örkény társulat fotó.jpeg

Az Örkény Színház a jénai Theaterhausban vendégeskedett

Az Örkény István Színház Sokszor nem halunk meg című előadását három alkalommal láthatták a nézők 2025. április 17. és 19. között a németországi Theaterhaus Jena színpadán. A vendégjáték a két színház közötti csereprogram részeként valósult meg.

Gáspár Ildikó rendező és alkotótársai ötletesen adaptálták a technikailag összetett produkciót, amely a műszaki munkatársak és a színészek felkészültségének köszönhetően hibátlanul valósult meg.

Mindhárom előadást nagy érdeklődés kísérte, a helyi nézőktől rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, egyaránt értékelték az előadás formavilágát és Tompa Andrea szövegét, amely Terézia Mora fordításában elevenedett meg.

A vendégjáték a Goethe Intézet Nemzetközi Koprodukciós Alapjának támogatásával jött létre, a magyar előadást a Magyar Művészeti Akadémia is támogatta. A produkcióban szereplő művészek cseréjét a Goethe Intézet rezidenciaprogramja és az Európai Unió mobilitási pályázata tette lehetővé. A csereprogramnak köszönhetően a  Theaterhaus Jena Herscht 07769 című előadása május 15–17. között vendégszerepel Budapesten.

Ez is érdekelheti

Aréna-koncerttel ünnepli huszadik születésnapját az Örkény Színház

Tíz premierből hét kortárs, öt pedig ősbemutató lesz az Örkény Színházban, és huszadik születésnapjukat már Gáspár Máté igazgatásával, Polgár Csaba művészeti vezetésével ünneplik május 23-án a Papp László Budapest Sportarénában – jelentette be Mácsai Pál az ÖrkényKertben.

Mácsai Pál: Nem kellett politikusoknak udvarolnom

Az Örkény Színház leköszönő igazgatója szerint van egy olyan olvasata az igazgatóváltásnak, hogy korrupt és lecimbizett a főváros vezetésével, de ez nem igaz.

Ganajtúró punk-rock és szeretetéhes Szörnyella de Frász

Az Örkény színházi A nyúl füle elsősorban kabaré, ahol majdnem maradéktalanul elmondható mindaz, ami az utca emberének szívét és lelkét nyomja. Kritika.