Az irodalmi Nobel-díjas Óe Kenzaburó több tucatnyi írásos dokumentumát, köztük csaknem tízezer oldalnyi kéziratát helyezték el pénteken a Tokiói Egyetem irodalmi tanszékén.

A 86 éves szerző az 1950-es évektől keletkezett kéziratait
és azok másolatait eddig kiadói raktárak őrizték. A regények kéziratai ezentúl
a Tokiói Egyetemen állnak a kutatók rendelkezésére.

Óe Kenzaburó 1994-ben nyerte el az irodalmi Nobel-díjat. Az író 1958-ben megjelent Rügytépés, bárányvadászat, 1979-es Dodzsidai gemu és 2013-as Bannen jousiki su című regényeinek kéziratai is az egyetemre kerültek.

Óe a Tokiói Egyetemen tanult és ott kapta meg diplomáját is. Az egyetem 2019-ben, életműve 15 kötetes kiadásának megjelenése után ajánlotta fel az írónak, hogy archiválja kéziratait.

Óe 1935-ben született Ehime prefektúrában. Még egyetemistaként kezdett írással foglalkozni a kortárs francia és amerikai irodalom hatására. Első írói sikere a Mint egy állatot című elbeszélése volt, amelyért 1958-ban megkapta az Akutagava-díjat. Még ugyanebben az évben megjelent első regénye is, a Memusiri koucsi (Rügytépés, bárányvadászat), amelyben felidézte, hogyan dúlta fel a háború a vidéki fiatalság életét.

Okinavai jegyzetek című művében a császári hadsereget tette felelőssé a tömeges öngyilkosságért, amelyet Okinava és a közeli szigetek lakói követtek el 1945 márciusában, közvetlenül az amerikai csapatok partraszállása előtt.

Könyvéért beperelték, de 2008-ban a bíróság kimondta, hogy az író bizonyított dolgokat írt le a könyvében.

1994-ben Kavabata Jaszunari után a második japán író lett, aki megkapta a Nobel-díjat magyarul 1997-ben Futball-lázadás című regényéért.

Fotó forrása: Wikimedia Commons