Az ember tragédiája 2.0 egy olyan időutazás, amely a 20. század legmagasztosabb és legmélyebb pontjaira kalauzolja el a nézőt és persze az örök szereplőket, Ádámot és Évát. Négy szín, egy keretjáték, az ördögi akarat, hogy az emberpár végre ocsúdjon fel saját balgaságából, és kezdjen valahol jó messze új életet.
Darvasi Lászlóvalott lehetünk a Titanic indulásánál, a még éppen pislákoló aranykorban, ahol végignézhetjük, hogyan süllyed el a Titanickal együtt az egész reményteljes 20. század ígérete.
Závada Pál elvisz Nagyváradra és Berlinbe, ahol egy különleges pannón a 20. század legrémisztőbb eseményei elevenednek meg, ötvenévnyi rettenetet zúdítva Ádámra és Évára. Ebből a színből készült az Apfelbaum. Nagyvárad, Berlin című verses regény, amelynek könyvbemutatóján a napokban jártunk.
Márton László segítségével eljuthatunk Dél-Franciaországba, hogy együtt ünnepeljük Picassóval a 70. születésnapját, és zsigerekig hatóan megtapasztalhassuk, hogyan múlik el a világ dicsősége, hanyatlik le egy lángoló elme csillaga, lesz utcanév egy ünnepelt művészből. A szín főszerepét Gáspár Sándor játssza. A színművésszel a Trianon és a Tragédia 2.0 kapcsán beszélgettünk, és többek között azt is megtudtuk, milyen érzés a világ egyik legkülönösebb zsenijének a bőrébe bújni.
Az utolsó színben pedig Tasnádi Istvánnal együtt megérkezünk napjainkhoz, a nem túl távoli jövőbe, ami valójában már a jelen. A klímakatasztrófa fenyegető borotvaélén táncol az emberiség, médiamanipulációval az igazság többdimenzióssá válik, de a szeméthegy szeméthegy marad. Ez a csendes-óceáni szín.
A négy művet, amely elnyerte a Színházi Dramaturgok Céhének a legjobb új magyar drámáért járó díját, négy rendező, Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba, Szikora János sajátos, egyéni látásmóddal vitte színre. Az előadást április 12-én Budapesten, a Nemzeti Színházban láthatják az érdeklődők, akik különlegességként délután két alkalommal kulisszajáráson is részt vehetnek.
Nyitókép: Az ember tragédiája 2.0 keretszíne (Sághy Tamás, Imre Krisztián, Varga Gabriella). Fotó: Kiss László
