Több mint 150 kulturális helyszín semmisült meg részben vagy teljesen a közel négy hónapja tartó ukrajnai háborúban – közölte csütörtökön az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).

A harcok a szakértői vizsgálatok szerint 152 kulturális helyszínt pusztítottak el részben vagy teljesen, köztük 70 vallási épületet, 30 történelmi épületet, 18 kulturális központot, 15 műemléket, 12 múzeumot és hét könyvtárat – számolt be róla a testület hozzáfűzve, hogy az orosz támadás kezdete, február 24. óta okozott károk háromnegyedét a donyecki, a harkivi és a kijevi régió szenvedte el.

„Az ukrán kulturális helyszínek elleni sorozatos támadásoknak véget kell vetni” – hangsúlyozta Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója. Lazare Eloundou Assomo, az UNESCO Világörökségi Központjának kameruni születésű igazgatója már április közepén mintegy száz megrongálódott vagy elpusztult helyszínről számolt be, és drámainak nevezve a pusztítást elmondta, hogy ezek között van a mariupoli színház. Mint mondta, súlyosan megrongálódtak 11. és 12. századból származó történelmi műemlékek, templomok és az ukrán kulturális örökség más emlékei is.

Az 1954-es hágai egyezmény aláírójaként Ukrajnának és Oroszországnak kötelessége megvédeni a kulturális örökséget fegyveres konfliktus esetén – emlékeztetett Audrey Azoulay. A hét ukrán világörökségi helyszínben az ENSZ-szervezet szerint eddig nem esett kár.

Nyitókép: a mariupoli Kuyindzhy Múzeum a háború előtt. Forrás: Mistomariupol.com.ua