Az eredeti ár több mint 400-szorosáért kelt el egy iPhone

Egyéb

Több mint 190 ezer dollárért (60 millió forintért), az eredeti ár több mint 400-szorosáért kelt el egy amerikai árverésen egy első generációs, gyári csomagolású, kiváló állapotú 2007-es iPhone-modell – számolt be róla hétfőn a BBC hírportálja.

A 4 GB memóriás modellt az iPhone-gyűjtők Szent Gráljának tartják, mert akkoriban nem készült belőle túl sok példány.

Az LCG aukciósház szerint „a rendkívül ritka, gyári csomagolású, első kiadású 4 GB-s modell kivételes állapotban” volt. Az aukciósház által szervezett árverésre 28 licit érkezett, és a készüléket végül eredeti árának csaknem 400-szorosáért, 190.372 dollárért (63 millió forintért) adták el. Tavaly szintén rekordáron kelt el két hasonló, első generációs iPhone – közölte az aukciósház.

A 2007-es 4 GB iPhone eredeti ára 499 dollár (166 ezer forint) volt. Steve Jobs, az Apple társalapító-igazgatója alig két hónappal a piacra dobása után döntött úgy, hogy kivonja a modellt, mert eladásai elmaradtak a várakozásoktól. A vásárlók inkább az egyidejűleg megjelent 8 GB modellt keresték, amelyben kétszer akkora volt a tárhely, és mindössze száz dollárral volt drágább.

Nyitókép: a San Franciscó-i Macworld Conference-en 2007. január 9-én Steve Jobs bemutatja az iPhone-t. Fotó: Tony Avelar / AFP