Sokáig zenekarokban játszottál, más előadók dalainak létrejöttében és előadásában segédkeztél. Mi vezetetett a saját lemezed létrejöttéhez?
A zenekari munkálkodásaim közben folyamatosan mások zenéit játszottam, nem volt időm és terem kibontakoztatni a saját kreatív ötleteimet. A fiókban gyűjtöttem őket, mígnem jött a koronavírus-járvány és az azzal együtt járó kényszerpihenő idején időm lett rá, hogy létrehozzam a saját dalaimat. Az első nyáron, amikor már lehetett koncerteket tartani, a Four Bones Quartet nevű harsona quartettel csináltunk közös koncerteket úgy, hogy az ő zenéjük és az enyém töltött ki fél-fél estét. Ezt Eklektik-koncertsorozat néven csináltuk – egyrészt innen jött az ötlet, hogy legyen Éclectique az első lemezem címe, másrészt onnan, hogy eklektikus a zeném. Sok minden megjelenik benne: a népzene iránti szeretetem, a klasszikus zenei neveltetésem, valamint a pop- és rockzene stílusjegyei, amelyek közegében sokat mozogtam.
A saját zenéim írása során olyan új lehetőségek tárultak fel, amit a korábbi zenei munkáimnál testhezállóbbnak éreztem. A zenei interpretációk előadásában van némi előadói szabadság, de zenekarban játszva meghatározott keretek között bontakoztathattam ki a személyiségem. Egy karmester utasításait követve zongorabillentyűvé válik a zenész – a saját, önálló ambíciói megvalósítására használja a hangszerest. Ez az oka annak, hogy az interpretátor be tud fásulni, én azonban személyiségemből fakadóan képtelen voltam erre, élt bennem a kreatív alkotás vágya és az abból fakadó rugalmasság. Fiatalon, konzis koromban is mindig sztorikat találtam ki a darabokhoz, amiket épp tanultam. Szeretek fantáziálgatni – ennek az eredménye lett ez a lemez.
Hogyan tudod az egyéni fantáziáidat a bartóki hagyományok ápolásával karöltve kibontakoztatni?
A bartóki hagyományok alatt az ő zenei attitűdjének ápolását értem – azt azért nem merném állítani, hogy én bármennyire is párhuzamba hozható lennék a zeneiségével. A huszadik század első felének kortárs klasszikus zenei forma- és harmóniavilágába emelte be a paraszti zenét és népdalszerű saját dallamokat. Önmaga számára felfedezte a népzenét, ami hozzám is nagyon közel áll. Már gyerekkoromban is az életem fontos része volt. Amikor otthon kötelező jelleggel takarítottunk, az anyukám népdalokat énekelt nekünk. Annyira tetszettek nekem ezek a dallamok, hogy a takarítás miatti duzzogás után én is éneklésbe kezdtem az akkor még gyermeki, szoprán hangomon, és azon kaptam magam, hogy így már szívesen takarítok. Később a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekarban bontogattam a szárnyaimat, ahol sokszor játszottunk Bartók-népdalfeldolgozásokat, valamint Farkas Ferenc és Balázs Árpád által megharmonizált népdalokat. Azt gondolom, ezek a hatások voltak azok, amik a mai zenémre hatással vannak. Bartók Béla egy üstökös a világ zenetörtének csillagos egén, érdemes követni.
Bár, kérdés, mennyire lehet a zenét sajátnak nevezni – sokszor úgy érzem, hogy ezek a dallamok csak megjelennek a fejemben és csak meghallom őket.
Mi az Éclectique koncepciója?
Öt darab négy-öt perc körüli instrumentális dal van rajta, a koncepció egy emberi és zenei metamorfózis. A saját életem, az érzéseim inspirálták. Megoldások keresése, kitartás, elbukások és az abból való felállások.
Miről mesélnek szavak nélkül az instrumentális lemez dalai?
Ez egy koncepciólemez, így minden dalnak köze van egymáshoz, indokolt a sorrendjük. A Tension című dallal indul a lemez, ami az emberekben – bennem is – érezhetően felgyülemlett feszültséget segít kiszakítani, hogy a helyén valami újnak és jónak adhassunk teret. Az én feszültségem az volt, hogy szerettem volna belevágni a saját zene szerzésébe és ez sok kishitűséggel, félelemmel járt. Vajon elég jó-e, amit csinálok, tetszik-e majd valakinek? Miután belevágtam, az első saját dalom megjelenésével leomlott bennem egy fal, amit magamnak állítottam és nagyon felszabadító volt. A videoklipjét Hortobágyi Julcsi vette fel, rendezte és vágta, amiért nem tudok elég hálás lenni! Erre jött a lemez második dala, aminek a címe: Esély. Ezt egészen konkrétan ez a zenei életmódváltás inspirálta, de az élet több területén megélhető az izgatottság, amit megfogalmazok benne – én ezt a „most valami jó történik” érzetű izgalmat éltem meg a saját dalaim szerzése közben is, de ilyen egy utazás, egy új munkahely és egy új szerelem megélése is.
Alkotás során tudatosult bennem, hogy a dalszerzéshez való affinitás és tehetség ajándéka esélyt ad arra, hogy változtassak az életemen, és olyan formában foglalkozzak a zenéléssel, ahogy az igazán jól esik nekem. Ugyanakkor ebben a dalban összefoglalom azt, amire Újévkor gondoltam és amire szeretném felhívni a hallgatóim figyelmét is: vegyük észre a lehetőségeket és éljünk is velük! A dal vizuálját szintén Hortobágyi Julcsi készítette. A következő, Vision című szerzemény a lemez zászlóshajója és szerintem ez a valaha írt legjobb dalom. Felöleli az eddigi zenei életemet, benne van minden, amit eddig csináltam. Megjelenik benne szimfonikus zenekar, fafúvósok, hárfa, vonósok. Egy zongorán játszott intróval kezdődik, aminek az első pár ütemét 14 éves koromban találtam ki. Egy időben el is felejtettem, majd egyszercsak beugrott a dallam és az, hogy milyen rengeteget játszottam ezt egyedül, péntek esténként, az akkor már üres békéscsabai konziban.
Engem kicsit emlékeztet Ravel Bolerójának hosszú, folyamatos crescendójára, ha lehetek ennyire bátor, hogy párhuzamot vonjak. (nevet) Ebben a szerzeményben – mert ez talán nem is dal – már nem egyedül játszottam fel minden hangszert, mert kettőhöz – gitár és szaxofon – nem értek. Járinka Erik játszotta fel a gitárötleteimet, meg egy óriási szólót, Gyebrószki Balázs pedig a szaxofon sóhajtásait. A dal egyszer csak egy adott hangnemben véget ér, megszakad, majd ugyanabban a hangnemben beúszik a lemez következő, Szerencse című, örömünnepet idéző, világzenei hangzású dala, amihez Zilia Sophie Lacote és Simon Fouilleul forgatott élettel teli, már-már illatos videoklipet Párizsban, ahol annak idején sok időt töltöttem. Ez a leginkább népzenei ihletésű szám a lemezen, balkáni ritmusok jelennek meg benne. Azért ez lett a címe, mert hétnyolcadban van, és a hét egy mágikus szerencseszám.
Nem gondolkodom sokat a címeken. Azt a címet adom a dalnak, ami intuitív módon beugrik róla. Ennek köze lehet ahhoz, hogy sok szerzeményem eleve improvizációból születik és bontakozik ki tudatos építkezés helyett. A Szerencse, Tension és Esély című daloknak Nagy Attila volt a producere, aki nagyon sokat hozzájuk tett. Ugyanis, bár én írtam meg a zenei részeket, ő adta meg nekik a formát – szerettem volna, hogy ez a forma számomra is meglepetés legyen. Csalhatatlan füllel és nagyon jó érzékkel nyúlt a zenémhez! A lemez utolsó dala az, amit elsők közt írtam meg, de sokáig nem tudtam, milyen formába öntsem az improvizatív dallamait. Ez az Indul, amiben napfényt, szabadságot, izgatottságot érzek és ami mondhatni, egy nyári, cabrio autós dal. Ebbe is bekerült egy bartókos utalás, egy kis hommage a dal közepére. Egy olyan dallam, amit az Este a székelyeknél régi stílusú népdal témája inspirált. Miután ez a kis közjáték hangzásban messziről egyre közeledik és fokozódik, egy kaotikus középponti rész után visszarobban a nyári könnyedség. Ebben is Járinka Erik óriási gitárszólója hallható. Az Indult és a Visiont Sárosi Áron keverte és masterelte, aki egyébként a zenekarom bass manje. Jól ismerte a dalokat, ennek is köszönhető ez a patikamérlegen kimért hangzás. A két dal vizuálját Székely Zsófi készítette. A számok nem ilyen sorrendben jelentek meg, de ebben a sorrendben szerepelnek koncepciót felépítve a lemezen. A lemezborítón megjelenő igéző festményt Pakosz Gergely festette, a covert pedig Kovács Rea tervezte.
A dalaid hangzásában sokféle zenei stílus olvad össze. hogyan tudod ezeket a stílusokat harmonikus, ízléses egységben megszólaltatni?
Az egységes hangzás megteremtésében az segít, hogy figyelek rá, hogy semmi se rugaszkodjon el az ízlésemtől. Nagyon sokáig a legtisztább forrásokból merítettem, autentikus népzenét hallgattam és éppúgy a szívemben vannak a klasszikus zene struktúrái, ahogy az improvizáció szabadsága.
A klasszikus zene megkomponált, ötletgazdag rétegeinek megalkotásával folytatom a dalszerzést, végül szabad improvizációval fűszerezem a hangzást – ennek a három oszlopnak a megtartása segít, hogy az arany középút medrében alkossak.
Milyen lesz a május 15-i lemezbemutató a Dantéban?
A koncerten más sorrendben és más módon csendülnek majd fel a dalok, mint a lemezen, és olyan szerzemények is bemutatkoznak, amik még nem kerültek rögzítésre. A Berklee-n végzett Gyarmati Fannihoz járok produceri órákra, akivel olyan live acteket alakítunk ki, amiben kedvemre formálhatom és adhatom elő a különböző zenei részeket. Például, ha akarom, ráhúzhatom egy dal bridge-részére a verze basszusát, a B-téma dobjait és a C-téma harmóniáit, így hozva létre egy óriási kavalkádot, hogy ezt követően kitisztítsam a teljes hangzást.
Sok zenészbarátom vállalta el a közreműködést. Paár Julcsi és Tóth Dóri jönnek énekelni – Dóri elektromos hegedűn is közreműködik –, Vadász Gellért és Gyebrószki Balázs jön szaxofonozni, Pap Gábor és Gyetvai Péter fognak harsonán közreműködni, Járinka Erik gitározni, Nanszák Réka pedig oboázni. Erős csapat. A klasszikus hangszerek keverednek majd az elektronikusokkal. Lesz olyan, hogy egy ember csatlakozik a dalhoz, lesz, hogy kettő-három, és olyan is lesz, amikor mindannyian benne leszünk. A koncert ingyenes, de aki akar, vehet támogatói jegyet. Ez a lemez szívügy számomra, ezért szívesen adom ajándékként azoknak, akik meg akarják hallgatni. Mindenkit szeretettel várunk.
