Az SZFE rektorhelyettese szerint kompromisszumra kell jutni

Kultpol

Az egyetlen megoldás, ha a felek leülnek egymással és lépésről-lépésre megpróbálnak valamiféle kompromisszumra jutni. Ezt Zalán János, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatási rektorhelyettese nyilatkozta pénteken az intézménynél kialakult helyzetről.

„De ez csak akkor érvényes, ha a feleknek valóban az az érdeke, hogy megoldás szülessen. Amennyiben nem így van, az egy teljesen más térbe viszi a diskurzust, arról én nem szeretnék beszélni" – mondta Zalán János a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Mint kifejtette, a tárgyalások kezelhetnék az olyan
kérdéseket is, hogy mi lesz addig, amíg a megállapodás megszületik, vagyis mi
történik az oktatással, a hallgatókkal, az oktatókkal, miként tudnak közeledni
az álláspontok.

„Nehéz megjósolni, mi lesz az oktatással. A feleknek ezért is kellene leülniük, hogy lehetőleg ne legyen fennakadás jogi értelemben sem, és a hallgatók ne veszítsék el ezt a félévet. Amennyiben az én személyem a megállapodás problémája, akkor a hallgatók forduljanak a fenntartóhoz. De valakivel próbáljanak beszélgetni, mert jelenleg azt tapasztalom, hogy az informális és formális csatornákon történő megkeresésre a válasz jelen pillanatban az, hogy nem tárgyalnak" – tette hozzá az oktatási rektorhelyettes.

Zalán János hangsúlyozta: mindenki ugyanúgy, az
oktatási krediteknek és a jogszabályoknak megfelelően végezheti a munkáját,
oktathat, tanulhat, mint ahogy azt az egyetem előzőleg kérvényezte az Oktatási
Hivatalnál. „Arra kaptunk felhatalmazást, hogy a jövőt építsük, hogy a
programokról folytassunk diskurzust. Számos kidolgozott terv van a fejünkben,
amit meg kellene vitatni az SZFE kiváló munkatársaival, elméleti szakembereivel,
művészeivel, az oktatókkal".

A rektorhelyettes azt mondta, ő megérti a hallgatók
álláspontját, de nyitottnak kellene lenniük a párbeszédre, és legalább
meghallgatniuk a felvetett javaslatokat, „ez sokat lendítene az ügyön".

Kérdésre válaszolva Zalán János kitért arra, hogy bár nem az ő kompetenciája ezt bejelenteni, tudomása szerint a fenntartó már megtalálta azt a helyszínt, ahol az SZFE kancellárja, Szarka Gábor (akit csütörtökön az egyetemfoglalók nem engedtek be a Vas utcai épületbe) megkezdheti a munkát.

A nyitóképen Zalán János. Fotó Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond