Egy jó cirkuszi előadáshoz elengedhetetlen a konferanszié, aki mindent megtesz azért, hogy emlékezetes hangulatot teremtsen.
Zenészcsaládból származol. Miért nem ebbe az irányba indultál el?
Másfél évet jártam a Bartók Béla Zenei Konzervatóriumba nagybőgő- és zongoraszakra. Nagypapám az Állami Népi Együttesben volt nagybőgőművész, valamint édesapám is zenész, törvényszerűen engem is megfertőzött a zene. A mai napig megmaradt a zeneszeretet, de másfél év után rá kellett jönnöm, annyira nem való nekem ez a pálya, hogy az egész életemet neki szenteljem. Nem bántam meg a váltást.
A család könnyen beletörődött?
Teljesen jól fogadták. Korábban sem erőltették, rám bízták, milyen pályát választok magamnak.
A konzervatórium után mi történt?
Tizedik osztályosként átkerültem az egyik erzsébetvárosi színi tagozatos iskolába. Ott a tananyag részét képezte mind a drámatörténet, mind a beszédtechnika óra. A színitanár kiválogatott néhány diákot, akik az ország különböző pontjain léphettek fel kulturális eseményeken, falunapokon. Én is a szerencsések közt voltam. Rendkívül élveztem, a mai napig meghatározó emléket jelent az az időszak.
Akkoriban színész akartál lenni?
Az akkor megjelent Rómeó és Júlia című musical annyira megfogott, hogy mindenáron a színészi pályán szándékoztam folytatni az utam. D aztán másképp alakult. Ebben a szakmában rengeteget számít a szerencse. Mikó István mondta nekem, hogy ehhez a pályához nyolcvan százalék szerencse és húsz százalék tehetség kell. Igaza van.
A színházi pályafutásod alatt milyen darabokban léptél fel?
Nagyrészt zenés darabokban, operettekben mutatkoztam be, de egyszer prózai darabban, Egressy Zoltán Portugál című drámájában is játszhattam. Váratlan beugrás volt, épp lebetegedett a kocsmárost játszó színész, összesen egy nap állt rendelkezésemre a szerep megtanulására.
2013-ban szintén egy véletlen folytán kerültél a cirkuszhoz.
Édesapám akkoriban a cirkusz zenekarában dolgozott. Az elődömtől valamiért megváltak, ezért kellett valaki, aki vállalja a konferanszié szerepét. Édesapám ajánlott be a cirkuszigazgatóhoz, Richter Józsefhez. Keddi napon volt a megbeszélés, másnap pedig már porondon voltam.
A színházi világból mit tudtál kamatoztatni konferansziéként?
Azt, hogy nem félek a színpadtól, nincs lámpalázam. Amikor teltházas előadás van, elememben vagyok. Feltölt a közönség jelenléte.
Hogyan készülsz egy-egy előadásra?
Minden előadás más, soha nem unatkozom. Egy futó előadás nem igényel nagy készülődést, azonban a premier előtt vagy ötvenszer átolvasom a szöveget, edzem a hangszálaim, szívvel-lélekkel készülök.
Érzed, amikor nem sikerül?
Magammal szemben eléggé kritikus vagyok. Tudom, mikor vagyok jó, és azt is, hogy mikor nem. Fontos, hogy objektíven lássam a munkám.
Megtalálhatja egy konferanszié az egyedi stílusát?
Ez a szakma nem tanulható mesterségesen. Egyes dolgok elsajátíthatók, viszont egyes dolgok születéskor vannak az emberbe kódolva. A produkciók is meghatározzák, egyes emberekből mi jön ki. Például a Nemzetközi Cirkuszfesztiválon egészen új oldalam mutathattam meg. Úgy érzem, a fesztivál sokat hozzáadott a fejlődésemhez.
Könnyű elfogadnod, hogy mellékszereplőként vagy jelen a porondon?
Igen, ezzel nincs semmi probléma. Egy-egy előadás a fellépőkről szól, az én feladatom pedig az, hogy feleljek a jó hangulatért. Ha az ember laza és természetes tud maradni konferansziéként, azt a közönség általában méltányolja.
Meddig lehet valaki konferanszié? Milyen tervek foglalkoztatnak?
Úgy gondolom, negyvenéves korom körül más jellegű műsorok várnak rám. Egyszer nagyon szívesen kipróbálnám magam tévés műsorvezetőként vagy valamilyen vetélkedőben.
Nyitókép forrása: Fővárosi Nagycirkusz
