„Az az álmom, hogy nem hagyjuk veszni a szép évfordulót”

Az utóbbi két és fél évtizedben valamilyen szerepben mindvégig kötődött az együtteshez. Nikolett most nincs egyszerű helyzetben: nemcsak a saját fáradtságán kell úrrá lennie, hanem a különböző korú növendékeket is értelmes munkára kell sarkallnia.

Furcsa, az életfeltételekben gyorsan változó hónapok állnak mögöttünk. Mi segít?

Nekem a séta. Közel lakom a Gellért-hegyhez, szinte mindennap fölmentem. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban is tanítok, középiskola lévén november óta természetesen online, aminek vannak előnyei, de több hátránya is. 2020 utolsó negyedében az Operaház Gyermekkaránál is online tartottuk a próbákat, de januárban úgy döntöttünk, hogy megfelelő óvintézkedések mellett személyes jelenléttel dolgozzunk, tehát maszkban, folyamatos szellőztetéssel, megfelelő távolságtartással, kis létszámmal, maximum 15-en egy teremben. Így ment egészen március 8-áig. Most ismét visszatérünk az online munkához.

A gyerekek egyébként csodálatosan ügyesek, a Bohéméletet például online tanulták meg, pedig az amúgy sem könnyű. A távkapcsolatban késik a hang; megesett, hogy én nem tudtam, mi történik a túloldalon, de szerencsére ők engem hallottak. Működőképesek maradtunk így is, de ehhez persze nekem bíznom kellett abban, hogy tényleg megtanulták a szólamokat. Amikor találkoztunk, bebizonyosodott, hogy igen. Remekül dolgoztak.

1970-ben, amikor Botka Valéria és Csányi László kitalálta az operaházi gyermekkart, talán egy osztálynyi sem volt az induló csapat. Most hányan vagytok?

Körülbelül százhatvanan, plusz-mínusz öt fő, nem tudom pontosan megmondani, hiszen a régiek mennek, és jönnek újak. Az biztos, hogy jócskán megnőttünk! Amikor idejártam, harmadik osztályosok voltak a legfiatalabbak. Én lefelé és fölfelé is bővítettem a korhatárt: másodikosokat is fölveszünk, és az érettségiző korosztály is bátran jöhet, ha bírja az iskola mellett, sőt egy-két kósza egyetemista is vissza-visszatér a kórusba A diótörőt vagy a Bohéméletet énekelni, pihenésképp a vizsgaidőszakban. Kevésnek ítéltem az alsó tagozat második két évét: három után mégsem akkora váltás a nagyok csoportjába kerülni. Néhány darabhoz szükséges is, hogy kisebbek jöjjenek, a Tosca jelmezeibe például a picit nagyobbak már nem férnek bele. Ami meg a felső korosztályt illeti, bizonyos művek esetében elengedhetetlen az a hangi biztonság, ami csak egy 16–18 éves lányt jellemez. A diótörő Hópehely-kórusát a kicsik nem tudnák elénekelni.

Kicsi vagy nagy, a munka mindenki számára kötelezettségekkel jár.

Mindenkinek szerződése van, de a beosztásoknál
figyelembe veszem az élethelyzetet, az elfoglaltságokat. Ha épp lazább
időszakban vagyunk, lehet szólni, hogy „hangszervizsgám lesz, fogszabályozóhoz
vagy fontos edzésre mennék; olyan programom van, amit semmiképp nem szeretnék
elmulasztani”. Főpróbahéten ellenben nincs helyük efféle kéréseknek. Ám nagyon
jó a társaság és a szülői gárda is: pontosan tudják, hogy ezt a kártyát olyankor
nem lehet kijátszani.

Ilyen jelentős létszámú csapat, ennyire eltérő korosztályok ügyeit átlátni nem kis teljesítmény.

A kicsiket új korrepetitor tanítja, aki maga is
gyakorló énekes a Nemzeti Énekkarban, a lánya pedig hozzánk jár már hatodik
éve. Szakmailag tehát abszolút megbízható kolléga, és igazi tyúkanyótípus!
Emlékszem, hogy annak idején, alsósként pont ilyen nyugodt és kiszámítható
tanítóra volt szükségem. Nagyon szeretem az illetőt, ma is tartjuk a
kapcsolatot. Én nem vagyok tyúkanyókarakter. Vizsgákon, a fellépések előtti
utolsó meghallgatásokon persze ott vagyok, de az időm 98 százalékát a nagyokkal
töltöm. A velük való munkában szintén támaszkodhatom a két szuper
korrepetitorunkra.

Az AKG-ból is került énekes a kórusba?

Igen, a gimnáziumból is vannak velünk, de fordítva történt: valaki már énekkari tagunk volt, és innen felvételizett oda.

Az általános iskolások egy helyre járnak, mint régen?

Sajnos nem. Viszonylag kevesen az Erkel Iskola növendékei, a többiek több mint száz intézményben tanulnak. Ennek számtalan hátránya van, bár az iskolák általában készségesek, és igen büszkék azokra, akik hozzánk járnak. Ha nem Covid-időszak van, a közlekedés, a délelőtti próbák, a különféle órák egyeztetése akkor is fokozottan terhel mindenkit, elsősorban a gyerekeket. Ezért fölvetődött egy saját iskola létrehozásának gondolata. Az Operaház vezetése nem egyszerűen támogatja, hanem kezdeményezőként szorgalmazza az ötlet megvalósítását, az Eiffel Műhelyház területén lenne is alkalmas hely. Ideális megoldás lenne. Szédítő, ha belegondol az ember, hogy milyen nagyszerű távlatot nyitna meg a fiatalok előtt egy ilyen iskola!

Hogyan keveredtél a zenei világba?

Kicsi koromban a sport irányába mozogtam. Amikor elsős lettem, az édesanyám azt mondta, minden rendes ember megtanul zongorázni. Jó, feleltem, mert mindig szívesen énekeltem. Kerestünk egy zongoratanárt, csakhogy a sportban kezdtek a dolgok komolyra fordulni. A BVSC-ben röplabdáztam, amelynek során kisebb kézsérülést szerezni. A zongoratanáromnak elege lett belőle, hogy a fájdalmaim miatt nem tudtam rendesen játszani. Választás elé kerültem – és maradt a zongora. A tanárom lánya az Erkel Iskolába járt, tőle tudtam az Operaház Gyermekkaráról. Jelentkeztem, és ezzel végleg elköteleztem magam a zongora és a kórustagság mellett. Majd a város egyik legjobb gimnáziumába, a Városmajor utcába, Gráf Zsuzsához kerültem, akinek Angelica Leánykara nemzetközileg is magasan jegyzett. Fantasztikus volt az a négy év! Nagyon sokat köszönhetek Zsuzsának. Tudta, hogy szeretek énekelni, de arra ösztönzött, először felvételizzek csak karvezetés szakra az ELTE-re, aztán majd meglátom, hogyan alakulnak a dolgok. Az egyetemen már egyértelmű volt, hogy ez nekem való.

Mint minden évben, 2020-ban is hirdettetek a kórusba felvételt. 2021-ben hogyan lesz?

Tavaly online zajlott a felvételi, igen nehéz körülmények között. A jelentkezőknek éneklős videót kellett készíteniük, és kíváncsi voltam a háttértudásukra is. Nem kizáró ok, ha valaki nem olvas nagyon jól kottát, nem szolmizál elég flottul, ellenben egyéniségnek látszik. Azokat, akik esetében nem tudtuk eldönteni, hogy igen vagy nem, behívtuk a nyár végére személyes meghallgatásra, és igen jól tettük, mert ennek nyomán hol ebbe, hol abba az irányba billent a dolog. Úgy terveztem, hogy idén egy picit másként csináljuk: az első kör ismét online zajlik majd, és azokat, akiket jónak vélünk, mind meghallgatnánk élőben. Kérdés, hogy a mostani intézkedések egyáltalán mikor teszik lehetővé ezt a változatot. Nincs ok aggodalomra: tavaly is, idén is meglepően sokan jelentkeztek, és szerintem a jelenlegi körülmények sem szegik kedvét senkinek. Nem a létszám miatt hirdetünk minden évben felvételt, hanem mert a gyerekek gyorsan változnak, és a különféle stílusú darabok más és más karakterű szereplőket követelnek meg.

Igénybe veheti-e a ház statisztaként a kórustagokat?

Külön gyerekstatiszta-csapat van; mi azért vagyunk, hogy énekeljünk. Ritkán azért előfordul, mint például a Parasztbecsület–Bajazzók párosnál, mivel a Bajazzókban a mieink lépnek színre, és ha már ott vannak, a másik darabban ők statisztálnak.

Reméljük, idén nem marad el a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon az új Carmen-produkció a neves katalán színházi szakember, Calixto Bieito rendezésében. Mikor kezditek a betanulást? 

Mi már befejeztük a felkészülést, jöhet az előadás! Máskor nem szoktunk ráérni, hogy ennyire előre dolgozzunk. De ki kellett találnom valamit, hogy értelmes feladatot kapjanak a gyerekek. Sajnos a Parsifal-premier ismét odébb csúszott; abban az előadásban a színfalak mögött énekelünk, ezért csak a zenei próbákon kell majd részt vennünk. Nagyon bízom benne, hogy nyár elején sor kerülhet Tallér Zsófia Leánder és Lenszirom című operájának és Újévi nyitányának felvételére, valamint Tóth Péter Örkény István színműve alapján írt, Tóték című alkotásának rögzítésére.

Tavaly volt ötvenéves a gyermekkórus, ennek az időnek éppen a felét itt és velük töltöttem. Az az álmom, hogy nem hagyjuk veszni ezt a szép évfordulót. Jó program van a fejemben: előadnánk Szőnyi Erzsébet két művét, A makrancos királylányt, és talán A didergő királyt is. A makrancos királylányt tavaly már teljesen megtanultuk, csakhogy a királylányok és a bojtárok megnőttek, illetve mutáltak. De örömmel elkezdenénk elölről.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu