Van valami felemelő abban, hogy a járvány miatti színházbezárások napján beszélgetünk arról, miként kell színházat alapítani – jegyezte meg Mácsai Pál.
Az Örkény István Színház igazgatója hangsúlyozta, két jelentős különbség van a két színház alapítása közt.
„A zalaegerszegi színházat 1982-ben a szocializmusban alapították. Zalaegerszegen nem volt működő társulat, az Örkény Színház esetében viszont ott volt a Madách Kamara.”
Amikor Kerényi Imre átvette a Madách Színház igazgatását Ádám Ottótól, akkor azzal az elképzeléssel és ígérettel érkezett, hogy megpróbálja helyreállítani a Madách Színház addigra némileg megkopott, jelentős prózai drámajátszó hagyományát – fogalmazott a színművész-rendező.
„Hamar kiderült, hogy ez a vállalás nem fog teljesülni. Főként sikerszínház majd egyre inkább bulvárszínház irányába tolódott el a repertoár. Azok, akik az eredeti vállalásban hittek, hoppon maradtak. Keletkezett egy boldogtalanságmennyiség a Madách Színházban, s ez – mint minden alkotói szándék – utakat keres magának. Sokak számára azok a fiatalok jelentették a reményt, akik Kerényi Imre volt növendékei közül éppen ott dolgoztak.”
Mácsai Pál hozzátette: akkoriban már rendezőként is tevékenykedett, és néhány előadása arról győzte meg a társulat elvágyódó tagjait, hogy talán együtt kellene mozdulniuk, esetleg az ő vezetésével.
„Kolosi Istvánnal – akinek kulcsszerepe volt ebben az átalakulásban – megkerestük Kerényi Imrét azzal, hogy adja nekünk az akkoriban többnyire magyar drámákat játszó Madách Kamarát, mivel Huszti Péter művészeti vezetőként nem akarta folytatni. Kerényi kidobott minket. Elszerződtünk, és kerestünk egy kicsi helyet a fővárosban, ám nem találtunk ilyet. Volt egy színészi kör – többek közt – Für Anikó, Kiss Mari, Dunai Tamás, Kerekes Éva, Kerekes Viktória, Crespo Rodrigo, akik szívesen részt vettek volna ebben.”
Amikor 1998-1999-ben felújították a Madách Színház épületét, az átépítésnél bővítésre is volt lehetőség, így létrejött a Madách Stúdió. A Tolnay Szalon névre keresztelt régi stúdióval és a Madách Kamarával együtt négy játszóhelyük lett. A főváros vezetése akkor úgy döntött: válasszák le a Madách Kamarát, a nagyszínház pedig bulvárszínházként működjön.
„Fontos megjegyeznem: a bulvárszínház egy politikus megfogalmazásában semmi egyebet nem jelent, mint hogy tartsa el magát.
Ez egy tartós téveszme, miszerint a sikerdarabok bevételéből egy színház működni tud.”
Az Örkény Színház igazgatója megjegyezte: mikor a főváros vezetése döntött a Kamara leválasztásáról, Kerényi Imre megkereste, hogy nincs-e kedve, eltökéltsége megismételni a múltkori ajánlatát.
„A kiírás azonban bulvárszínházra szólt, s az engem nem érdekelt. De ha hajlandó a pályázatához csatolni az elképzelésemet, amely önálló társulattal, repertoárral rendelkező művészszínházra vonatkozik, akkor megírom. A főváros meglepő módon elfogadta. S akkor elindult egy munka, hogy – a politika által megjelölt hároméves előkészületi szakaszban – lecseréljük a repertoárt, önálló társulatot építsünk, és létrehozzuk az önálló működés szakmai-művészi feltételeit.”
Ekkor szerveződött meg a társulat alapja: tizenhat színésszel.
Tucsni András dramaturg a Kecskeméti Katona József Színházban kezdte pályáját, majd Ruszt József hívására, 1982-ben került az alakuló zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz, 1984/1985-ös szezontól pedig az intézmény ügyvezető igazgatója volt.
„A hetvenes évek végén kezdtek gondolkodni a Zala megyei elvtársak, hogy szükség lenne egy színházra. Akkoriban politikai, hatalmi kérdés volt, hogy valaki színházat tudjon csinálni. Megnézték, hogy a kaposvári színház tájelőadásaira hányan kíváncsiak, ez alapján úgy gondolták: ez a nézőszám el tud tartani egy saját társulatot.”
Tucsni András megjegyezte: érdekes módon a színházat a helyi pártvezetés akarta, a korabeli sajtó cikkei arról tanúskodnak, hogy az emberek másként vélekedtek erről.
„Olyan cikkek jelentek meg, hogy amikor nincs elég óvoda, iskola, uszoda, akkor miért pont színházat kell alapítani?!
Politikai döntés volt.
Volt Zalaegerszegen egy művelődési ház, amelyet lényegében a falakig lebontottak és újraépítettek, így tehát létrejött egy új épület. Ruszt József igazgatói felkérése időközben kristályosodott ki. Merő Béla, aki helyben amatőr színházat csinált, támogatta ezt az elképzelést. Ruszt azt kérte, hogy bár 1983-ban nyílik meg a színház, hadd csináljon egy előévadot húszfős társulattal, hogy kinevelje a saját közönségét. A megyei tanács pénzügyi osztályvezetője teremtette elő az ehhez szükséges forrást: megmaradt némi bér, és azt átcsoportosította.”
A beszélgetést vezető Csizmadia Tibor felelevenítette, hogy Ruszt Jószef a társulatszervezés alapvetésének tartotta, hogy kell szerződtetni egy fiatal szőke és egy fiatal barna párt.
Ha a Rómeó és Júliát ki lehet osztani egy társulatban, akkor van társulat,
Ruszt mindig ezt mondta – tette hozzá Tucsni András.
„1985 környékén elkezdtek elszivárogni azok, akikkel Ruszt átjött Szegedről. Zalaegerszeg távol van a fővárostól, és ez megölte azt a kevés szabadidőt is, amivel rendelkeztek. Az első évben tizennégy bemutatót kellett csinálni ahhoz, hogy három-négyezer lelkes nézőt meg lehessen mozgatni a városban. Ruszt úgy vágott bele, hogy a fiatalokat akarta megfogni, rögtön az első évadban három beavató színházi előadást készített.”
Halasi Imre Szegedről érkezett. Merő Béla zalaegerszegiként dolgozott a színházban. Ruszt József frissítésként hívta Hegyi Árpád Jutocsát – tette hozzá a dramaturg.
„Túl azon, hogy a kaposvári színház egy évben néhányszor játszott Zalaegerszegen, a helyi nézők a Déryné Színházon nevelkedtek, amelynek repertoárja könnyedebb darabokra épült. A nézőknek tehát nem volt „előképzettségük”. Ezért is gondolta Ruszt József, hogy a gyerekeken keresztül lehet megszólítani a zalaegerszegieket.”
Mácsai Pál arról beszélt, hogy a társulatépítés lassú és hosszú folyamat volt. A Madách Kamarában nem volt társulat, bár voltak színészek, akik – a Madách Színházból – rendszeresen ott játszottak.
„Az első pillanattól fogva világos volt, hogy egy társulatnak van egy egészséges életkori és nembeli alaprajza. Amikor lecseréltük a korábbi repertoárt, még csak tizenhatan voltunk, most pedig huszonöten. Ami természetes, hiszen öregszünk, én most Lőrinc barátot játszom ugyanabban az előadásban, amelyben egykor Rómeót játszottam.”
A régi repertoárral párhuzamosan futott az új. Közben hétvégén Hofi Géza játszott…. Mindig tele volt a színház – folytatta.
„Félő volt, hogy ezt a finomkodást, érzékenykedést a közönség elutasítja majd, ezért a repertoárban volt egy átmenet. A Mi újság múlt század? egy etűdsor volt, kabaré.
Több bemutatót követően Kovalik Balázs Borisz Godunovja volt vízválasztó. Kovalik nem óvatoskodott, ezért is hívtam.
Kerényi Imre a főpróba szünetében – noha nem volt hisztérikus alkat – a falat rugdalta azzal, hogy „erre nincs színház”. Mármint arra, amerre Kovalik rendez.
Ez a káosz, a mentális és esztétikai téboly – vélte.
Majd két-három évvel később helyesbített, és azt mondta: teljesen igazam volt, hogy meghívtam. Az előadás nagyon megosztó volt, a közönség egy része szünetben hazament, viszont közben elkezdett új híveket szerezni egy másik, korszerűbb színházi nyelvre vágyó közönségrétegből.
Amikor Ascher Tamás igent mondott A kopasz énekesnőre, azt igazolta, hogy helyesen érezzük, itt történik valami.”
Az igazgató hangsúlyozta: dolgozott náluk Babarczy László, meghatározó fordulatként említette Bagossy László érkezését, rendezett Zsótér Sándor, Mohácsi János.
„Látszik, hogy az elvem, miszerint azokat hívom, akik jobbak, mint én, az működik.”
Hozzátette: vannak „saját nevelésű” rendezőik is: Polgár Csaba és Gáspár Ildikó, és évről évre hívnak újakat.
„A tavalyi félbe maradt és idei meghiúsult évadban hátravontam a saját generációmat. A nyolc bemutató rendezői közül négyen harminc, négyen negyven év körüliek, ami azt jelenti, hogy egy egészen fiatal rendezői gárda dolgozhatott volna, vagy – a vírushelyzet enyhülésével – fog dolgozni nálunk.”
Mácsai Pál úgy vélte:
a közönség „megfogásának” egyetlen módja van, hogy nem unatkozik a nézőtéren, hanem jól érzi magát.
„Nincs az az ideológia vagy hangoztatott elv, amely az unalmat, érdektelenséget felül tudja írni. Nekem fáj, amikor híg szövegek kerülnek színpadra. Az ipari szórakoztatást kedvetlenül figyelem, és mérhetetlenül unom.”
Egy híres szakmabeli mondás szerint hét év van egy társulatban.
„Valóban hullámzik, mikor mennyire érdeklik egymást. Egy igazgatónak nagyon kell ügyelnie arra, hogy mikor van megrekedés, önismétlés vagy kedvetlenség, és olyankor lépnie kell. Egy színház időről időre törvényszerűen megreked, és észnél kell lenni, hogy értsük az okokat.”
Egy színház alapításánál tudni kell, mit tud egy épület – jegyezte meg. 1939-től 1944-ig ez egy igen-igen jelentős magánszínház volt, Pünkösti Andor színháza, amelynek évekig Várkonyi Zoltán is tagja volt.
„Szuverénebb színház lévén ez az önállóan gondolkodni képes és erre igénnyel élő pesti polgárság menedékhelye volt. Ádám Ottó idejében magyar ősbemutatókat tartottak itt, az abszurdok megjelenési helye volt, tehát volt mihez visszanyúlni. Majd jött a bulváros vonal.
Többen figyelmeztettek, hogy ezt nem lehet áthangolni, ez egy kudarcra ítélt értelmiségi nyavalygás.
Szerencsére nem lett igazuk. Hozzá kell tennem, az igényszint egészen más volt.
Az elmúlt húsz év a vékonyka közléseknek, a hígvelejűségnek őrületes forradalmát hozta el. Tehát jó volt a pillanat. Lépésről lépésre haladtunk a nézőkkel.”
A nyitóképen Mácsai Pál a Zűrzavar 2045 olvasópróbáján az Örkény Színházban. Fotó: Horváth Judit
