Két könyvbemutatóval is várja az érdeklődőket az Országos Széchényi Könyvtár a Margó Irodalmi Fesztiválon és Könyvvásáron a Várkert Bazárban.

A látogatók nemcsak az OSZK Kiadó legfrissebb kiadványai, hanem korábban megjelentetett kötetei között is válogathatnak a nemzeti könyvtár standjánál, pénteken és szombaton pedig két most megjelent kötet szerkesztőit hallgathatják meg irodalmi kerekasztal-beszélgetéseken.

Tessék színt
vallani. Osvát Ernő szerkesztői levelezése I–II.

A Nyugat
tehetséges, sok tekintetben teljhatalmú szerkesztőjének, Osvát Ernőnek eddig
publikálatlan szerkesztői levelezését adja közre az OSZK és a Gondolat
Kiadó. Irodalmi nagyjaink, köztük Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Molnár Ferenc
és számos más író, költő leveleit tartalmazza a két kötet. A mintegy 1500 levél
közül a legkorábbi 1898-ban íródott, az utolsót – barátjának, Elek Artúrnak
szóló búcsúlevelét – Osvát egy órával a halála előtt fejezhette be 1929.
október 28-án este.
A könyvbemutató során Nemeskéri Erika és Kosztolánczy Tibor szerkesztőkkel
Fráter Zoltán irodalomtörténész beszélget.

Kuncz
Aladár: Kritikák, portrék, tanulmányok I‒II.

Az irodalomszervező, értekező Kuncz Aladár kritikáit, portréit, tanulmányait adja közre két kötetbe rendezve az OSZK és a Kriterion Kiadó. A Nyugat holdudvarából induló és az Erdélyi Helikon szerkesztőjévé váló Kuncz Aladár tág világlátásáról, szakmai alaposságáról, problémaérzékenységéről tanúskodnak az írások. A kötet szerkesztőivel, Juhász Andreával és Filep Tamás Gusztávval, valamint a sorozatszerkesztő Boka Lászlóval Vincze Ferenc író, műfordító beszélget.

Forrás és részletek: Országos Széchényi Könyvtár