Csináljunk színházat!

Hogyan vezet színházat egy menedzserigazgató?

A Magyar Színházi Társaság Csináljunk színházat! beszélgetéssorozatának következő alkalmán, október 24-én a Pinceszínházban Csizmadia Tibor két olyan igazgatóval beszélget, akik nem alkotói, hanem menedzseri tapasztalattal érkeztek a színházvezetői székbe.

Az utódlás kérdései a színházvezetésben

Gyakran találni arra példát, hogy a vezetőváltásnál az utód a múltat el akarja törölni, ám Gyarmati Kata, a Stúdió K Színház, illetve Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója esetében nem ez a helyzet.

„Szó sem lehet róla, ez nem gyerekeknek való!” – Beszélgetés a gyerekszínházakról

Vannak-e tabuk a gyerekszínházakban? Hogyan lehet megszólítani a kicsiket és a nemtörődőm kamaszokat? Mi történik, ha egy kényes előadás miatt a pedagógus is a függöny mögé bújik? Ezekről a kérdésekről is szó esett a Magyar Színházi Társaság Csináljunk színházat! sorozatának legutóbbi beszélgetésén.

„Az elvem, miszerint azokat hívom, akik jobbak, mint én, működik”

Színházalapításról beszélgetett Mácsai Pál és Tucsni András a Magyar Színházi Társaság Csináljunk színházat! sorozatában Csizmadia Tiborral. Beszámoló.

Fiatal igazgatók, fiatal vidéki repertoárszínházak a Csináljunk színházat! új részében

A Magyar Színházi Társaság „színházvezetési szabadegyeteme”, a Csináljunk színházat! október 12-i vendégei a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója, Berzsenyi Bellaagh Ádám, valamint a tatabányai Jászai Mari Színházat vezető Crespo Rodrigo lesznek. A beszélgetést ezúttal is Csizmadia Tibor vezeti.

Van neme a színházvezetésnek? Színházigazgató nők a Csináljunk színházat! beszélgetéssorozatban

A Magyar Színházi Társaság Csináljunk színházat! beszélgetéssorozatának új évada szeptember 8-án kezdődik. Csizmadia Tibor vendégei Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház, valamint Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója lesz.