„A Womextől kapott életműdíj azért fontos igazán számomra, mert a cigány és a magyar kultúrát olyan emberekhez is eljuttatja, akik erről korábban még csak nem is hallottak” – ezt Lakatos Mónika mondta az MTI-nek adott interjúban. Az énekesnő október 24-én, szombaton, a Müpában veszi át a rangos világzenei elismerést.

Magyar előadó korábban csak egyszer (2008-ban a Muzsikás), cigány művész viszont még egyszer sem kapta meg a világzenei expó (Womex) életműdíját.

„Az elismerés talán más cigány együtteseket is segíthet az előrejutásban” – fogalmazott az énekesnő.

Lakatos Mónika október 24-én veszi át a Womex idei életműdíját.

Ezt gálakoncertje követi, amely a koronavírus-járvány miatt alapvetően virtuális budapesti Womex kevés élő, közönség előtti produkcióinak egyike. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Lakatos Mónika és a Cigány Hangok formáció lép közönség elé.

„Szerintem a zene az egyik legnagyobb ajándék, amit az emberiség az Istentől kapott, hogy lelke megszépítésére használja”

– mondta Lakatos Mónika, majd azzal folytatta, hogy a cigány dalok mellett a Kárpát-medencei magyar népzene is eljutott hozzá már gyerekkorában, hiszen hallgatták a rádiót, nézték a tévét.

Felidézte, hogy édesanyja és édesapja egyaránt szerette Sebestyén Márta dalait hallgatni, aki akkoriban rendszeresen fellépett a Muzsikással.

„Különös, hogy amikor a Womex-életműdíjat át fogom venni, a Müpa színpadán a Muzsikással is előadok egy közös produkciót” – vallotta meg.

A szélesebb közönség 1996-ban figyelt fel rá, aki első cigány előadóként népdal kategóriában megnyerte a Ki mit tud?-ot.

Férjével egy ideig a Romano Dromban játszottak. 2004-ben megalakult közös családi formációjuk, a Romengo, amelyben Mazsi unokatestvérei is zenélnek.

A Romengo eddigi mindkét lemeze: a 2010-es Kétháné, valamint a négy évvel későbbi Nagyecsed–Budapest felkerült a rangos nemzetközi világzenei toplistára, a WMCE-re. Akárcsak Mónika első szólólemeze, a 2018-ban kiadott Romanimo. Az új album, a Hangszín, ami Lakatos Mónika és a Cigány Hangok produkciója, hamarosan megjelenik.

„A Romengóval többnyire saját dalokat adunk elő, számos más zenei stílust beemelve. A Romanimóval a cigány balladákat akartuk megmutatni, a Cigány Hangok anyaga pedig olyan régi dalokra épül, amelyek a közösségünkben élnek, vagy éppen kezdenek feledésbe merülni.

A zenei kíséret itt egyszerűbb, letisztultabb, miközben az élő előadásokon változó összetételű közreműködőkkel fogunk együtt dolgozni.”

Az énekesnő a 2015-ös budapesti Womexen fellépett a Romengóval, amellyel az évek során bejárta a világot. Zenéltek Indiában, Délkelet-Ázsiában, Mexikóban, tavaly ősszel pedig Dél-Amerika három országában.

Lakatos Mónikával készült interjúnkat olvastad már?

A
világzenei színtér rangos elismerését, a Womex életműdíját
mások mellett olyan sztárok kapták már meg, mint a pakisztáni
Nusrat Fateh Ali Khan, a dél-afrikai Hugh Masekela, a Muzsikás, a
finn Värttinä, a portugál Mariza, a trinidadi Calypso Rose, a
szenegáli Cheikh Lo vagy az amerikai Kronos Quartet.

Lakatos Mónika közelgő gálaestjén színpadra lép a Muzsikás együttes is, amely a 2008-as sevillai Womexen kapott életműdíjat.

„Amikor első magyar előadóként ezt átvehettük, az egész ország kultúráját ismerték el. A szombati eseményen először mi játszunk egy kicsit, majd bejön Mónika, és együtt előadunk egy kalotaszegi hajnalit.

Nekünk, magyaroknak büszkének kell lennünk arra, hogy a cigányság ilyen kultúrát, értéket hozott létre és őrzött meg.

Fontos, hogy Lakatos Mónika magyar művészként kapja a díjat” – mondta Hamar Dániel, a Muzsikás vezetője az MTI-nek.

Nyitókép: Farkas András/Recorder.blog.hu