„Az én pluszom” – Bárdos Judit a filmjeiről és a háromnyelvűségről

Sűrű nyarad volt, alig tudtalak levadászni, hogy legyen egy szabad fél órád.

A Piargy népszerűsítése sok elfoglaltságot jelentett. Ez egy fekete-fehér szlovák film, amit Frantisek Svatner novellája alapján a macedón Ivo Trajkov rendezett. Jól ismert műről van szó, mivel Szlovákiában kötelező olvasmány és az általános műveltség része. Az 1939-ben játszódó, univerzális történet sok témát feszeget: a családon belüli erőszakot, a férfiak és a nők pozícióját, a falusi hagyományokat, a szabadság- és kitörésvágyat, és mindezt bizarr szerelmi háromszög tükrében, tele misztikus, álomszerű, metaforikus elemekkel. Az emberek hibáin, gyarlóságain keresztül mutatja be a világot. A szlovák nemzetközi fesztiválon, augusztusban vetítették először, noha az első mozgóképes anyag már 2016-ban elkészült. Közbejött a járvány, aztán nem volt elég pénz, és ezért részletekben forgattuk. Minden résztvevőnek ez volt élete leghosszabb projektje. A 2013-as Fairplayt követően filmfőszerepet kaptam a Piargyben.

Magyar és szlovák történelmi sorozatban is forgattál.
Tudom, hogy most még csak a szlovákról beszélhetsz.

A szlovák sorozat az Osztrák–Magyar Monarchia idején, a háborús években, illetve Csehszlovákia korszakában: 1914-től 1951-ig játszódik, és az akkori viszonyokat, a nemzetiségi kérdéseket feszegeti. Két család története szerelmi szálakkal, és mivel utazunk az időben, idősödnek a karaktereink. Ebben kaptam szép szerepet. És közben cseh filmet is forgattam Bohdan Slámával, de abban kisebb feladatom volt. Bohdan fantasztikus cseh rendező, akinek mindig is imádtam a filmjeit. Nem gondoltam volna, hogy egyszer vele dolgozhatom! Ráadásul szereplőválogatás nélkül hívott erre a szerepre, ami nagyon jó érzés.

A Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon te kaptad a Kék Kocka díjat a cseh filmekben nyújtott rendkívüli művészi alakításodért. Számítottál rá?

Az Inogy cég minden évben támogat néhány cseh filmet, és azt díjazzák az ezekben játszó színészek közül, akiről úgy gondolják, hogy érdekes, különleges alakításokat nyújtott. Három film volt feltüntetve a leírásban (a Fairplay, Az ördög varázstolla és Az utolsó futam), és azt mondták, hogy mindegyikben más és hiteles voltam. De szerintem a legutóbbi alapján gondolhattak rám, amiben a főszereplő feleségét játszottam.

Bohumil Hanč legendás sífutó volt, és 1913-ban, a cseh hegyekben, tragikus körülmények között hunyt el. A cseheknek ez emblematikus történetük, és bár már korábban is feldolgozták, akkor a cseh–német nemzetiségi kérdést kihagyták belőle. A németeket sújtó kegyetlen kitelepítésekről csak nemrég kezdtek el beszélni a film nyelvén. Az utolsó futam ugyan kosztümös túlélőfilm, de valójában a cseh nemzeti hős sportoló és egy prágai német olimpikon közötti gyönyörű barátságról szól.

Három nyelven és gyakorlatilag folyamatosan forgatsz.
Szerintem ez meglehetősen ritka teljesítmény.

Diplomafilmekkel és kisjátékfilmekkel indult az egész. Imádok filmeket nézni, de nem volt életcélom sem az, hogy forgassak, sem az, hogy három nyelven játsszam. Sodródtam a szakmában, és egyszerűen csak így alakult. Amikor bekerültem egy szlovák filmbe, nem gondoltam, hogy azt majd egy cseh munka követi.

Magyar filmek szereplőválogatásaira nehéz volt bejutni, így annak érdekében például kifejezetten tettem lépéseket, hogy összejöhessen. Jóval a diplomám után több magyar ügynökséghez regisztráltam, és amikor csak tudtam, eljártam a válogatókra Budapestre.

A pozsonyi színművészeti egyetemen végeztem, ahol nem tanítanak filmszínészetet, csak színházi színjátszást, viszont azokat már másodikos koruktól kiengedték, akiket profi színházba hívtak, és ha mellette az iskolai kötelezettségeket is bírta. A mellettünk lévő utcában volt a filmszakosok épülete. Az ott tanuló fiatalok mindig kerestek szereplőket a kisjátékfilmjeikbe, és akinek volt kedve meg ideje pénz nélkül elvállalni, az szert tudott tenni gyakorlatra.

Amikor elsős voltam, elhívott egy első filmes. Megörültem neki, hogy kipróbálhatom a filmezést, és emlékszem, milyen érdekes volt a felettem járó, szintén magyar iskolatársammal, Tarr Csillával szlovák filmben együtt játszani. Egymás között magyarul beszéltünk, a filmben meg szlovákul. Az volt az első mozgóképes munkám. Annyira megtetszett, hogy ahányszor csak hívtak, mindig szakítottam rá időt. Ha éjjel kellett, akkor forgattam, aztán másnap onnan mentem iskolába, vagy ha úgy adódott, a forgatásra áldoztam a hétvégéimet. Ott tanári kontroll nélkül, együtt tudtunk tanulni, keresgélni a karaktereket.

Úgy éreztem, hogy a kamera előtt való létezés talán jobban bejön nekem, mint a színház, de tudtam, hogy a színpad meg nagyon komoly iskola, rengeteget tud adni. Szóval mindkettő izgatott. Másodikos voltam, amikor egy szlovák forgatókönyvíró úgy döntött, hogy a díjnyertes írását ő maga fogja megrendezni, és az egész osztályommal részt vettem a válogatón Pozsonyban. Már az összes gimnáziumot végigkutatta, mert olyan karaktert keresett, aki egyszerre tud kislány és felnőtt lenni. Végül rám esett a választása. Ezért az alakításomért díjat kaptam az Artfilmfest Nemzetközi Fesztiválon Szlovákiában, de a film sok más díjat is bezsebelt. Akkor figyeltek fel rám.

Folytattam az iskolát, és közben játszottam a Szlovák Nemzeti Színházban, majd a Komáromi Jókai Színházban. Aztán egyszer csak felhívtak egy cseh ügynökségtől, és bekerültem a Fairplaybe. Ez nagy siker lett, a mai napig gyakran vetítik a cseh tévében. A sportban jelen lévő doppingolásról szól, 1983-ban játszódik, és az „emigráció vagy otthon maradás” kérdését feszegeti. Szép, megható történet. Ekkor ismertek meg a cseh nézők. Abban a filmben még szinkronizálni kellett, mert nem tudtam elég jól csehül beszélni a kamera előtt, de amikor újabb felkérés jött, eldöntöttem, hogy rágyúrok, és megtanulom a nyelvet. Így alakult ki, hogy három nyelven forgatok.

Magyarul először az Out
című Kristóf György-filmben játszottál, amit Nemes Jeles László Napszállta című mozija követett, de a
csehek is megszerettek és visszahívtak.

A Napszálltát követően Magyarországon is elkezdtek érdekesebb projektekbe, sorozatokba és nagyjátékfilmekbe hívni. Egyszer a filmkritikusok díjátadóján, ahol a Fairplayjel jelöltek, megkérdezték tőlem, hol akarok élni. Talán Prágában? Nem értettem, hogyan gondolják. Annyira távolinak tűnt, mert egyáltalán nem gondoltam, hogy lehet még bármilyen más cseh felkérésem. Úgy gondoltam, hogy a Fairplayben játszott karakterhez ugyan illettem, de annyi fantasztikus cseh színésznő van, miért pont én kellenék. Ám sorra jöttek a felkérések Csehországból, és most már tényleg Prágában élek.

Miért éppen oda költöztél? Hol érzed magad leginkább otthon?

Nehéz kérdés! Az otthonkeresés a határon túliak számára állandó törekvés, akár az anyaországban dolgoznak, akár nem. Kisebbségiként élni és általános iskolába járni úgy, hogy megtanulod az állam nyelvét, de közben nem érted, miért olyan helyen laksz, ahol nem a te nyelveden vannak kiírva a dolgok az üzletben, hát ezt össze kell fejben rakni. Egyfajta másság, amit csak később, felnőttkorban ért meg az ember.

Szlovákiában te vagy a magyar, Magyarországon te vagy a szlovák. Gyakran a cseheknek is el kell magyarázni, mit jelent az, hogy magyar nemzetiségű vagyok, de soha nem éltem ott, és nem is ott születtem. Az egész családom a határ másik felére került, de mindig magyarul beszéltek egymás között, mégis másnak érzem magam az anyaországban is. Talán azért is, mert hiperérzékeny vagyok, ami egyébként a hivatásomnak jót tesz. Amikor fél év Prágában töltött idő után Szlovákiába mentem forgatni, úgy éreztem: de jó, hogy hazajöttem. Viszont Csehországban és Magyarországon is otthon vagyok. Mindenhol otthon tudok lenni, ez a jó a háromnyelvűségben, ez az én pluszom. Ha például Budapesten van egy szabad estém, azonnal beülök egy magyar filmre a moziba vagy elmegyek színházba. Ezek olyan csodálatos dolgok!

Szóval amikor nem filmezel vagy játszol, akkor is
színházba mész vagy filmet nézel.

Hálás néző vagyok. Ha valami nem tetszik, akkor is találok olyat, amiből tudok tanulni, és abszolút át tudom élni azoknak a színészeknek a helyzetét, akik olyan előadásban játszanak, ami nem sikerült túl jól. Számomra az a kikapcsolódás, ha nézem a kollégáimat. Nagyon feltölt. Múltkor elmentem Prágába a Nemzetibe. Szép előadást láttam vasárnap délután, és olyan jólesett, hogy nem kellett hozzá tolmács.

A facebookos profilképeden a gyermeked van?

Nem, az én vagyok, de szeretnék gyereket. Augusztus végén mentem férjhez egy cseh operatőrhöz; ez volt a fő löket, hogy Prágába költözzem. Fontos számomra a magánéleti háttér, sokszor hoztam döntéseket a párkapcsolatom javára, és mondtam le szakmai lehetőségekről. Számomra az a legfontosabb, hogy legyen valakim, akihez haza tudok menni. Egyáltalán nem vagyok törtető típus, aki mindent elvállal csak azért, hogy híres vagy gazdag legyen. A rendezett magánéletből kapom az energiát.

Ha nem a vásznon lát valaki, hanem otthon, milyen csaj
vagy?

Például tudok főzni. Remek kikapcsolódás, kézzelfogható, ehető, jól néz ki, ami lesz belőle, és gyorsan ott az eredmény: nem kell egy évet várni rá, mint egy filmre. Őszinte vagyok, simán elmondom valakinek, ha valami nem tetszik, de látszik is rajtam a véleményem. Oviskorom óta van egy barátnőm. Amikor elkerültem a színműre Pozsonyba, megkértem, hogy azonnal szóljon rám, ha hülye színésznőbe vagy libába megyek át. Ő az én figyelőm, és az a véleménye, hogy én vagyok az egyetlen barátnője, aki ugyanolyan maradt, amilyen az oviban volt.

Lazának tartanak, nem csinálok nagy ügyet sem a sikerből, sem a sikertelenségből. Tudom, hogy egy díjtól az élet még megy tovább. Ráadásul gyakran előfordul, hogy éppen az elismeréseket követően nem foglalkoztatják a színészt, mert azt látva, hogy tele vannak vele az újságok, azt hiszik, rengeteg munkája lehet. Mindig nagyon örülök, ha egy díj kapcsán gondolnak rám, de számomra a következő izgalmas szerep az igazi elismerés.

Nyitókép: Bárdos Judit. Fotó: Köő Adrienn