Elképesztően gazdag ez a kiadvány. Mennyiségileg is, hiszen egy vaskos, több száz képpel illusztrált kötetről van szó. Ráadásul a benne közölt írások majdnem mindegyike a könyv számára készült. Mennyi ideig tartott, amíg az ötlettől eljutottak a kész műig, és konkrétan mi adta a kiadvány ötletét?

Régi hiányosság, voltaképp a magyar kultúrtörténet egyik nagy adóssága volt ez a kötet, ugyanis korábban sem az épületről, sem a benne működött intézményekről nem született hasonló kiadvány. Alkalom ugyan lett volna rá, például 2002-ben, amikor megnyílt a Nemzeti Filmszínház, de akkor az aktuális teendők, amik egy ilyen intézmény felépítésével járnak, valószínűleg elterelték a figyelmet a múltról. Viszont az igény, hogy ne csak egy A4-es lapnyi ismeretünk legyen a filmszínházról, régóta érett. Végül úgy öt éve született meg a konkrét elhatározás intézményen belül, hogy nézzük meg végre, hogyan is alakult ennek a világviszonylatban is egyedülálló, ráadásul a filmtörténettel egyidős mozinak a története. Aztán ahogy elkészültek az első tanulmányok, egyre pontosabban körvonalazódott, mi mindent kell még elbeszélni, megmutatni ebből a kalandos történetből.

Kicsit úgy hangzik, mintha ez egy nyitott végű kutatás lett volna, és tulajdonképpen véletlen lenne, hogy ez a könyv most, a jubileumi évben jelent meg.

Amikor öt éve nekiláttunk a munkának, valóban nem számítottunk rá, hogy ennyi minden előkerül az Uránia múltjából. Hatalmas anyag jött össze, így maga a szerkesztés – a szövegek összehangolása, egységes hivatkozási rendbe foglalása, a képszerkesztés stb. – önmagában is eltartott nagyjából egy évig. Mivel tudtuk, hogy a 2021-es év kiemelten fontos lesz az Uránia számára, a bemutatót egy idő után már ehhez igazítottuk. Egyébként nem is annyira az épület 125 éves fennállása miatt, hiszen a millenniumi évnek rengeteg mindent köszönhet Budapest a Műcsarnoktól az Urániáig. De a Nemzeti Filmszínház idén egy másik évfordulót is ünnepel: 120 éves a magyar film, amelynek ez az épület volt a bölcsője. 1901 áprilisában ugyanis itt készült és itt debütált az első magyar filmalkotás, A táncz, amelyről most, hogy végre annyi szó esett róla, talán már nem is kell elmondani, hogy az Uránia ismeretterjesztő előadásának a szemléltető anyaga volt.

Merthogy az Uránia már 1901-ben is létezett, csak nem pont a mai tartalommal.

Így van. Az intézmény, a brand 1899-ben jött létre. Természetesen az Uránia akkor még nem mozi volt, hiszen akkoriban nem voltak mozik. A filmeket többnyire kávéházakban vetítették, ahogy a filmtörténet első ismert belépti díjas vetítése is egy párizsi kávéházban zajlott. Az Uránia Kerepesi úti (ma Rákóczi úti) móros-keleties palotája 1896-ban eredetileg zenés mulatónak épült, de mindössze másfél évig üzemelt ebben a funkcióban.

A mulató csődje után fedezte fel magának a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt létrejött Uránia Magyar Tudományos Egyesület. Ők hozták létre itt bécsi, illetve berlini mintára az Uránia Tudományos Színházat, amely ismeretterjesztő előadásokat szervezett, egyébként elképesztő sikerrel. A sikerét részben pont a műsorába illesztett mozgóképeknek köszönhette, hiszen a film akkor még szenzációs látványosságnak számított. Az Uránia mint a filmek oktató-népművelő, sőt tudományos szerepét felismerő vetítőhely, illetve mint filmgyártó műhely, tehát már ebben a korai időszakában elkötelezte magát a filmkultúra mellett. Moziként konkrétan 1916 óta, vagyis még „csak” 105 éve működik. Azóta Korda Sándortól Fábri Zoltánon át Enyedi Ildikóig a magyar film nagyjainak állandó találkozóhelye.

Hogyan lehetett ezt a 105 plusz 20 évet közös nevezőre hozni egy kötetben? Nemcsak a különböző intézményekre gondolok, amelyek egymást váltották, hanem magára az épületre is, amely önmagában is nagyon különleges.

Nyilvánvaló volt, hogy az Uránia történetéről ha nem is teljes, de átfogó képet csak akkor kaphatunk, ha többféle nézőpontból, több tudományterület eszköztárával vizsgáljuk. Vagyis ez csak egy többszerzős mű lehet, amelyhez a legfelkészültebb kutatókat – filmtörténészeket, történészeket, művészettörténészeket – kell megtalálnunk és megnyernünk. Az ideánk egy olvasmányos, a szélesebb közönség számára is befogadható, de hivatkozásokkal alátámasztott, további kutatásokat is megalapozó kötet volt, amelyben a szövegek kiegészítik egymást, egyik szöveg adja a másik kontextusát. Ami pedig a szerkezetet illeti, lényeges döntés volt, hogy külön kezeljük az épület és az azt lakó intézmények történetét, még ha ezek ezer szállal kötődnek is egymáshoz. Mert ha a kettőt keverjük, az megnehezítheti a kapcsolódást az olvasók számára, hiszen vannak, akiket kifejezetten az épület érdekel, másokat pedig a mozi filmtörténetben játszott szerepe. Ezek voltak a legfontosabb alapvetések, amelyeket – hála a szerzők nyitottságának – sikerült is érvényesíteni.

Kiderültek az ön számára eddig ismeretlen részletek, történetek erről a sokat megélt épületről? Melyik a „kedvence”, ha volt ilyen?

Rengeteg érdekesség kiderült az épületről. Korábban alig tudtunk valamit az 1896-ban megnyílt Oroszi Caprice mulatóról, az 1930-as évek UFA-Urániájáról, a mozi háború utáni szovjetizálásának részleteiről… De nem ismertük az épület különböző átalakításainak állomásait sem, például hogy hogyan, milyen drasztikusan változott a mozi befogadóképessége az évek során – hogy volt időszak, amikor ezernél is több férőhely volt a díszteremben! Aztán tudtuk például, hogy 1902-ben fellépett itt Isadora Duncan, de azt nem, hogy korábban Yvette Guilbert is vendégszerepelt. Ahogy azt sem, hogy 1912-ben két elefánt is megfordult az Uránia színpadán…

Ami számomra mégis különösen izgalmas volt, az az Uránia mozivá alakulásának története a tízes évekből. Ez az időszak a korábbi történeti összefoglalókból rendre kimaradt, pedig ez is fénykor volt az intézmény történetében, hiszen a világháború éveiben az Uránia lett az első számú budapesti gálamozi, a Corvin filmgyár számos filmjének bemutatóhelye. Ebből az időszakból egyébként számos egyedi Uránia-filmplakát fennmaradt, amelyekből, hála az Országos Széchényi Könyvtárnak, a Kiscelli Múzeumnak és a Nemzeti Filmarchívumnak, jó párat be is mutatunk a kötetben.

Mit gondol, mitől „más”, mitől különleges mozi az Uránia ma? Ha olyannak kéne bemutatnia pár mondatban, aki semmit nem tud róla, mit mondana?

Az Uránia egy nagyon speciális art mozi, amely nemzeti filmszínházként egyrészt a magyar filmek kiemelt vetítőhelye, másrészt a magyar filmkultúrában megjelenni vágyó intézmények – például külföldi kulturális intézetek – kiemelt partnere. Épp most ért véget a Spanyol Filmhét, amelyet a Spanyol Nagykövetséggel közösen szervezünk évről évre, de már közeledik a Román Filmhét, jön az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál. Vagyis ez egy olyan mozi, ahol a csak itt látható tartalmak – díszbemutatók, közönségtalálkozók, operaközvetítések – dominálják a műsort. Mindehhez egyedülálló hangulatot ad az Alhambra-stílusú, megismételhetetlen moziépület és a történeti kontextus, vagyis hogy ez a mozi az első pillanattól állandó szereplője a 120 éves magyar filmtörténetnek.

Olyan gazdag a múltja, hogy szinte minden napra jut valamilyen évforduló. Most például, november 4-éhez közeledve arra is emlékezhetünk, hogy 1899-ben ezen a napon nyitotta meg kapuit az Uránia Magyar Tudományos Színház, méghozzá a nagy sikerű Küzdelem az éjszaki polusért című előadással, amelyet két kiselőadás vezetett be, az egyik a novemberi csillaghullásról, a másik a cseppfolyós levegőről szólt.

Hova fejlődhet a jövőben az Uránia? Hogyan veheti fel a versenyt a multiplexekkel, az egyre erősödő streaming szolgáltatókkal szemben, pláne egy világjárvány idején?

A multiplexek nem feltétlenül versenytársai az art moziknak. Az art mozizás elsősorban az értékek közvetítéséről, a filmkultúra diverzitásáról és – a digitális mozizás korában – egyre inkább az egyedi filmes programokról szól. Ez fokozottan igaz az Urániára, ahol egy 425 fős termet kell hatékonyan hasznosítani, megtölteni értékes tartalmakkal. A pandémia sosem látott kihívások elé állított mindannyiunkat, de a májusi újranyitás óta pontosan látszik, hogy a közösségi filmélmények, filmfesztiválok iránt változatlanul nagy az igény.

Ebben a szellemben dolgozunk, immár a 2022-es programjainkon is, tudva, hogy minden egyes műsor és minden egyes munkatársunk napi munkája hozzáad valamit az Uránia évszázadokban mérhető történetéhez. Azt gondolom, hogy az Uránia-kötetnek épp ez a távlatos, jövőbe is mutató perspektíva a legfőbb hozadéka. Meggyőződésem, hogy az Uránia mint a magyar film bölcsője, „a magyar film háza” – az egyedisége, az ismertsége és a benne felhalmozott kollektív tudások révén – tele van még lehetőségekkel, például a hasonló identitású intézményekkel való európai szintű, nemzetközi kooperáció terén.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu