A Budapesten 1913. június 19-én született fiatal lány hangjára már középiskolás korában felfigyeltek, mégsem akart énekes lenni, még annak ellenére sem, hogy felvették a fővárosi Felső Zeneiskolába. Olyannyira nem bízott magában, hogy énektanulmányait, sőt még az operatanszak első évét is munka mellett végezte.
Két évig tanult a Zeneakadémia növendékeként, 1937-ben lett az Operaház tagja, ahol Verdi Rigoletto című operájában Gildaként mutatkozott be. E szerep élete végig az egyik legkedvesebb maradt számára, Bécsben olyan óriási sikerrel énekelte, hogy hároméves szerződést ajánlottak neki, amit visszautasított, mert nem akart külföldre telepedni. Hollywoodba is hívták, de a Metro-Goldwyn-Mayer (MGM) filmstúdió által felajánlott szerződést sem fogadta el. Az Andrássy úti társulatnak három évtizedig volt tagja; olyan karmesterek dirigálásával énekelt, mint Ferencsik János és Otto Klemperer, a hazai mellett az európai közönséget is meghódította.
Nem kis szerepe volt a Donizetti-operák budapesti reneszánszában. Felejthetetlen alakítást nyújtott Lammermoori Luciaként, az operát Tóth Aladár, az Operaház igazgatója negyven év után az ő kedvéért újította fel. Amikor a Magyar Rádióban 1952-ben elkezdődtek a rendszeres operafelvételek, először a Lammermoori Luciát rögzítették hangszalagra, a címszerepben Gyurkovics Máriával. Repertoárján az összes primadonna-szerep megtalálható volt, híresebb alakítása volt a Don Pasquale Norinája, a Szerelmi bájital Adinája, Richard Strauss Rózsalovagjának Sophie-ja, Delibes Lakmé című operájának címszerepe, Rossini A sevillai borbélyának Rosinája, Mozart Szöktetés a szerájból című művének Constanzája és A varázsfuvola Éj királynője – Mozart-alakításai egybeestek az Operaház történetének Klemperer nevével fémjelzett időszakával. Érdekesség, hogy az Éj királynője szerepet nem szerette, azt mondta róla, hogy „Az egy jégcsap, hideg nő”. Pályafutása végén Britten Albert Herring című operájában a tanítónőt alakította az Operaházban, a szerepben humorát és komikai vénáját is megcsillogtatta.
Gyurkovics Mária a tökéletességre törekedett, soha nem volt elégedett magával, még pályafutása csúcsán is lámpalázzal küszködött fellépései előtt. Egyaránt hiteles volt drámai és lírai alakításokban, kiváló énekhangja mellett kitűnő színészi képességekkel is rendelkezett, és remek humora volt. A legnagyobb koloratúrszoprán szerepek mellett fellépett operettben, daljátékban (többek közt a János vitézben a francia királykisasszony szerepében), oratóriumban, énekelt megzenésített verset, sőt nótákat is. Számos rádió- és lemezfelvétele készült, szerepelt 1952-ben az Erkel, 1955-ben a Díszelőadás című filmben, 1952-ben a Dérynében Tolnay Klárinak, három évvel később a Gábor diákban Krencsey Mariann Leilájának kölcsönözte énekhangját.
1962-ben, pályafutása negyedszázados évfordulóján a Lammermoori Lucia címszerepében ünnepelte a közönség. Röviddel azután már nehezére esett minden fellépés, bár betegségéről sokáig sem a szakma, sem a közönség nem tudott. Utolsó főszerepe az Operaházban Donizetti Szerelmi bájital című operájának Adinája volt, amelyet ötvenegy éves korában alakított először. 1967. december 25-én lépett utoljára színpadra, az Erkel Színház Három a kislány előadásán Tschöll mama szerepében, közönség előtt a Zeneakadémián 1970 januárjában énekelt utolsó alkalommal.
Szabolcsi Bence zenetudós ezt írta művészetéről: „… sohasem engedte, hogy a technikai fölény elhomályosítsa nála a művészi igazság és a zenei ábrázolás mélyebb tüzeit”. Lukács Miklós, az Operaház egykori Kossuth-díjas karnagya pedig ezt mondta róla: „Az Operaház úgynevezett nagy korszakának egyik legnagyobb művésze volt... Az ő énekében volt valami olyan melegség, valami olyan emberi hang, amit úgy nevezünk: vox humana, a lélek kivetülése...”.
A múlt század egyik legnagyobb magyar operaprimadonnája 1973. október 28-án halt meg Budapesten. Pályatársa, Melis György így búcsúztatta: „Aki Gyurkovics Máriát hallotta, soha nem felejtheti, aki nem hallotta, örökké sajnálhatja!” Az énekesnő művészeti munkáját érdemes és kiváló művész címmel ismerték el, 1953-ban megkapta a Kossuth-díjat. Férje Forrai Miklós karnagy volt, a házaspárnak két lánya született. A Farkasréti temetőben álló szobrát – amely Gilda szerepében ábrázolja – Borsos Miklós szobrászművész készítette. 1991-ben az Operaház posztumusz örökös tagja lett, nevével 2003-ban rendeztek először énekversenyt. Tíz éve, születésének centenáriuma alkalmából lépcsőt neveztek el róla Budapest II. kerületében, egykori lakóhelye közelében.
A képen Gyurkovics Mária operaénekesnő 1937-ben. Fotó: Fortepan/Bojár Sándor
