Az első magyar független filmes: 110 éve született Szőts István rendező

Erdélyben, a Hunyad vármegyei Szentgyörgyvályán (ma: Valea Sangeorgiului, Románia) született, életét, művészetét a szülőföldjén szerzett élmények határozták meg. Apja katonai pályára szánta, el is végezte a Ludovika Akadémiát, a katonaság azonban nem érdekelte. Festészeti tanulmányok és egy filmes tanfolyam után a Hunnia filmgyárba, majd Zilahy Lajos Pegazus filmvállalatához került.

Már első rövidfilmje, az 1940-ben készített Látogatás Kisfaludi Stróbl Zsigmond műtermében vihart kavart:

bemutatta ugyanis a művész G. B. Shaw-ról mintázott portréját is, amit a cenzúra kifogásolt, mert a második világháború kitörése után az ország ellenséges viszonyban volt Angliával. Végül azzal győzte meg a hivatalt, hogy Shaw ír, nem angol, így engedélyezték a film forgalmazását.

Magyarország 1941-es hadba lépése után rövid ideig a második bécsi döntéssel visszakerült szülőföldjén katonáskodott, de művészi tevékenysége miatt hamarosan felmentették a szolgálat alól. Ekkoriban került a kezébe Nyírő József műve, a Havasok könyve, ennek alapján forgatta 1941-ben első játékfilmjét Emberek a havason címmel. A Szellay Alice és Görbe János főszereplésével eredeti helyszíneken, természetes közegben forgatott alkotás szakmai körökben fanyalgást, vitákat váltott ki, az Országos Nemzeti Filmbizottság mégis benevezte az 1942. évi Velencei Filmfesztiválra. Itt a nézők és a kritikusok is kitörő lelkesedéssel fogadták, Szőts megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat.

„Földszagú realizmust” árasztó művében a születő olasz neorealizmus képviselői az irányzat kelet-európai megtestesülését ünnepelték. 1943-ban Szőts Film néven saját filmvállalatot alapított, és a Nemzeti Filmbizottságnál pályázott a Móra Ferenc Ének a búzamezőkről című regényéből írt forgatókönyvvel, de elutasították, kudarcot vallott Jókai Mór Melyiket a kilenc közül? című karácsonyi történetével is, mert az író örököse, az Angliában élő Grósz Bella nem adta el a jogokat a „fasiszta Magyarországnak”. Foglalkoztatta a Beszterce ostroma című Mikszáth- és a Magdaléna két élete című Herczeg Ferenc-regény megfilmesítése is, de a német megszállás keresztülhúzta terveit. Ebben az időszakban egyedül a Kádár Kata című 11 perces rövidfilmet forgathatta 1943-ban, Kodály Zoltán zenéjével, aki a zenefelvételt is vezényelte.

Szőts 1945 áprilisában saját költségén, ezerötszáz példányban jelentette meg Röpirat a magyar filmművészet ügyében címmel a magyar filmgyártás reformjának tervét. Háromszáz példányt a kultúrpolitika vezetőihez juttatott el, de még válaszra sem méltatták, az Emberek a havason pedig indexre került Nyírő József politikai szerepvállalása miatt. Szőts 1947-ben még elkészíthette az Ének a búzamezőkről című filmjét, ismét csak Görbe János és Szellay Alice főszereplésével, de ez sem nyerte el a kulturális vezetés tetszését – legfőképp azért, mert nem a kommunisták által szorgalmazott kollektivizálást propagálta. Mivel ezúttal a regény íróját nem lehetett kifogásolni, magát az alkotást minősítették narodnyiknak és klerikálisnak, sőt rásütötték, hogy a rendszer fő ideológiai ellenségének számító Mindszenty bíborost támogatja.

Az Ének a búzamezőkről sorsa akkor pecsételődött meg, amikor a vetítés során Rákosi Mátyás már a búzaszentelést ábrázoló első képsoroknál elhagyta a termet. A kópiákat lefoglalták, a filmet betiltották, legközelebb csak 1968-ban a Budapesti Műszaki Egyetem filmklubjában vetítették, a szélesebb nyilvánosság elé a rendszerváltás idején került.

A filmszakmából kiszorult Szőtsnek koholt politikai vádakkal szemben is védekeznie kellett, ideje jelentős részében kérvényeket, beadványokat írt, többnyire hiába.

Csak 1956-ban forgathatott újra, a Melyiket a kilenc közül? című rövidfilm az 1957-es velencei filmfesztiválon ismét díjat nyert. Filmjét saját költségén kísérte ki Velencébe, ahonnan már nem tért haza. 1959-től kultúrfilmeket készített Ausztriában, egyebek között a bécsi Szent István-székesegyházról, Gustav Klimt és Egon Schiele festőkről, filmrendezést tanított az Osztrák Filmakadémián. A hetvenes évektől kezdve haláláig gyakran látogatott Magyarországra.

Az 1980-as évek második felében A leghosszabb film címmel Péterffy András készített róla portréfilmet.

Szőts Istvánt 1990-ben Magyar Művészetért díjjal tüntették ki, életművéért 1992-ben Kossuth-díjat kapott, 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 1994-ben a Magyar Filmszemle életműdíját, két évvel később a Magyar Örökség-díjat vehette át. 1998. november 6-án (más források szerint november 5-én) halt meg Bécsben, hamvait – végakaratának megfelelően – a budapesti Farkasréti temetőben, édesanyja sírjában helyezték el.

A 2012–2013-as Szőts-emlékév lezárásaként Ember a havason – Szőts István 100 címmel jelent meg centenáriumi emlékkönyv.

Az Emberek a havason 2014-ben bemutatott restaurált változata DVD-n is megjelent, a korongon a felújított klasszikus mellett helyet kapott a Kádár Kata című rövidfilm is, továbbá Szőts István és Csoóri Sándor 1988-as beszélgetése. Az Ének a búzamezőkről felújított változata 2015-re készült el, a DVD-változaton megtalálható az 1955-ben forgatott, Hollókő egy napját, népszokásait megörökítő Kövek, várak, emberek című, a velencei filmfesztiválon díjazott dokumentumfilmje.

2018-ban adták ki Tetemrehívás című művének forgatókönyvét a Láthatatlan filmtörténet című könyvsorozat első kötetében. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia, 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt. Az MMA film- és fotóművészeti tagozatának díja 2013-tól az ő nevét viseli.

Nyitókép: Szőts István. Forrás: Magyar Nemzeti Filmarchívum