A Veszprémi Petőfi Színház április 14-én mutatja be Florian Zeller Az apa című művét Kálloy Molnár Péter rendezésében. Az időskori szellemi hanyatlást végigkövető keserű bohózat főszerepében Rupnik Károly és Palásthy Bea lesz látható.

A 2020-ban mozifilmként is debütált történet műfaja keserves bohózat, egy André nevű idős úrról szól, akinek a felejtéssel és szellemi hanyatlással való küzdelmét követhetjük nyomon humorral és empátiával. Az eredetileg 2012-ben bemutatott francia darab elnyerte a legjobb színműnek járó Molière-díjat.

A színdarab a Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja programsorozat keretében, a Veszprémi Petőfi Színház Szeretet évadának ötödik bemutatójaként kerül színpadra. Főszerepben Rupnik Károly és Palásthy Bea lesz látható. Kálloy Molnár Péter a színház számára már korábban is rendezett darabot, A mindenség elméletét, így Az apa egyfajta visszatérésként is tekinthető.

„A tavalyi bemutató után nagy örömmel vállaltam a felkérést és különösen ezt a darabot, hiszen valóban nagyon különös előadásra készülünk, fontos és sajnos sokak számára ismerős a téma. Az, hogy a Színház fontosnak tartja ezt a nehéz kihívását az életnek, és hogy erről a nagyszínpadon beszélhetünk így az évad vége felé haladva, nagyon nagy dolog, és szerencsések vagyunk, hogy ezt megtehetjük” – mondta a rendező az olvasópróbán.

A zene külön hangsúlyt kap majd, amelyért Farkas Izsák a felelős. A hegedűművész a a főszereplő világát szépen, érthetően támasztja alá, miközben elutazhatunk abba a franciás légkörbe, amelyben a darab játszódik.

Az apa bemutatója április 14-én 19 órakor kezdődik a Veszprémi Petőfi Színház Színpadán.

Nyitókép: Rupnik Károly és Palásthy Bea Az apa című darabban. Fotó: Veszprémi Petőfi Színház