20250510_Az Év Tájházvezetője díjátadás.jpg

Czeglédy Ákos kapta Az Év Tájházvezetője kitüntetést

A Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége 2025-ben Czeglédy Ákosnak, a Paloznaki Tájház korábbi fenntartójának, üzemeltetőjének és jelenlegi önkéntes vezetőjének ítélte oda Az Év Tájházvezetője kitüntetést. Az elismerést a szövetség május 10-én tartott éves közgyűlésén, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban adta át.

A Tájházszövetség közleménye szerint a szervezet elnöksége 2009-ben hozta létre az Az Év Tájházvezetője díjat azzal a céllal, hogy az intézményi elismerés (Az Év Tájháza) mellett az egyéni, példamutató szakmai munkát is díjazza. A díjat évente egy személy nyerheti el, 2025-ben a választás Paloznak eddigi polgármesterére esett.

Kiemelik, Czeglédy Ákos 1990-től él a Balaton-felvidéki településen, ahol közéleti szerepvállalása során képviselőként, majd 1998-tól polgármesterként kiemelt feladatává vált a romos Diószegi-házból létrehozott tájház működtetése. Hozzáteszik, a közösségi lelkesedéssel indult felújítások után a szakmai igényesség is hamar érvényesült, köszönhetően többek között a Laczkó Dezső Múzeum és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum szakemberei bevonásának. Megjegyzik, a tájház 2008-ban működési engedélyt kapott mint közérdekű muzeális kiállítóhely, majd 2011-ben új állandó kiállítása is megnyílt Schleicher Vera néprajzos közreműködésével.

A Paloznaki Tájház konyhája. Fotó forrása: Tájházszövetség
A Paloznaki Tájház konyhája

A közlemény hangsúlyozza, Czeglédy Ákos évtizedes munkáját nemcsak az épület és a kiállítás szakszerű fenntartása jellemzi, hanem az a közösségépítő szemlélet is, amelynek köszönhetően a Paloznaki Tájház ma a település kulturális életének meghatározó helyszíne. „A hagyományos falusi események – májusfaállítás, szüreti nap, borszentelés, disznóvágás – mellett a Paloznaki Jazzpiknik, kézműveshétvégék és szakmai rendezvények is rendszeresen otthonra lelnek az udvaron és a fedett szín alatt. A szakmai hitelesség megtartása mellett mindig kiállt amellett, hogy a tájház ne váljon helytörténeti raktárrá, hanem a 19. század végi paraszti élet hiteles enteriőrje maradjon” – írja a közlemény, amely emellett arra is kitér, hogy Czeglédy Ákos a Tájházszövetség elnökségi tagjaként is hosszú éveken keresztül segítette a tájházak ügyét, képviselve a közép-dunántúli régió tájházi közösségeit.

Fotó forrása: Tájházszövetség

Ez is érdekelheti

Tiszadadára és Újbarokra kerültek a Tájházszövetség elismerései

A Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége éves közgyűlésén adták át az Év Tájháza és az Év Tájházvezetője elismeréseket.

Felújították Gyula egyik legrégibb lakóépületét, a Máriás-házat

A ház 1770 és 1775 között épült. Első lakóinak nevét nem ismerjük, annyit tudni róluk, hogy egy szőlészettel, gyümölcstermesztéssel foglalkozó kisbirtokos német család volt, akik 1775-ben költözhettek be a házba.

Kormos Rebeka lett az év tájházvezetője

A Magyarországi Tájházak Szövetsége elmúlt hétvégén megtartott közgyűlésén Az év tájházvezetője elismerésben részesítette Kormos Rebekát, az Ócsai Tájházegyüttes vezetőjét.

Dombi Alajosné az év tájházvezetője 2020-ban

A Magyarországi Tájházak Szövetsége elismerését a Felpéci Tájház vezetője kapta meg.