Az okostelefonok megszüntették a csendet – Vecsei H. Miklós Semmelweis szerepéről, függőségről és árulásról

Színpad

Színház, zene, költészet, irodalom, film, POKET könyvsorozat és közösségépítés – csak néhány terület, amelyeken Vecsei H. Miklós alkot. A 30 éves, rendkívül sokoldalú, Junior Prima-díjas színművész az Előadóművészi Jogvédő Irodának (EJI) adott interjút.

A Koltai Lajos rendezésében készülő, Semmelweis című film főszereplőjét alakítod. Mesélnél róla?

Alapvetően nem szeretek forgatni, mert amit az én karakterem jelent a képernyőn, az más, mint amilyen belül vagyok. Színházban például nagyon szívesen játszottam Nemecsek Ernőtől kezdve József Attilán át II. Richárdot vagy Hamletet, mert a lelkem valahol bennük van, és ezt a játék közben megélem. Filmen viszont az adott karaktert az arcnak kell sugároznia, és a filmrendezőket eddig az én arcom teljesen másra ihlette meg, mint amilyen én valójában vagyok. Elfogadtam, de 5-6 évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy egyáltalán nem megyek többet válogatásokra. A Semmelweis-szereppel Koltai tanár úr keresett meg engem, azzal, hogy ő ezt a filmet meg szeretné csinálni, ha van kedvem, akkor csináljuk együtt. Ez így egy egészen más szituáció volt, mint a korábbi filmes munkáim. Nagyon jókor is jött, mert igazán szerencsés az a helyzet, amikor a színész magánéletének az eseményei közelítőleg egybevágnak a karakterének a helyzetével. Ez segíti az átélést.

Hogyan zajlott a forgatás?

Több fronton is nagyon érdekes, egyúttal nehéz három hónap van mögöttünk. A szakmai részét tekintve egy orvos mozdulatait, tudását korabeli szinten elsajátítani önmagában egy izgalmas és szép feladat volt. A szerepre való felkészülés során találkoztam boncmesterrel, történésszel, bábával, tanultam a születésről, a korabeli eszközökről. Emellett a főszereplő egy valós történelmi személy, akiről sok mindent tudunk, de színészileg az volt a feladatom, hogy ne egy hőst vagy példaképet teremtsek, hanem egy komplex emberi lelket próbáljak megmutatni nemcsak a magasságaival, hanem annak mélységeivel és hibáival együtt.

A harmadik aspektus pedig a Semmelweisszel kapcsolatos tények bemutatása, azaz hogy adott egy magyar orvos egy bécsi klinikán 1847-ben. Kissé hideg, mogorva, antiszociális embernek mondják, és naponta halnak meg a kezei között kismamák és újszülöttek. Ezt az akkori orvostársadalom letudja azzal, hogy egy bizonyos gyermekágyi láz, egy kór van a háttérben. Egyedül ő az, aki sejti, hogy ez egy műhiba lehet, aminek az orvosok az okozói, de sokáig nem tud rájönni, hogy pontosan mi. Irgalmatlanul emésztő éveket élt meg attól kezdve, hogy megsejtette, hogy náluk van a hiba, egészen addig, amíg a halálozások száma el nem kezdett csökkenni. Innentől kezdve a sorsa túlmutat a saját életén.

A szeretteink elveszítése fölött érzett tehetetlenség, az, hogy nem kapunk válaszokat a miértekre, egy olyan lelkileg felőrlő és fájdalmas folyamat, amit nekem nagyon nehéz volt megélnem. Egy idő után már nemcsak szakmailag, hanem a saját magánéletemben is ezt cipeltem. Remélem, hogy azok a megélések, amelyek nekem sikerültek a kamera előtt, passzolnak Semmelweiséhez, és hiteles lett az alakítás.

Ami a
stábot illeti, fantasztikus élmény volt a közös munka mind a
színészkollégákkal, Nagy András operatőrrel, mind az engem közvetlen körülvevő
stábbal, de kiváltképp Koltai tanár úrral, aki tényleg egy világklasszis,
évtizedekig ott volt a legnagyobbak mellett. Ha már más nem is történne velem a
filmes karrierem során, ez a találkozás önmagában elég.

Külföldről
jöttél haza a napokban. Szakmai úton voltál?

Igen. Amióta eljöttem a Vígszínházból, azóta próbálok a színház peremterületeivel foglalkozni, kísérletezni, és minél közelebb kerülni a zenéhez. Figyelem, hogy egy anyagnak milyen hatása van, milyen forma és szöveg az, amellyel 2022-ben a fiatalságot leginkább meg tudom szólítani. Ehhez kapcsolódva csináltunk egy Nemes Nagy Ágnes-estet, aki idén lenne 100 éves. Az ő életének fontos állomásait jeleníti meg a darab. Ennek a bemutatóját tartottuk Rómában, majd Brüsszelben. Leginkább a helyi magyar közösség jött el, telt ház volt mindkét helyszínen. Nemes Nagy Ágnest viszonylag kevesen ismerik, nincs nagyon kultúrája, ezért sokat foglalkoztunk azzal, hogy megmutassuk, az ő személyisége ma miért lehet fontos, melyek azok a döntések, amelyek esetleg hiányoznak az életünkből.  

A nevedhez fűződik a POKET könyvsorozat, amelynek színész nagyjainkról szóló sorozatát az EJI is támogatja. Hogyan fogalmazódott meg benned az ötlet, és hogyan vált valósággá?

Amikor az első okostelefonomat megkaptam, viszonylag hamar észrevettem, hogy függő lettem. A telefonnak és a közösségi médiának is. Elkezdtem figyelni, hogy ez a függőség mitől veszi el az időt, illetve hogy mik a legfőbb tünetei. Azt találtam, hogy ha csend volt, akkor reflexszerűen benyúltam a zsebembe, és elővettem a telefonomat. Ezzel megszűnt a csendnek az ihlető funkciója, nem tudtam kihasználni vagy megérkezni benne.

Ezért azt találtam ki, először csak magamnak, hogy a zsebembe a telefonom mellé szerkesztek egy kis zsebkönyvtárat, hogy mindig legyen nálam olvasnivaló. Most is épp itt van Hessétől a Demian a zsebemben. Aztán egyre több barátomnak meséltem erről, és egyre többeknek tetszett meg, kértek, hogy nekik is csináljak ilyen könyveket. Végül már annyian érdeklődtek, hogy azt gondoltam, hogy ez egy generációs jelenség, széles köröknek is érdekes lehet. Az automatákban való árusítás egy további szerencsés ötlet volt, aminek bürokratikus és anyagi okai vannak: így előállítási költségen tudnak a könyvek bekerülni az automatákba.

Rendszeresen részt veszel POKET közösségi találkozókon is. Hogy zajlik egy ilyen, és miért tartod ezeket fontosnak?

A POKET célja elsősorban nem is az olvasás népszerűsítése, hanem olyan közösség kialakítása, amely az előbb említett gondolatisággal azonosulni tud. Minden egyetemi városban és Budapesten is kialakultak POKET-közösségek, amelyek időközönként találkoznak egy könyv-, filmklub keretében vagy csak egy beszélgetésre. Most a budapesti közösségtalálkozókra azért van kiemelten nagy szükség, mert annyira bizonytalan lett az életünk az utóbbi időben, a háború, a pedagógussztrájk, a rezsihelyzet, az infláció miatt, hogy a fiatalok nem tudják, mik az irányok, kikre figyeljenek, hogyan tartsák meg a saját csendjüket vagy belső nyugalmukat. A budapesti találkozókon ezekről a témákról beszélgetünk.

Az
utóbbi időben a zene felé nyitottál. Mi adta a lökést ehhez, illetve miben ad
ez mást neked a színházhoz képest?

Tizenharmadik éve vagyok a pályán, azóta foglalkozom napi szinten színházzal és szövegekkel, és úgy érzem, hogy azokat a mondatokat és üzeneteket, amelyek elhangzanak a darabjaimban, nagyon könnyen áruljuk el. Lehet, hogy egy ideig tudjuk tartani magunkat ezekhez az értékekhez, de aztán a szavak túlnőnek rajtunk vagy mi a szavakon. Emellett vannak az életünkben olyan fontos és mélyen ülő események, amik szavakkal nem megfogalmazhatók. Több tízezer oldalnyi szövegkönyv és sok száz lejátszott szerep után azt éreztem, hogy valami olyan dologgal szeretnék most foglalkozni, ami a szövegen túl tud mutatni.

Milyen zenei projektben láthatunk, hallhatunk a közeljövőben?

Most készítünk Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján egy koncertszínházi előadást hatodmagammal, nagy díszlettel és vetítőapparátussal, amelynek a bemutatója február végén lesz. Közben csinálunk egy Cseh Tamás-estet is, amelyet január végén mutatunk be.

Hogyan marad szabadidőd ennyi munka mellett? Mit csinálsz olyankor, amikor nem írsz vagy játszol?

Nekem a munkám az igazi feltöltődés. Ha van szabadidőm, akkor írok. Van pár regény- és forgatókönyvötletem. Most például a Pilinszky-koncert miatt hónapok óta Pilinszkyt olvasok. Ennél nagyszerűbb munkát pedig el sem tudok képzelni.

Vecsei H. Miklós 2015-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában. A színészet mellett verseket is ír. 2015-től 5 évig a Vígszínház társulatának tagja, A Pál utcai fiúk előadásában Nemecsekként lett sokak kedvence. 2016-ban Junior Prima Díjat kapott. Állandó alkotótársával, ifj. Vidnyánszky Attilával közösen vezeti a fiatal színházi alkotók közösségeként 2017 elején alakult Sztalker Csoportot.
2018-ban hívta életre az olvasást népszerűsítő és közösségalkotó projektet POKET néven, amelyért A kultúra 50 arca „ügy” kategóriájában 2019-ben megkapta a KULT50 elismerését.
2021-ben Budapestért díjat vehetett át a minőségi irodalom újszerű terjesztése, a kultúra és az olvasás népszerűsítése érdekében végzett és közösségformáló tevékenységéért, erőteljes színpadi jelenlétéért.

A teljes interjú az EJI oldalán jelent meg.

Nyitókép: Vecsei H. Miklós. Fotó: Fejér Boróka