Az érzés egy szóban: hazaszeretet

Bemutatjuk Tóth Balázs legújabb, a hazaszeretet érzését szavakba és dallamokba foglaló szerzeményét. Az Örök Hazám című dal ráirányítja a hallgatók figyelmét arra, hogy igenis jó – sőt rendkívüli – Magyarországon élni, az anyanyelvünk pedig valódi kincs. Premier!

Miként tudtad érzékletes, koncentrált módon megfogalmazni és dalszöveggé formálni a Magyarország iránt táplált érzéseidet a most megjelenő, Örök Hazám című dalodban? 

Az érzés egy szóban: hazaszeretet. Kicsit bővebben: a dal megírásakor az motivált, hogy egy olyan szerzemény szülessen, ami végre leszögezi, hogy összességében igenis jó Magyarországon élni és a közhangulattal ellentétben sokkal több a pozitívum az országunkban, mint azt sokan gondolnák.

Itt élni rendkívüli, csak a mindennapok és a világ hírei elviszik a figyelmet a lényeges dolgokról. Ezzel a dallal ezt a fókuszt szeretném visszaállítani a magam módján.

Milyen magyar írók, költők, művészek, történelmi személyiségek vagy akár helyek, személyes élmények jelentettek inspirációt az alkotás során?

Dalírás közben, ahogy gyűltek a sorok, fel véltem fedezni egyfajta Petőfi-stílusú vonalat, de ez nem tudatos volt. Mégis talán az ő költészetéhez áll legközelebb ez a dal. Mindemellett a 19. század nagy költői, az egész magyar történelem folyama, az ország jelene és természetesen a saját eddigi tapasztalataim, élményeim adták az inspirációt a dalhoz. 

Minden hangszert te veszel fel a dalaidban. Hogyan zajlik nálad a dalszerzés folyamata?

Nagyon intuitív a szerzői folyamat, sosincs előre eltervezve. Általában akusztikus gitáron vagy billentyűn íródnak a dalok, minden egy akkordmenettel vagy dallammenettel kezdődik, amire aztán próbálgatok énektémákat. A harmóniakör általában meghatározza a hangulatot, a szöveg pedig az énektémákra íródik – instrumentális dal esetében természetesen elmarad az énektéma. Sokszor a szótagszámot, szavakat is az határozza meg, hogy milyen a dallamvezetés. Ha ezek az alapok megvannak, utána jönnek a ritmushangszerek, illetve a kiegészítő dallamhangszerek.

Egy nagyon szép, már-már alkímiai folyamat ez, aminek a végén minden egy egésszé forr össze.

Multiinstrumentalistaként egyszemélyes hadsereg vagy a stúdióban. Hogyan adod elő élőben az összetett, több hangszer által felépített szerzeményeidet?

Az elmúlt időszakban leginkább a stúdióban vagyok megtalálható, nagyon élvezem a teljesen nulláról egyedül felépíteni a dalokat. Ez nem azt jelenti, hogy elutasítom a másokkal való közös zenélést – a közönséggel és más zenészekkel való energiamegosztás ugyanolyan élvezetes, csak az más élmény. A szóló dalaimhoz egyelőre nem kapcsolódik élő zenekaros projekt, de ami késik, nem múlik… 

Tóth Balázs. Fotó: Tóth Árpád
Fotó: Tóth Árpád

Milyen úton-módon sajátítottad el a szerteágazó, mély zenei tudásod?

A családomban, bár nincsenek képzett zenészek, mindig jelen volt valamilyen formában a zene. Sokféle zenét hallgattak szüleim, valamint több hangszer is elérhető távolságban volt, így már gyerekkoromtól kezdve elindult a zenei felfedezés. Tinédzser koromban ragadtam gitárt, amit a basszusgitár, dob, majd a billentyű követett. Ezzel párhuzamosan elkezdtem beletanulni a hangfelvételi, produceri munkába is, mivel az is nagyon vonzott. És persze az örök szenvedély a zenehallgatás és új zenék felfedezése. A folyamatos, töretlen érdeklődés és felfedező kedv segíti az újabb és újabb zenei alkotások létrehozását.

Számos dalodhoz készítesz videóklip-jellegű animációkat. Miként tudsz a dalokkal jól harmonizáló, az ízléses hangzáshoz szépen passzoló videós tartalmakat előállítani?

Ez is egy rendkívül intuitív folyamat. A dal általában hozza magával a vizuális tartalmat. Az elmúlt időszakban nagyon nagy hasznát vettem az AI által generálható videóknak és képeknek, mivel ez rendkívüli módon meggyorsítja a vizuálkészítés folyamatát, illetve hihetetlen minőségű videók generálhatóak a legújabb modellekkel, a szerteágazó látványról nem is beszélve. Az Örök Hazámhoz készült albumborító is részben AI segítségével készült, ami egy pszichedelikus, sok szimbólumot rejtő borító. 

Hogyan tudod úgy beosztani és összpontosítani a kreatív energiáidat, hogy a lehető leghatékonyabb, legproduktívabb módon alkoss?

Általában sprintekben dolgozom. Ha elkap egy intuitív flow, és érzem a dalon, hogy van benne potenciál, akkor többnyire pár napos maratoni session után összeáll egy dal. Az Örök Hazám is így született. Egy hétvégén elkezdtem, és a rákövetkező hét közepére elkészült a váz, aztán a mixelést követően elkészült a dal. Ez a fajta sprint mód a vizuálkészítésnél is előjön, van, amikor egy klip egy hosszú este alatt elkészül. 

Miként definiálod a művészeted?

Igyekszem a zenémen keresztül ráirányítani a fókuszt a szerintem lényeges dolgokra. Ilyen például a spirituális világgal való kapcsolattartás, az emberi mivoltunk dimenzióinak megismerése, az egyszerű szeretetközvetítés, illetve a rávilágítás olyan tendenciákra, amiken érdemes lenne változtatnia az emberi modern társadalmaknak. Ugyanakkor egyre erőteljesebben foglalkoztat a magyarként létezés a világban, ennek most az egyik fő műve az Örök Hazám

Tóth Balázs. Fotó: Kőhalmi A. / MNM
Fotó: Kőhalmi A. / MNM

Milyen hatás kiváltására és milyen értékek őrzésére, közvetítésére törekszel?

Egyre fontosabbnak tartom azt, hogy magyar nyelven alkossak.

Egy igazi kincsnek érzem az anyanyelvünket és azt, hogy a magyar kultúrához járulhatok hozzá a dalokkal. A zenét leginkább egy hiperfejlett kommunikációs eszközként látom, amit azonnal megérthet bárki, akinek van lehetősége hallani és megtapasztalni a zenét.

Az a célom, hogy azok a sugallatok, inspirációk, amik beáramlanak a zenémen keresztül, a lehető legkevesebb veszteséggel jussanak el a hallgatósághoz. Azt gondolom, minden alkotó felelősséggel tartozik az iránt, hogy mit hagy hátra maga után. Magyarország történelmét és kulturális nagyszerűségét ismerve ez egy még inkább felelősségteljes dolog. Igyekszem e szerint a mérce szerint alkotni a továbbiakban is. Új megjelenésként késő tavasszal/kora nyáron érkezik a Múzsák Vol. 2 kislemez, illetve már dolgozom a harmadik nagylemezemen. 

Ez is érdekelheti

Portugáliában és Brüsszelben is sikereket értek el a magyar filmek

Budavári Balázs Boldog emberek című alkotása Portugália legrégebb óta megrendezett filmes seregszemléjén, a hétvégén véget ért 45. Fantasporto Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb fantasztikus rövidfilmnek járó díjat. Az alkotás egy olyan világban játszódik, amelyben egy szám mutatja meg, mennyire boldogok az emberek. Csáki László Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmje Brüsszelben aratott sikert, ahol elnyerte az Anima fesztivál zsűrijének elismerő oklevelét.

Montrealban a legjobb film lett a Véletlenül írtam egy könyvet

Lakos Nóra alkotása nyerte a Montreal Nemzetközi Gyerekfilmfesztivál fődíját. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült családi film a hazai közönséget is elvarázsolta: januári bemutatója óta több mint 126 ezer néző váltott rá jegyet, és azóta is szerepel a mozik műsorán.

Hogyan barátkozott össze Jókai Petőfivel?

Kiss A. Kriszta Jókai élettörténetéről szóló gyerekkönyvét ajánljuk (gyerek)olvasóinknak.