Mintegy 160 ország egyikeként Magyarország is részt vesz a 2025-ös, április 13. és október 13. között zajló Oszakai Világkiállításon, melynek célja, hogy innovációival és az emberiség középpontba állításával új perspektívákat nyisson korunk globális kihívásokkal terhelt időszakában. A szervezők 28 millió látogatóra számítanak az expó hat hónapja alatt, elsősorban a kelet-ázsiai régióból, így országunk jelenléte nem csupán diplomáciai oldalról jelentős, hanem a nemzetgazdaság és a turisztika szempontjából is hangsúlyos mérföldkő lehet.
A vasárnap nyílt eseményen hatalmas, a táj és a paraszti kultúra egységét hirdető pavilonnal, boglyaszerű Zengő Dómmal képviselteti magát az országunk, melynek három szintjén számos különféle élmény várja a vendégeket. A fogadó- és kiállítótér mellett a vidéki udvar alapanyagaiból építkező étterem, a magyar tájegységek legkiválóbb borait és a hungarikumnak számító fröccsöt egyaránt kóstoltató borbár, összetett lámpapark, üzleti tárgyalásokra alkalmas közösségi tér, valamint látogatói ajándékbolt is helyet kapott benne.
A magyar pavilon az általa képviselt esztétikával és szellemiséggel törekszik az érdeklődők figyelmének felkeltésére. A különlegesen szép Zengő Dóm a táj és a paraszti kultúra egységét hirdeti. Kiemelt célja Magyarország és Japán közös értékeinek és gyökereinek felfedezése, ennek fényében a bejáratánál a magyar rétekre emlékeztető zöld környezetben találják magukat a látogatók, ahol a magyar és japán kultúra közös pontjai tárulnak fel. Az építészeti koncepciót Zoboki Gábor Kossuth- és Ybl-díjas építész álmodta meg, a pavilon művészeti koncepciója pedig Vági Bence Harangozó Gyula-díjas rendező, koreográfusnak köszönhető.
„A magyar pavilon fő attrakciójának létrehozásakor a célunk egy olyan immerzív élmény megteremtése, amelyben a közönség a magyar táj ihlette világon keresztül érkezik meg egy végtelen, univerzális térbe. Ennek a térnek az abszolút középpontjában a magyar népdal áll – magyarázta. – A közönség nem csupán meghallgat egy magyar népdalt, hanem az immerzív közegben fokozatosan részese lesz annak, majd a dallamot dúdolva magával vihet egy darabot a magyar kultúrából.”