Száz néptáncos közreműködésével idézik fel a századelő hagyományait Kiskőrösön május 20. és 22. között. Petőfi szülővárosában háromnapos hagyományőrző, gasztronómiai fesztivállal ünneplik a városalapítók napját, melynek keretében az országban egyedülálló szlovák lakodalmason mutatják be a száz évvel ezelőtti szokásrendet.

A kiskőrösi fesztivál május 20. és 22. között a városi szlovákság örökségének, valamint a térség gasztronómiai különlegességeinek és borkultúrájának bemutatása jegyében telik. A háromnapos rendezvény szombatján a helyi hagyományőrző csoportok és civil szervezetek régi tradíciókat követő szlovák lakodalmast adnak elő, vasárnap pedig az egész főtér megtelik rétessütő csapatokkal. A vendégek egész hétvégén kóstolhatják a kiskőrösi borokat, és változatos zenei, kulturális programokon vehetnek részt.

Május 21-én a szlovák lakodalmason csaknem száz, népviseletbe öltözött táncos, népdalkörös és civil szervezet tagja mutatja be, hogyan is mulattak a múlt század elején a kiskőrösiek.

A kiskőrösiek az újratelepítést követően 300 évvel sem felejtették el szlovák származásukat, szép, szlovák nyelvű egyházi énekeiket, viseletüket.

A szlovák lakodalmas hátterét a helyben lezajlott néprajzi vizsgálat, gyűjtés és helytörténeti kutatás adja. A ruhák eredetiek, nem egy esetben az 1930-as években készültek. Ez a garancia arra, hogy a lehető leghitelesebb legyen a száz évvel ezelőtti szokásrend bemutatása. A lakodalmas nap folyamán a közönség tanúja lehet a menyasszony öltöztetésének, a vőfélyek pedig felelevenítik az olyan, mára már elfeledett lakodalmi alakoskodásokat, mint például a tréfás temetés vagy a kaszás játék.

Kiskőrös három, közel eső helyszínén – a Szlovák Tájházban, a főtéren felállított sátorban és az evangélikus templomban – két zenekar és két vőfély kíséretében idézik fel a régi szokásokat.

A lakodalmas násznépének zömét a helyi Szűcsi óvodások, a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes, a Kiskőrösi Szlovák Népdalkör és Citerazenekar, valamint a Szalkszentmártoni Néptánc Együttes tagjai alkotják, de viseletet ölt a helyi és a nemzetiségi önkormányzat számos tagja is.  

A helyi konyha klasszikus és különleges ízeit és a hagyományos kiskőrösi szlovák rétes elkészítésének titkait május 22-én az Országos Rétesfesztiválon ismerheti meg a közönség, ahol közel 250 méter fog elkészülni. Idén 80 kg liszt, 30 kg túró, 50 kg alma, 30 kg káposzta és 20 kg meggy kerül a süteményekbe. A fesztiválon induló rétessütő csapatok a hagyományos ízek mellett olyan különlegességekkel is készülnek, mint a borzselés, az epres-rebarbarás vagy a juhtúrós-medvehagymás töltelékek.