A Magyar Színházi Társaság (MSZT) 2020. januárjában indította Csináljunk színházat! című sorozatát. A havi rendszerességgel jelentkező „színházvezetési szabadegyetem” eddigi alkalmain a 70-es, 80-as évek, valamint a rendszerváltás színház-politikai folyamatait elemezték a résztvevők. A koronavírus-járvány miatti leállás a sorozatot is érintette.

A 2020/2021-es évadot indító témáról a 20. században szinte nem is beszélhettünk volna, hiszen a színház-igazgatói székbe nem kerültek nők. Mint Szabó István 2013-as, mintegy száz év eseményeit, folyamatait áttekintő tanulmányából (Nők a színházigazgató székben, Színház, 2013. március) kiderül, a színikerületi rendszer mintegy 400 igazgatójából alig tucatnyi volt nő – ők is vagy férjükkel, vagy férjük halála után rövid ideig igazgattak –, Budapesten pedig 1945-ig nem találunk színházigazgató nőt. A II. világháború után jellemzően a mainstream üzleti színházakon kívül kerültek vezetői pozícióba, az 50-es évektől pedig a hiába változtak a szelek, de a kinevezésben a legfontosabb szempontot a politikai megbízhatóság játszotta. Ezt követően, a puhuló diktatúrában, de még a színház-igazgatói pályázatok bevezetésével sem sorolhatjuk azokat a nőket, akik vezetői pozícióba kerültek. Ahogy Szabó megjegyezte:

„Az igazgatóváltások forgószínpadán az elmúlt huszonkét évben fellépő direktorok elenyésző kisebbsége volt nő, számuk a statisztika szerint az 1, azaz egy százalékot sem érte el.”

Nem csupán a kortárs drámák és a mindenkori színházi előadások tartanak tükröt a világnak, amelyben élünk – a változó társadalmi viszonyok nyomot hagynak a színházi struktúrán is. Ennek megfelelően a 2000-es években elkezdett megváltozni a helyzet, ma már egyre több nő ambicionál(hat)ja a független társulatok vagy kőszínházak vezetését. Az MSZT Jó kérdés beszélgetéssorozatának legelső alkalmával arról beszélgettünk, hol a nő helye a színházban, van-e üvegplafon. Ezúttal Csizmadia Tibor moderálásával, Ellinger Edina és Kováts Adél segítségével azt járják körbe, van-e neme a színházvezetésnek.

Az NKA támogatásával létrejövő beszélgetésre szeptember 8-án, 17 órai kezdettel kerül sor a FUGA – Budapesti Építészeti Központban.