A magyar dráma színháza marad az Újszínház

Program

Hat bemutatót tervez a jövő évadban az Újszínház, amely a Zsákbamacska című zenés játékot, a Caligula helytartója című drámát és a Süsü, a sárkány kalandjai című mesejátékot is műsorra tűzi.

Az Újszínház évadbemutató sajtótájékoztatója
Az Újszínház évadbemutató sajtótájékoztatója. Fotó: Újszínház.

Dörner György igazgató elmondta: a jövő évad bemutatóinak sora a Zsákbamacska című zenés játékkal indul, amelyet Éry-Kovács András állít színpadra. Bemutatják Szabó Magda Kígyómarás című regényének színpadi változatát Pataki András és Wass Albert Elvásik a veres csillag című művét Kiss József rendezésében. Csukás István Süsü, a sárkány című meséjét Háda János állítja színpadra, Székely János Caligula helytartója című drámája pedig Pataki András rendezésében látható.

Petőfi Sándor A hóhér kötele című művét ősbemutatóként tűzik műsorra, Pataki András rendezésében, Szarka Gyula zenéjével – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy az évad második felében szintén a két művész hoz létre Tamási Áron Ördögölő Józsiás című művéből egy produkciót, amelynek előbemutatója lesz látható.

Pataki András kiemelte: örömmel vállalta el Dörner György felkérését a színház főrendezői pozíciójára, mint mondta, egyik legfontosabb üzenetük az, hogy az Újszínhház továbbra is a magyar dráma színháza marad.

Mint mondta, az előadások klasszikus értékeket hordoznak, olyan szerzőket és műveket is műsorra tűznek, amelyek máshol nem láthatók. Produkcióik egy részét tájelőadásokon is bemutatják majd. Kiemelte: fontos számukra a kortárs drámák bemutatása is, a következő évadtól kortárs drámaíró műhelyt és irodalmi szalont is indítanak.

Kiemelte: együttműködést terveznek a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, továbbá suliszínházi programot is indítanak, ahol elsősorban a kortárs irodalom értékeit mutatják be, a klasszikus értékek mellett. Terveik szerint jelentős színházi alkotók mesterkurzusait is befogadják majd.

A színház előadásait fesztiválokon is szeretnék bemutatni. Első lépésként a nyár folyamán három fesztiválon vesz részt a színház, köztük a kisvárdai, a mikházi rendezvényen és a Bőköz Fesztiválon – mondta, kiemelve, hogy terveik szerint 2025-ben újra megrendezik a Keresztény Színházi Fesztivált.

Több koprodukciót is terveznek, a békéscsabai színházzal közösen hozzák létre a Kígyómarás című előadást, a Caligula helytartója a mikházi Csűrszínházzal készül, a Süsü, a sárkány kalandjai pedig a Hadart Színházzal közös produkció.

Éry-Kovács András felidézte: Eisemann Mihály és Szilágyi László Zsákbamacska című zenés játékát fiatal rendezőként Szolnokon állította színpadra, Dörner György és Egri Kati párosával. Kiemelte: az előadásban a legfontosabb a zene, nagyszerű slágerek hangzanak el, fantasztikus duettek, táncos jelenetek láthatók.

Katona Imre dramaturg A hóhér kötele című műről elmondta: Petőfi Sándor regénye Edgar Allan Poe műveivel rokon. Bosszúhistória, a fekete romantika egyik kivételes darabja, amelyből thriller musicalt készítettek. Szarka Gyula zeneszerző hozzátette: hátborzongató, filmszerű, véres történetről van szó, amely a mai napig nagy tanulságokat mutat. A darabban sokféle hangulat váltakozik, és ezt nagy kihívás, hálás feladat volt zenében megjeleníteni – tette hozzá.

Háda János a Süsü, a sárkányról szólva kiemelte: Csukás István művét Bergendy István eredeti zenéjével állítják színpadra. Süsü szerethető figura, megtestesül benne a gyermeki tisztaság – fogalmazott, hozzátéve: érzékenyítő mese, amelyről a megtekintése után is sokat lehet beszélgetni.