Upor Lászlót Németh Gábor és Bagossy László kísérik majd el a Vidnyánszky Attilával való tárgyalásra.

Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke kedd este az ATV műsorában említette – az egyetemen kialakult helyzetre, a vírusveszélyre és a tanévkezdésre hivatkozva –, hogy levélben megbeszélést kezdeményezett Upor Lászlóval, az egyetem rektorhelyettesével.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem közleményben jelezte, hogy az egyetem felmondási idejét töltő vezetősége úgy döntött, felelőssége részt venni ezen a találkozón. „Upor Lászlót Németh Gábor és Bagossy László kísérik el, és ragaszkodnak ahhoz, hogy a beszélgetés változatlan visszaidézésre alkalmas módon rögzítésre kerüljön” – áll a közleményben.  

Nyitókép: Upor László, fotó: Borovi Dániel