„Az éneklés az elsődleges kifejezőeszközöm” – Beszélgetés Horváth Cintia jazzénekessel

Ha jól tudom, gimnazistaként hegedűt tanultál pár évig. Most mégis énekesnőként ismerhetünk téged. Mi vezetett az éneklés felé?

Nagyon szerettem a
hegedűórákat, és úgy gondolom, nagyszerű alapot adtak a hangszeres tanulmányaim
a későbbi zenei karrieremhez. Ugyanakkor sosem éreztem magam teljesen
komfortosan hangszerrel a kezemben a színpadon. Ez amiatt lehet, hogy a saját
testemet sokkal jobban tudom kontrollálni, ezért jóval oldottabb és
érzelemteljesebb volt mindig is a színpadi jelenlétem éneklés közben. A végső
löketet aztán az énekversenyeken való részvétel és az azokon elért sikerek
adták meg – akkor még előfordult például az is, hogy musicallel léptem fel.

Végül
aztán a jazznél kötöttél ki.

Igen, a musicales időszakomat viszonylag hamar rövidre zártam. Egyszer megnyertem egy énekversenyt, aminek a fődíja egy kéthetes musicalkurzus volt, ott része volt a tananyagnak a színpadi mozgás, és olyan óráink is voltak, amelyeken színészettel foglalkoztunk. Akkor rájöttem, hogy ez nem az én világom. Az volt az az időszak, mikor tudatosult bennem, hogy az éneklés az elsődleges kifejezőeszközöm, így csak arra szerettem volna koncentrálni. Ehhez pedig kitűnő keretet adott a jazz műfaja.

Mit
láttál és hallottál meg a jazzben, ami aztán magával ragadott?

Egyértelműen az
improvizáció kreatív húzása, a szabadság és az ezzel járó kihívás fogott meg.
Ezt először Szombathelyen a Konzi Big Banddel való közös fellépéseink során
ízlelhettem meg, később pedig a Bartók Béla Konzervatórium is sokat segített
abban, hogy teljesen magamévá tegyem a műfajt.

Karriered
során rengeteg formációban megfordultál már. Gyorsan ráunsz a zenekari keretekre?

Ebben a tekintetben is elsősorban a kihíváskeresést emelném ki. Egyszerűen jellemző rám ez a sokszínűség. Sokféle zenét hallgatok, rengeteg fajta stílusból, ebből pedig egyenesen következik az, hogy szeretném magam kipróbálni minden műfajban, ami megfog engem, amit testhezállónak érzek. Mindegyik projektemet nagyon szerettem eddig, így unalomról szó sincs.

Ezen
formációk közt volt a nemzetközi színtéren otthonosan mozgó Balázs Elemér Group
is. Velük hogyan kerültél kapcsolatba?

Egyetemi tanulmányaim alatt összeismerkedtem Berki Tamással, aki az oktatóm volt. Ő ajánlott Eleméréknek, amikor épp énekesnőt kerestek, még abban az időszakban, mikor Szőke Nikolett helyére kerestek egy női hangot. Akkor Kiss Flórával együtt kerültünk bele a kalapba, végül pedig úgy alakult, hogy Flórával folytatták a közös munkát – később viszont Elemér felhívott, hogy szeretne velem is dolgozni, aminek persze nagyon megörültem. Nagy ugrás volt ez a személyes motivációimban és a szakmai fejlődésemben. Aztán végül a közelmúltban elváltak az útjaink, persze nem szakmai összekülönbözés miatt: közösen beláttuk, hogy nekem most elsődlegesen a kisfiam mellett van a helyem.

Időközben feltűnt a szólóprojekted a színen, Sïnthïa néven adtál ki dalt.

Azt a vonalat Balázs Józsival indítottuk útjára. Közös metszetünk az elektronikus töltetű neo-soul és modern r’n’b, rengeteg zenét hallgattunk együtt, és sok újdonságot fedeztünk fel ebben a stílusban. Mikor felvetettem neki, hogy szívesen készítenék egy ilyen műfajú lemezt, fellelkesült, mert kiderült, hogy neki is régi vágya volt, hogy hasonló projektben dalszerzőként vegyen részt. Ennek a lendületnek lett az eredménye a Játsszunk még című dalunk. Ezt követte egyébként sok más ötlet, tulajdonképpen megvan egy egész lemeznyi anyagunk is, csak aztán a felvételek félbeszakadtak – előbb a koronavírus miatt, később pedig a várandósságom miatt nem tudtuk folytatni ezeket a terveinket.

2021-ben a fiatal jazz-zenészek támogatására létrejött Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíj egyik sikeres pályázója voltál. Mit adott számodra ez a program, miben tudott segíteni a legtöbbet?

Elsősorban a klipkészítést, a fotóanyagok és a lemezfelvételek költségét tudtam fedezni belőle. Tehát egy-egy saját projektem elindításához közel teljes körű lehetőséget biztosított a tehetséggondozás. Mondanom sem kell, mekkora segítség volt ez a járvány utáni időszakban, amikor még a több éve működő formációknak is nehéz volt a helyzetük, az újonnan induló produkcióknak pedig nem sok jó kilátásuk volt a jövőre nézve.

Hogyan látod, van felhajtó ereje az ilyen programoknak? Tud fiatalodni a magyar jazz közege?

Szerintem nagyon jó lehetőséget biztosítanak a fiataloknak ezekkel az ösztöndíjakkal és a szakmai segítséggel. Sok fiatal, tehetséges jazz-zenész van Magyarországon, szerencsére annyira érdekli a generációnkat és a még fiatalabbakat ez a zene, hogy van folyamatos utánpótlás. Ezért nagy öröm, amikor kifejezetten a fiatal jazz-zenészeket támogatják, de a Hangfoglaló programban is rengeteg lehetőséget kapnak a zenészeink. És azért is jó az olyan formában való támogatás, mint például a Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíj, mert nemcsak pályakezdőknek, de már több éve hivatásos zenészeknek is sokszor problémát okoz, hogy visszaforgassák a zenélésből szerzett bevételüket a zenei produkcióba, a jövőbeli alkotásaikba. Az ilyen programok segítenek szintet lépni ebben, ösztönzik a projektszemlélet kialakítását, és lehetőséget biztosítanak ahhoz, hogy folyamatosan fejlődjünk, hogy mindig valami jobbat adjunk ki a kezünk közül.

Szombathelyhez és Nagykanizsához is van kötődésed, eddigi zenei pályafutásodnak több lényeges időszaka kötődik ezekhez a városokhoz. Hogyan látod a Budapesten kívüli jazzéletet?

Szerintem nincs áthidalhatatlan szakadék Budapest és vidék között. Természetesen bele kell számolnunk mindig, amikor erről beszélünk, hogy például Nagykanizsán szűkebb a közönség, amelyhez szólni tudunk ezen a zenén keresztül. De pont abban a városban például van egy nagyon lelkes, koncertre járó törzsközönség, akik akár havi szinten egy-két alkalommal elmennek jazzeseményekre. Ebben nagy szerepe van a Vámos Béla vezette Kanizsa Big Bandnek, amely kitart a rendszeres koncertezés mellett. Szóval szerintem többek között ez is a titka a vidéki jazz fellendítésének: lelkes és kreatív helyi zenészek kellenek, akik köré az érdeklődő közönség össze tud szerveződni.

Merre
fog vinni téged az alkotói utad a jövőben?

A Sïnthïa projektemmel elkezdett munkát mindenképpen szeretném folytatni. Maga a lemez egésze szélesebb körből táplálkozik majd, mint a közös ízlésvilágunk, elég sokszínű lesz. Annyi biztos, hogy a jazzből való kikacsintás már most fontos vonása az anyagnak, mivel mindenképp könnyedebb, populárisabb dalokat szerettünk volna alkotni. Hamarosan Möntör Máté gitárossal is kiadunk egy új lemezt, akivel korábban már duóként együtt dolgoztunk a To Dreamers and Their Dreams című albumon.

Még ebben az évben jön a folytatás, december környékén, ami egy karácsonyi tematikájú jazzlemez lesz. Valamint hosszabb távon gondolkozva szeretném magam továbbképezni, akár külföldön folytatni az egyetemi tanulmányaimat mesterfokon, és hasznos lenne valamilyen zeneipari képzés keretében elmélyedni az önmenedzselés folyamataiban, kifejezetten a koncertszervezésben. A továbbtanulás nagy álmom, és szakmailag is sokat hozzám tenne, így remélem, mihamarabb meg tudom ezt valósítani.

Fotók: Kultúra.hu/Belicza László Gábor

#kortársak fekete-fehérben