Az elmúlt időszakban rengeteget foglalkozott Kosztolányi Dezsővel. Hogyan talált rá, mi izgatta benne?
Valójában az elmúlt húsz évem, tehát hozzávetőlegesen életem fele telt el úgy, hogy Kosztolányival, illetve vele is foglalkoztam. Első publikációm 2000 körül jelent meg róla, az első kötet 2004-ben, a legutóbbi 2019-ben. Így kimondható, hogy több-kevesebb intenzitással mindig jelen volt pályámon, még akkor is, ha közben másokkal, elsősorban Radnótival foglalkoztam.
Egyetemi éveim alatt vált ennyire fontossá – és egészen konkrétan Karinthy felől közelítettem hozzá. Első tudományos publikációim még Karinthyról szóltak, aztán jött egy olyan dolgozat, amelyben mindketten szerepelnek, végül Kosztolányi maradt. (Meg azért időnként Karinthy még mindig, idén is publikáltam róla.) Íróként is foglalkoztatott, mit lehet kezdeni az Esti Kornél-novellákkal, a szintén tavaly kiadott Hakni című novelláskötet ennek nyomait is tartalmazza.
Pár hónapja jelent meg a Ha nem volnátok ti – Kosztolányi Dezső utolsó szerelmei című kötete. Miért ez a kényes téma érdekelte?
Egyáltalán nem érdekelt a téma, nem akartam foglalkozni vele. Híres író szerelme? Amúgy is foglalt terület, a majmolás meg távol áll tőlem. Szóval eszem ágában nem volt Kosztolányi nőügyleteit bolygatni – és szerintem nem is tettem. Ez a könyv másról szól, mert ez a könyv, legalábbis remélni merem, magukról a nőkről szól. Persze azért Kosztolányi is benne van.
Szóval nem akartam, és ha van olyan, hogy egy téma találja meg a kutatót, akkor ez a legszorosabb értelemben így történt ebben az esetben. Légrádi Gergely ügyvéd és író keresett meg azzal, hogy hozzájutott egy jelentős Kosztolányi-kézirategyütteshez, és hogy ha azt egy szakember feldolgozná, szép kis bibliofil kötetben ki lehetne adni. Minden így is történt, csak kicsit másképp. Az anyagról kiderült, hogy sokkal messzebbre mutat, mint eredetileg gondoltam: a Kosztolányi–Radákovich Mária-levelezés, mert erről van szó, nagyobb részt már ismert volt – de arra jöttem rá, hogy maga Mária teljesen ismeretlen. Róla annyit tudtunk, hogy Kosztolányi utolsó nagy szerelme volt. Azaz egy helyben jártunk, mert önmagával magyaráztuk a jelenséget. Szóval kiderült, hogy egy nagyobb feladat talált rám – így nem is kis bibliofil kiadvány lett belőle, hanem egy nagy bibliofil kötet (amelyet két változatban adott ki a Központi Antikvárium), ugyanakkor a széles olvasóközönség számára elérhető formátumban pedig a Jaffa Kiadó. Nagyon szép példája volt ez az összmunkának.
A könyvben hosszasan foglalkozik a Szeptemberi áhítatot ihlető Radákovich Máriával, alapos életrajzot közöl róla. A kutatások alapján milyen nő volt Kosztolányi kései „szerelme?”
Ha én most itt el akarnám mondani, gyakorlatilag beidézhetném a könyvet. De megpróbálom nagyon röviden összefoglalni: egy olyan, vidéki származású polgárasszony, aki szinte mindenben eltért Kosztolányi feleségétől, Harmos Ilonától. Vidéken született, és bármily meglepő, Kosztolányi számára ez is jelentéssel bírt – a publicisztikájából nagyon jól kiolvasható, hogy magára is mindig mint vidéki emberre gondolt. Mária deklasszálódott magyar nemesi, katolikus család sarja – éppúgy, mint Kosztolányi. És ebben persze benne van az is, hogy Mária nem asszimilálódott zsidó. Fiatalabb is volt, ezért vélhetően csinosabb is, mint az ötvenhez közeledő feleség, nem sok köze volt az irodalomhoz és a kultúrához, hímezgetett szépen a visegrádi üdülőben. Le lehetett nyűgözni. Kosztolányi meg is tette: az a termetes és ismert személy csak úgy ugrálta a fejeseket a Dunába, majd spontán bemutatkozott.
A kutatások során sikerült feltárni Radákovich Mária családját, őseit, hogy milyen családi viszony volt a Vas Gereben néven nagyon népszerű Radákovits Józseffel. Sikerült felderíteni, hogy az apja miért és hogyan akart kétszer öngyilkos lenni, és ez a szomorú tény hogyan tér vissza a szerelem idején. A kutatás tudott róla, hogy Mária vallásos volt, és ez Kosztolányira is hatással volt – most már azt is lehet tudni, honnan eredt ez a vallásosság. És ami még nagyon fontos, de most már igazán nem akarok szpojlerezni, azt is sikerült megtudni, ki volt Mária férje, és Kosztolányi miért félt tőle annyira, hogy még a sötétítőfüggönyöket is behúzta a szobájának ablakain. Nota bene: az megvan, hogy mit keresett a felszarvazott férj Kosztolányi dolgozószobájának ablaka előtt? Hiszen azért kellett behúzni a függönyöket, hogy ne lásson be.
Amúgy megjegyezném, nem csak Radákovich Mária életrajza található meg a kötetben, de Keresztes Erzsébeté is. És ha lehet úgy mondani, ez nagyobb tudományos újdonság, mert Máriát eddig is számon tartotta a kutatás, de Keresztes Erzsébet új szereplő Kosztolányi kapcsolathálózatában. És hát ezért is az a könyv alcíme, hogy Kosztolányi Dezső utolsó szerelmei, mert többen voltak, nem csak Mária.
A kötet végén több levelet tett közzé. Ezekről mit érdemes tudni?
Szó volt már róla, hogy a levelek voltak az egész kutatómunka kiindulópontjai. Ezek másolatát kaptam meg Légrádi Gergelytől. A dokumentumegyüttes két részből áll: Kosztolányinak a Máriához írt, és Máriának a Kosztolányihoz írt leveleiből. Amiket Kosztolányi küldött, már több évtizede ismerjük – először 1975-ben, tehát még Mária életében adták őket közre, s így természetesen szerepelnek a Réz Pál-féle levelezéskötetben is. Hozzá kell tenni azonban, hogy most először jelennek meg teljesen pontos szöveggel, javítások, modernizálások, félreolvasások nélkül.
A levelezés másik fele azonban teljesen ismeretlen volt eddig mind a kutatók, mind az olvasók előtt. Ezek Mária levelei. Csak ezekből lehet megismerni az ő stílusát, hogy hogyan bánt a nyelvvel – és ez Kosztolányi számára kiemelt fontosságú volt. Nem egyszer meg is szövegezi a leveleiben, hogy Mária íróbb az íróknál, annyira tökéletes a stílusa. Két, nagyon távoli nyelvi univerzum találkozott a levelezésükben: Kosztolányi, aki még a szerelem igézetében sem tudta megtagadni, hogy író, és nagyon tudatosan mindig szerelemes levelet írt, Mária pedig – aki végzettsége szerint gyógyszerész-segéd volt – tényleg a valós érzéseiről írt és a napi eseményekről: fia betegségéről, aggódásáról, kórházi látogatásokról.
Része-e az irodalomtörténetnek a szerző magánélete, nem viszi-e rossz irányba a (mű)értelmezést?
Erről hosszasan lehetne beszélni, úgyhogy inkább röviden válaszolok: szerintem nem. Csak az arányokat kell megtalálni. Illetve nem félreérteni és rosszul kezelni a dolgokat. A referenciális értelmezés pontosan ugyanannyira fontos és pontosan ugyanannyira legitim, mint a szövegközpontú, viszont csakis a kettő együttesen érvényesülhet, nem kizárólagosan.
Csakhogy a Ha nem volnátok ti kötetben nem a magánéleten van a hangsúly – hanem az életen. És ez fontos különbség. Ha valaki elolvassa ezt a kötetet, talán egyet fog azzal érteni, hogy nem bulvárkönyv: minden állítása adatokkal és dokumentumokkal van alátámasztva, és mindig igyekszik hozzákapcsolni Kosztolányi írásaihoz az életrajz vonatkozó eseményeit. Mert az például, hogy mi szülte meg a Szeptemberi áhítatot, egyáltalán nem mellékes, hiszen a vers tele van a saját keletkezési körülményeire való reflektálással. Kosztolányi költészetéről és novellisztikájáról is többet tudunk, ha az életéről több ismeretünk lesz.
És ugyanígy az Édes Anna című regényről – aminek címszereplője jelentős részben arról a bizonyos Keresztes Erzsébetről lett mintázva, akit föntebb említettem, hogy szintén fontos szereplője ennek a könyvnek is. Édes Anna például azért született éppen Balatonfőkajáron, mert Keresztes Erzsébet ott született. És ez annyira nem mellékes részlet, hogy nemcsak a Kosztolányi-regényben jelenik meg többször, de Cserna-Szabó Andrásnál is, Az abbé a fejével játszik című könyvében.
Kosztolányiról az elmúlt évek kutatásai nem egy meghökkentő dolgot derítettek ki. Mit gondol, a kultuszépítés után elérkezett a kultuszrombolás korszaka?
Nem tudom, mi lenne mindebben a kultuszrombolás. Emlékszem, beszélgettünk már annak idején a 2014-ben megjelent, Mint aki a sínek közé esett című kötet kapcsán Kosztolányi antiszemita zsurnalisztikájáról. Sem az, sem ez nem rombol semmiféle kultuszt – csak és kizárólag az életrajzot teszi pontosabbá. Arany Zsuzsanna szerkesztésében közben kiadták a Pardon-rovat anyagát. Történt valami a Kosztolányi-rajongók körében? Nem. Csak annyi, hogy szélsőjobboldali portálok is elkezdtek Kosztolányival foglalkozni. De a valós Kosztolányi-olvasókat – akik nemcsak egy-egy idézetet vagy filmes regényadaptációt ismernek tőle – nemigen hiszem, hogy bármi is meg tudja ingatni abban, hogy Kosztolányi írónak zseni volt, aki sajnos egy időben rossz ügy szolgálatába állította a tollát, és írt zseniálisan jó, azaz zseniálisan rossz antiszemita cikkeket. Is.
Mi ehhez képest a szerelmi élet? Férfiból volt ő is, tetszeni akart és tetszett is a nőknek. Az mondjuk más kérdés, hogy a társadalmilag alávetett cseléd és közte, a háziúr között hogyan született meg a kapcsolat, de ez most messzire vezetne. Az egy másik kor volt, amikor ez természetes volt, és csak az utóbbi években lett társadalmilag érzékeny téma. A lényeg: a kapcsolat akkor is tartott, amikor már nem alá- és fölérendelt viszony volt köztük.
Várható további utazgatás a Kosztolányi-univerzumban, egyéb rejtélyek/ érdekességek feltárása, bemutatása?
Ebben teljesen bizonyos vagyok. Már csak amiatt az elmélet miatt is, hogy mindig mindenkiről lehet újat mondani – mert senkit nem ismerünk eléggé. Kosztolányi eléggé jól föl van dolgozva – de korántsem annyira, mint mondjuk József Attila vagy Petőfi. És még róluk is mindig lehet újat mondani.
Arany Zsuzsanna közzétette vaskos monográfiáját róla, ami jó, mert van mihez viszonyítani. Jó alap, hogy az esetleges hiányosságokat vagy újabban felszínre került életrajzi vonatkozásokat el lehessen helyezni. De az életmű is jelentősen gyarapodni fog még. A Pardon-rovat csak egy kis szelete a névtelen cikkeknek, amiket Kosztolányi írt. Azt nem hiszem, hogy új regénye kerül elő, de abban biztos vagyok, hogy az összes versét sem ismerjük még. Aztán ott vannak az olyan szerencsés esetek, mint az enyém: amikor egy eddig zárt forrás megnyílik, és ismeretlen dokumentumok kerülnek elő. Ha nyitott szemmel jár az ember, és nem lusta némi időt és energiát fordítani a megismerésre, úgy elég sok minden várható még.
Nyitókép: Radákovich Mária Kosztolányi számára dedikált kötetével.
