Az ifjonti hév magával ragadó lendülete

Az
Erkel Színház Szöktetés a szerájból-bemutatója
sok tekintetben izgalmasnak, újszerűnek ígérkezik, ugyanakkor ez egy gyakran
játszott, közkedvelt mű. Le lehet róla fejteni a rárakódott zenei
előadásmódokat, esetleg kliséket?

Karmesterként az a feladatom, hogy a legjobb tudásom,
lelkiismeretem szerint közelítsek ehhez a remekműhöz.

Vezényelte
már korábban ezt az operát?

Érdekes módon a nagy Mozart-operák közül a Szöktetés a szerájból eddig még
kimaradt. Boldog vagyok, hogy most viszont többször is lesz lehetőségem
vezényelni, jövőre a Hamburgi Operaházban dirigálom majd.

Karmesterként
mi foglalkoztatja benne leginkább?

Mozart mindig izgalmas, hiszen a zenéje olyan, mint maga az élet. Éppen annyira szép vagy akár disszonáns, időnként szomorú, máskor vidám.

Fantasztikus energia és frissesség árad ebből az operából, amely – mint minden remekmű – időtálló.

Ha magunkra ismerünk valakinek a szerelmes dalában, bánatában vagy örömében, akkor nem számít, hány száz éve született a mű. Ezért járunk színházba: erőt merítünk belőle. Ráadásul Mozart ebben az operájában jutott el először oda, hogy igazán árnyaltan ábrázolja a jellemeket.

Vecsei
H. Miklósnak ez az első operarendezése. Milyen volt a közös munka?

Mivel az előadáshoz új fordítás készült, már egy évvel
az eredetileg tervezett bemutató előtt összeültünk Varró Dániel költővel és
Vecsei H. Miklós rendezővel. Hasi nyitott, fogékony és alapos fiatal rendező,
akivel sokat beszéltünk az operában rejlő lehetőségekről. A nyitottság szerintem
kulcskérdés a közös munkát illetően, és ez mindkettőnkben megvolt.
Természetesen számít, hogy ha egy rendező a próza világából érkezik, mennyire
muzikális. Hasi nagyon is az, és bár merész ötletei vannak, a színpadi
cselekmény sosem megy a zene ellenében. S nekem ez a legfontosabb. Ne értsen
félre, nem azt várom, hogy a színpadi akció egy az egyben leképezze a szövegben
és zenében elhangzó történéseket, de a zenei szándék maradjon azonos a színpadival.
Bármi is történik egy prózai epizódban, nekünk kell hogy legyen indokunk belekezdeni
a következő zeneszámba, erős impulzusra van szükségünk. Ilyen értelemben a
prózai és a zenei epizódok szerves egységet alkotnak, a bennük megjelenő
hangulatok, érzelmek egymásra épülnek.

Ez
egy hangsúlyosan lendületes, modern előadás. Mit jelent ez a zenei előadásmódot
illetően?

A zene szempontjából meghatározó, mi történik a színpadon. Az kevésbé, hogy kosztümös vagy modern előadásról van szó, de az ebben a produkcióban érzékelhető ifjonti hév valószínűleg a zenét is lendületesebbé teszi. Hozzáteszem, hogy a Szöktetés a szerájból tempódramaturgiája nagyon kompakt, tehát az alaptempó lesz lendületesebb, amelyhez minden más tempó valamiképpen viszonyul. Nikolaus Harnoncourt szerint Mozart egy domb, mi pedig hangyákként mászkálunk körülötte, és emiatt mindig más megvilágításban látjuk. A különböző bemutatók újabb és újabb aspektusaira világítanak rá.

Ez az előadás igazodik a fiatalok megemelkedett ingerküszöbéhez: a vetítésekkel, gyors váltásokkal a digitális eszközökön szocializálódott generációt is képes lehet megszólítani.

Manapság
szokatlan, hogy magyarul mutatnak be egy német nyelvű operát.

Ezen magam is meglepődtem, de izgalmas Varró Dániel
modern nyelvezetet használó, helyenként pimasz fordítása. Az énekesek számára
persze kihívás, hogy jól érthető legyen a szöveg. Richard Strauss mondása
szerint ha a közönség nem érti a szöveget, unatkozik és elalszik. A fordítás a
karmester számára is izgalmas feladatot ad, hiszen a recitativoknak meg kell
őrizniük a magyar nyelv ritmusát, hangsúlyait.

Streamelve
mutatják be az előadást. Más így játszani?

Nekem nagyon hiányzik a közönség! Szerintem a színház
és az ehhez hasonló élő műfajok azért izgalmasak, mert a fizikai közelségünkkel
is hatunk egymásra. Operánál különösen fontos teret adni a pillanatnak; hagyni,
hogy ott, a színpadon szülessen meg. Az opera bizonyos értelemben improvizációs
műfaj, sok függ az énekesek aznap esti állapotától. Jöhet továbbá egy izgalmas
zenei impulzus mondjuk egy szóló oboaszólamból, és ha az jó, akkor hagyni kell,
hogy magával vigyen.

A
közvetítésen jól láthatók lesznek az előadásba épített apró játékok, például
egy éneklés közben elmaszatolt rúzs.

A felvetés rendezést illető részére nem tudok
válaszolni, de mondok egy zenei párhuzamot. Attól, hogy nem ötlik szembe vagy
nem hallatszik azonnal minden apró gesztus, zenei megoldás, attól az még jelen
van az előadásban. A nézők ösztönösen érzik, hogy valami rendesen ki van
dolgozva, vagy hanyagabbul. Éppen ezért kimondottan szeretem, ha egy rendező
azon dolgozik, hogy mi legyen a szereplők tekintetében, mert az az előadás
javára válik. Lechner Ödön, amikor állítólag megkérdezték tőle, hogy mi értelme
majolikával díszíteni az Iparművészeti Múzeum tetejét, ahol úgysem látja senki,
azt felelte: de a galambok látják. Szerintem igaza volt.