Caligula helytartója

A magyar dráma színháza marad az Újszínház

Hat bemutatót tervez a jövő évadban az Újszínház, amely a Zsákbamacska című zenés játékot, a Caligula helytartója című drámát és a Süsü, a sárkány kalandjai című mesejátékot is műsorra tűzi.

Közönségtalálkozók és vendégprodukciók, angolul feliratozott és audionarrált előadások a Radnóti Színházban

A magyar kultúra napján közönségtalálkozóval, rendhagyó irodalomórákkal, jubileumi Szerb Antal-esttel, vendégprodukciókkal és könyvbemutatóval várja a közönséget a Radnóti Színház január-februárban.

Fókuszban Székely János életműve

Székely János Napokat rendeznek Budapesten október 17-én és 18-án. Az erdélyi költő, író, drámaíró, esszéista életművének teljességére a Gyulai Várszínház kétnapos programsorozattal hívja fel a figyelmet a Pesti Vigadóban és a Nemzeti Színházban. A rendezvény keretében látható lesz a Dózsa című monodráma és a Caligula helytartója című előadás is.

Díjkiosztóval zárult a fesztivál

A debreceni Csokonai Színház Három nővér című produkciója nyerte el a legjobb előadás díját a Thália Színház szervezésében megrendezett Vidéki Színházak Fesztiválján, amelyen Szina Kinga, Balogh Tamás, Mézes Violetta és Szemenyei János színművész játékát és A név: Carmen című előadást is elismeréssel jutalmazta a zsűri.

Színházi előadások hada vár!

Hét nap alatt nyolc előadás látható a Vidéki Színházak Fesztiválján, amelyet szeptember 3. és 9. között rendeznek meg a Pesti Magyar Színház épületében, a Thália Színház szervezésében. A hetedik alkalommal megvalósuló Vidéki Színházak Fesztiválját a Thália Színházban zajló felújítási munkálatok miatt fogadja be idén ősszel a Pesti Magyar Színház.

Megkezdi évadát a Gyulai Várszínház

Hetvennél is több előadással várja az 55. évadában az érdeklődőket a Gyulai Várszínház – hangzott el az évadot bemutató, május 7-ei sajtótájékoztatón, ahol Elek Tibor ügyvezető igazgató ismertette az idei Shakespeare Fesztivál programját is, amely Hamlet és Társai címmel indul. A sajtótájékoztatón a Gyulai Várszínház nívódíjait is átadták.