Hol dolgozol most?
Pécsett vagyok, most lett kész Az iszonyat balladája 2, amelyet a Pécsi Balett hatvanadik évfordulójára készítettem. A darab Eck Imre, a Pécsi Balett alapítójának első koreográfiája volt még 1961-ben; az eredeti zenét, Szokolay Sándor művét megtartottuk, de a történetet a mai világba ültettük át.
Az előadás 12 táncosra épül, kissé a 12 dühös embert alapul véve. Egyikük egy érzelmi elhívást követve elindul, és megváltoztatja a többieket. Az én utópisztikus álmom a világról az, hogy egyszer csak felébrednek az emberek, és egymás után észreveszik: a világban nem a szeretet és a jóság irányít, hanem a gonosz. Véleményem szerint Isten világában most a sátán uralkodik, csak az emberek ezt nem észlelik, mert mindenkit megvezet a média és a politikusok.
Nyilván a cím is erre a gondolatra utal.
Fél évvel ezelőtt még egyáltalán nem foglalkoztam Istennel, jóllehet mindig is biztos voltam abban, hogy létezik egy magasabb intelligencia, amely létrehozta a világot. Csak úgy magától egy eredetileg remekül működő univerzum nem születik meg. Az ember persze semmit nem tudhat pontosan, csupán érezhet, de úgy vélem, ez a járvány kreált helyzet. Mélyen beleásva magam ebbe alakult ki az álláspontom. Nem volt munkám, így adódott időm utánaolvasni, okos emberek gondolatait meghallgatni.
Mély lelki krízisen estem át, de egy idő után elkezdtem érzelmileg emelkedni, és újra megszeretni az életet. Biztos vagyok benne, hogy van Isten, szeretet és jóság, amelyeket mind eldugtak előlünk, hogy megpróbáljanak bennünket eltávolítani egymástól. Azért van ennyi rettegő ember, mert nem tudnak felébredni a delíriumból, amelybe taszítják őket. Erről szól a darabom: a felébredő ember a szeretet felé húzza a többieket.
A járvány miatt kerültél mélypontra?
Felhalmozódtak bennem a negatív érzelmek: félelem, depresszió, stressz. Ezek komolyan rányomják az ember lelkére a bélyeget, és a válságból azután nagyon nehéz kijönni. Hipnotikus félelemben éltem. Féltem a jövőtől, a vírustól. Eljött egy olyan mélypont, amikor már annyira nem volt pénzem, hogy otthon ültem az utolsó zacskó tésztával és paradicsomkonzervvel, és úgy voltam vele, hogy ezt most elkészítem, és ettől kezdve jól fogom érezni magamat. Megettem, kiültem a teraszra Ercsiben, ahol élek, néztem a természetet, és rájöttem, hogy a világ gyönyörű, és nem lehet, hogy ennyire elhagyjam magam: muszáj boldognak lenni.
Attól kezdve lassan jönni kezdtek a pozitív érzések, visszacsatolások, és hihetetlen módon: a munkák. Hiába nehéz az élet, ma már kitűnően vagyok, tele feladattal, és anyagilag is rendbe jöttem. Rájöttem, hogy spirituálisan én magam kreálom a világot a magam számára.
A Harangozó-díj is pozitív visszacsatolás.
Hálás is vagyok a jelölőknek, és a díj osztóinak is. Boldoggá tett, de ezzel együtt úgy tartom,
nem az számít, mit kapsz, hanem hogy mit adsz.
Hosszú évek óta sokfelé dolgozol úgy itthon, mint külföldön. Melyek a legemlékezetesebb munkáid?
Sokszor megfordultam Hollandiában: a Codarts Rotterdam táncakadémián tanítottam és koreografáltam. A mai napig játsszák a diákok a darabjaimat, ami nagyon jó érzés. Svájcban, a Zürichi Művészeti Egyetemen – amely egy óriási komplexum – szintén kreációkat készítettem a hallgatóknak. Gyakran utazom Olaszországba, privát iskolákba kortárs táncot oktatni, valamint nemzetközi versenyekre zsűrizni. Dolgoztam a Palermo Danzában, Lisszabonban a Táncakadémián.
Szép lista. Hogyan forogtál be ezekre a helyekre? Hogyan kezdődött a szakmai életed?
Gyerekként a Talentum együttesben néptáncoltam, ami a 70-es években nagy dicsőségnek számított. Somogyi Tibor tanítványa voltam, szerettem őt; lelkes, jóindulatú ember és remek tanító volt. Azután egy évig a Budapest Táncegyüttes tagja voltam, majd átlovagoltam a színház világába, és a Rock Színházhoz szerződtem. Csodálatos, családias légkörben dolgozhattam az akkori nagyokkal, köztük Vikidál Gyulával, Sasvári Sándorral. A Nyomorultakban, az Evitában, a Dorian Grey-ben, a Jézus Krisztus szupersztárban táncoltam. Fantasztikusan éreztem magam, de szakmailag tovább akartam lépni, mert vitt a kíváncsiság.
Krámer György és Fincza Erika táncművészek készítettek nekünk egy darabot. Erika lelkes követője volt Raza Hammadinak, ezért a próbák során megtanított nekem pár lépést a világhírű táncművész tréningjéből. Először borzasztóan idegen mozgástípusnak tűnt, de csak míg el nem mentünk a Razát követő Földi Bélához egy próbát megnézni. Lenyűgözött Béla társulata, a fizikalitásuk, ahogy könnyedén „repkedtek”, és azt gondoltam: ezt akarom csinálni. 21 éves voltam, és attól kezdve árnyékként követtem Bélát. Minden órájára elmentem, ezért ott kellett hagynom a színházat. Kilenc évig táncoltam nála. A külföldi karrieremet a Jazzexben kezdtem Hágában, majd miután megszűnt, különféle projektekben táncoltam, és elszerződtem a Dance Work Rotterdamhoz. Tíz évet töltöttem ott, negyvenévesen jöttem el, és kezdtem tanítani, koreografálni.
Akkor tűntél fel újból Magyarországon is. Mi volt itt az első megbízásod?
Fontányi Gréta hívott először kurzust tartani Pécsre, és attól kezdve kézről kézre adtak. Soha nem kellett a tanításért kalapolnom. Olaszországban is, ha valahol oktatok, és más iskolákból meglátnak, oda is meghívnak. Most azonban a járvány miatt sajnos nehezen jutok el bárhová.
Milyen stílust képviselsz? Mitől különleges, amit csinálsz?
Nehéz kérdés. Rapszodikus vagyok; mindig azt formálom mozgássá, ami átfolyik rajtam. Nem szoktam gondolkodni, mielőtt a terembe lépek, sem koreografálás, sem tanítás esetén. Mindig valami újat csinálok, és ez jól működik.
Az alkotói erő legelső segítője az intuíció. A gondolat becsaphat.
Ha az intuíció megvan, akkor lehet gondolkodni. Semmit sem szabad erőltetni, mert akkor nem jön el a flow állapot. Elképesztően kerek dolgok születnek így, amelyekről a végén nem tudom elhinni, hogy én kreáltam őket. Ez Istentől ered. Minden, ami megérzés, bevillanás, tőle jön. Még akkor is, ha először úgy érzed, hülyeség az egész, és próbálod elhessegetni. Kipróbálom, amit érzek, és azonnal jön a következő löket.
Milyen impulzusok értek gyerekként?
Nagyon szerettek a szüleim, ami rendkívül fontos egy gyereknek. Én is ezt teszem a fiammal. Ez fogja őt érzelmileg építeni, abba az irányba vezetni, hogy fölé tudjon rezegni a dolgoknak. A gyerekeket nem szabad ijesztgetni, hanem hagyni kell őket kibontakozni a saját útjukon. Ezért nem erőltetem a fiam, hogy táncoljon, jóllehet remek adottságai vannak. Neki kell majd megtalálnia, amivel foglalkozni szeretne.
Édesapám katonatiszt volt, racionálisan gondolkodó ember, ezért nem értett engem, noha szeretett. Próbált rendszerre nevelni, mert azt hitte, úgy helyes. Anyukám volt hozzám hasonlóan álmodozó típus, mindennap könyvvel a kezében láttam. Korán elment, de megélte az életét. Fantasztikus képzeletvilága volt. Én is szeretem a szépirodalmat, de mostanában kevés időm van rá. Imádom Jókait!
Mi vár rád a pécsi online premier után?
Koreografáltam egy darabot az Operett balett-társulatának Mendelssohn 4. szimfóniájára. Bohém, aranyos, szórakoztató darab lett, a járványtól függően láthatja majd a közönség. Az Inversedance-hez készülök nemsokára, ugyanis tévéfelvételünk lesz a Nemzeti Táncszínházban. Fodor Zoltán Puccini Bohéméletére koreografált darabjában táncolok.
Manapság ritkán lépek színpadra, 52 éves vagyok. Kevés türelmem van már a próbafolyamathoz, és csak mint alkotó szeretem a munkának ezt a részét. A színpadi kötöttségek és bonyodalmak táncművészként már nem nekem valók. De tréningezni szoktam: a Hammadi-féle technikát a mai napig alkalmazom, és még mindig szeretek Földi Bélához bejárni.
Váratlanul jönnek a jó dolgok. Ha feladatok kapok, azonnal nekikezdek, mert a legjobban dolgozni és adni szeretnék. Bármit szívesen csinálok, mindenbe bele tudom tenni magamat.
Nyitókép: Badora Társulat, BartóKodály, fotó: Dömölky Dániel
