen a fogadtatás? A diákok hogyan reagálnak? Van-e arra példa, hogy valakivel kapcsolatban maradtok?

Tallér Edina: Több fiatallal vagyok közvetlen kapcsolatban. Az irodalomóra után sokan ímélt vagy üzenetet írnak, vagy csak simán követnek bennünket a közösségi oldalainkon. Levelezünk, és ők időnként ötleteket kérnek, hogy mit olvassanak, de olyanok is akadnak, akik elküldik nekünk a legféltettebb írásaikat.

Gerner Csaba: Közel ötszáz diákkal találkoztunk már. Kadétokkal, gépészekkel, fodrászokkal, mezőgazdasági szakközépiskolásokkal, és még folytathatnám a sort. Egy-egy ilyen alkalom előtt rengeteget készülünk Edinával és az író kollégákkal, hogy mivel indítsunk, miről beszéljünk, mi lehet az érdekes az adott iskola diákjai számára.

De nem lehet mindenből igazán előre felkészülni. Van, ahol tárt karokkal várnak a gyerekek már az első alkalommal is, aztán üzennek, hogy visszavárnak. De megesett már olyan is, hogy összefont karral vagy a padokra dőlve, telefont nyomkodva azt mondták: nem érdekli őket ez az egész. A dolog romantikája, hogy épp ott, ahol ez elhangzott, két héttel és két irodalomórával később már azzal köszöntek el tőlünk a srácok, hogy mikor jövünk újra, és hoznánk-e magunkkal könyveket.

Hány helyszín van egy évben? Hova utaztok legközelebb?

Gerner Csaba: Az elmúlt fél évben főként Békés és Bács-Kiskun megyékben jártunk, többek között Békéscsabán, Kiskunfélegyházán, Kétegyházán, Békésen. Több iskolában előfordult, hogy visszahívtak bennünket. Ahová tudunk, mindig vissza is megyünk. De a következő fél évben olyan iskolákkal kezdünk, ahová időhiány miatt előzőleg nem jutottunk el. Kiskunhalas, Orosháza, Gyula lesznek a következő állomásaink, de nagyon szeretnénk még ebben az évben Pécs, Debrecen és Miskolc környékére is eljutni.

A Kiskunfélegyházán tartott órán Ughy Szabina volt veletek. Mióta figyelitek Szabina pályafutását, és milyen kapcsolatban vagytok egymással?

Tallér Edina: Szabina munkásságát is, mint elég sok, számomra érdekes, izgalmas író kollégámét már nagyon régen figyelem. Szabina a kétezres évek közepétől kezdve publikál a legkülönfélébb irodalmi lapokba, szerintem nagyjából azóta ismerjük egymást. 2011-ben jelent meg az első verseskötete Külső protézis címmel, és 2015-ben publikálta a Séták peremvidéken című könyvét. 2018-ban regénnyel jelentkezett: A gránátalma íze cíművel, amely szerintem az egyik legizgalmasabb és legjobban megírt regénye a 2010-es éveknek. Újságíróként és szerkesztőként is tevékenykedik. Bach Mátéval együtt alapítója a Pesti nő című projektnek. Munkássága és alakja példaértékű lehet a legfiatalabb generációk számára, ezért hívtam meg közreműködőnek.

A sorozatba igyekeztem olyan kollégákat felkérni, akik az irodalmi munkásságuk mellett egyéb érdekes dolgokat is művelnek. Szabina például irodalomterápiával is foglalkozik. A munka kapcsán közelebbi viszonyba kerülhetek a kollégákkal, ami szerintem szakmailag nagyon fontos. Emberileg pedig felbecsülhetetlen értéke van, amikor a kortársak mellett nem érzed egyedül magad.

Ebbe az iskolába már második alkalommal látogattatok el. Mi az oka az ismétlésnek?

Gerner Csaba: Kitűnő tanárok vannak itt. Tóth Csaba tanár úr mindenre nyitott, ami a diákok fejlődését szolgálhatja. A programunkon nem tud minden diák egyszerre részt venni, mivel korlátozott a tantermek befogadóképessége, és a foglalkozások jellege sem olyan, hogy harminc gyereknél többet elbírjanak. Így több alkalommal is szükség van ránk, hogy ne legyenek olyan fiatalok, akik kimaradnak.

Házaspárként ez a szerelemprojektetek. A munkát és a magánéletet hogyan tudjátok szétválasztani? Támadnak-e emiatt köztetek konfliktusok?

Tallér Edina: Szerintem a jó kapcsolatok alapja (és nemcsak ha a szerelemről van szó), hogy legyen közös cél, közös játék, kölcsönös tisztelet és persze szeretet. Szerencsémre én ebben élek, ez a munkámra és a magánéletemre is egyaránt jellemző.

Gerner Csaba: Konfliktusok nincsenek, mivel közösek a céljaink. Maximum annyi, hogy az egyéb munkáink miatt néha nehéz az egyeztetés, de ez valahogy mindig megoldódik.

Bécsi Éva

Nyitókép: PKÜ/Bach Máté