„Az olvasás szavakat ad ahhoz, amihez nem voltak sajátjaink"

Fogadni mernék, hogy a te polcodon is pihen legalább egy olyan könyv, ami több mint „kedvenc”. Amihez még hónapok elteltével is visszanyúlsz, és úgy foglalkoztat a főhős sorsa, mintha az édestestvéredről lenne szó. Hogy vele sírtál, vele nevettél, büszke voltál rá, és legszívesebben atyai elbeszélgetést tartottál volna neki egy-egy ballépése után. Hogy az „olvasópszichológus”, Jakobovits Kitti szavaival éljek, bizonyos szövegek túlmutatnak a szórakoztatáson, a művelődésen és az információszerzésen. Ezek olvasása közben úgy érezhetjük, megérint, beszippant, saját magunkról mesél a könyv.

Egy ilyen mű kiválasztását kérte tőlem Kitti, amikor jelentkeztem hozzá 5 alkalmas irodalomterápiás tanácsadására. Bevallom, eleinte kissé szkeptikus voltam a módszerrel szemben, hiszen nehezen tudtam elképzelni, hogy 5 db e-mail és egy könyv, amit kívülről fújok, bármi újat nyújtson. Tartottam tőle, hogy az e-mailes konzultáció során nem alakulhat ki az az intimitás, ami a klasszikus terápiás ülések alapja, hogy zavarni fog, hogy nem látom Kitti arcát, amikor a történetem mesélem. Ettől függetlenül a kíváncsiság nem engedett visszafordulni, és a 3. hét végére be kellett látnom: tévedtem.

Na de kezdjük a legelején. Biztos sokak számára ismeretlenül cseng még a biblioterápia kifejezés. Ez egy olyan terápiás és/vagy személyiségfejlesztő módszer, amiben egy kiválasztott szöveg mentén a páciens értelmezheti a műhöz fűződő érzéseit, megvizsgálhatja a saját reakcióit, érzelmeit. A terapeuta kérdéseket tesz fel, amelyek segítenek abban, hogy új perspektívából tekintsünk a könyvre és annak szereplőire.

„A szövegek szavakat adnak ahhoz, amire nem voltak sajátjaink, új nézőpontokat adnak helyzetekhez, amelyeket csak a saját szemszögünkből láttunk, vagy csak együttéreznek velünk, és megmutatják, hogy nem vagyunk egyedül.Az olvasással megélhetünk más forgatókönyveket, megnézhetjük, hogy melyik döntésnek, útvonalnak milyen kimenetele lehet.

És amíg ezeket vizsgáljuk, tisztul a kép magunkról és arról, hogy mi merre fogunk indulni.

Megválaszolnak kérdéseket, vagy csak felvetik őket, tükröt tartanak és ajtókat nyitnak ki” – mondja el Kitti.

A terápia egyperegyben és csoportosan is megvalósulhat – utóbbinál előny, hogy a résztvevők nem csak saját élményeikre, de egymáséira is reflektálhatnak – de a karanténhelyzethez igazodva Kitti ülései az online térbe költöztek. A csoportos órák most takaréklángra kerültek, a videón, telefonon és e-mailben tartott ülés inkább az egyéni terápiákhoz dukál. Az óra felépítése egyénenként változó. Amennyiben pszichológusként keresik fel Kittit, ő az adott személyre és a hozott kérdésekre koncentrál, és ebbe emel be szöveges vagy írásos feladatokat. Ha viszont kifejezetten irodalomterapeutaként kérik a segítségét, a szöveg felől indulnak. 

Ha hozzám hasonlóan te is azt gondolnád, hogy a gyakorlat a középiskolás irodalomórai szövegelemzésekre hasonlít majd, el kell mondjam, a kettő köszönőviszonyban sincs egymással. Bár itt is egy írott művön keresztül dolgozunk, a beszélgetés tárgya a páciens, a könyv történései és karakterei csak mankót adnak a mélyebb önismerethez. A hangsúly nem az író eredeti szándékára, hanem a mi szubjektív, egyéni megéléseinkre kerül. 

„A kliens választ egy számára fontos könyvet, szöveget, és végig a történet mentén dolgozunk, a lehető legtöbb rétegre és területre kitérve. Ez egy strukturáltabb folyamat, hiszen eleve a szöveg egy erős vezérfonalat ad. Másrészt azt is az elejétől tudjuk, hogy csak 5 alkalmat töltünk együtt, és irányított kérdések mentén beszélgetünk. Ez jó lehetőség azoknak, akik kíváncsiak a módszerre, vagy kicsit az önreflektívebb olvasás hogyanjára, de nem szeretnének elköteleződni egy hosszabb pszichológiai folyamat mellett” – teszi hozzá Kitti.

Hogy mit árul el rólunk a kedvenc könyvünk? Példáuk az intenzívebb érzelmi kapcsolódásokat, rejtett párhuzamokat, ideákat. 

„Az ilyen választásaink és preferenciáink soha nem alaptalanok, általában meghúzódik mögöttük néhány tudattalan, vagy néha tudatos tartalom.”

Én Krusovszky Dénes – Akik már nem leszünk sosem című könyvével jelentkeztem Kittihez, akivel aztán 3 héten át heti két levelet váltottunk. Miután röviden bemutattam neki a könyvet, annak szereplőit és fő motívumait, ő kérdéseket tett fel, valamint reagált az én meglátásaimra. Bár egy kijelölt út mentén haladtunk, alaposan átbeszéltük az olyan dilemmákat és szorongásokat, amik menet közben előbukkantak. Az irodalomterápiás jellegéből nem veszít a foglalkozás, de Kitti megadja a lehetőséget, hogy a konkrét kérdésektől elrugaszkodva is beszéljünk felmerülő témákról. 

„Sosem tudhatom, hogy mivel fognak felkeresni a jelentkezők, és akármivel is teszik, ahhoz nekem a legnagyobb érdeklődéssel és odafigyeléssel kell fordulnom. A csoportokat általában tematikusan és/vagy adott célközönség számára hirdetjük. Az utóbbi időben nekem például volt két csoportom fiatal felnőttek számára egzisztenciális pszichológiai kérdések mentén, és az említett takaréklángon van egy női csoport, illetve egy segítő szakmákban dolgozók számára kialakított csoport, utóbbi főleg gyógypedagógusokból áll.”

Bár elsőre kevésnek hangozhat az az 5 alkalom, saját tapasztalatból mondom, hogy az élmény csavart egyet az olvasáshoz és saját magamhoz fűződő viszonyomon. Természetesen nem állítom, hogy ez a három hét választ adott minden egzisztenciális kérdésemre, de kétségtelenül egy új attitűdöt adott mind az olvasás, mind az önismeret terén. Kitti kérdései segítségével új perspektívából vizsgálom a szeretett írásaim szereplőit és történetét – és azokon keresztül magamat is – , a „mellékvágányon” átbeszélt témákkal pedig lehúzhattam legalább 2-3-at a szorongáslistámról. Félreértés ne essék: egy szóval sem mondom, hogy minden embernek irodalomterápiára kellene mennie. Ahogy ez minden más pszichológiai módszerről is elmondható, ez sem való mindenkinek – ha például utálsz hosszan írni, és a könyvek sem kötnek le, semmiképp ne kínozd magad ilyesmivel. Ha viszont verbális típus vagy, megérint a szavak ereje, és mindemellé még könyvmolynak is csúfolnak a barátaid, biztos vagyok benne, hogy számodra is életre szóló élményt nyújthat a foglalkozás.