Az Emmihez tartozó minden ágazat több pénzből gazdálkodhat 2021-ben

Kultpol

Az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó (Emmi) valamennyi ágazat több pénzből gazdálkodhat jövőre a 2021-es költségvetési törvény szerint, amelyet pénteken fogadhat el az Országgyűlés – közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence ismertette: az egészségügyre 156 milliárd, az oktatásra 80 milliárd, nyugdíjra 327 milliárd, kultúrára 26 milliárd, a szociális szférára 41 milliárd, a családok támogatására 67 milliárd forinttal jut több, mint idén.  2010 óta 77 százalékkal emelkedtek a költségvetés egészségügyi ráfordításai. A jövő évi költségvetésben több jut a gyógyászati segédeszközökre, gyógyszertámogatásokra, háziorvosi ellátásra, védőnői, fogászati, rokkantsági ellátásra – sorolta.

Az oktatásra fordítható költségvetési keret több mint másfélszerese a 2010. évinek, megteremtve a lehetőségét a pedagógusbérek emelésének – mondta.  

A kultúra támogatása 10 év alatt 174 százalékkal, a szociális szférára fordítható összeg 139 százalékkal emelkedett – mondta el az államtitkár.

A családok támogatása a két és félszerese a 2010-esnek. A jövő évi keretben szerepel az otthonteremtési programra elkülönített 250 milliárd, a gyermekétkeztetésre fordítandó 86 milliárd forint, illetve az ingyenes tankönyvellátás 13,5 milliárd forintos költsége.

Az államtitkár hozzátette: ahhoz, hogy Magyarország visszatérhessen arra a növekedési pályára, amelyen a koronavírus-járvány előtt volt, szükség van a többletforrásokra ezeken a területeken is.

Rétvári Bence szólt arról is: július 1-től tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére, és szintén júliustól az intézményvezetők és helyetteseik  a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékban részesülnek.

Nyitókép: Rétvári Bence, forrás: MTI