A Magyar Színházi Társaság Csináljunk színházat! beszélgetéssorozata új helyen, a Pinceszínház Keleti István Kamaratermében, de változatlan ambícióval kezdte meg a 2022/2023-as évadot. Csizmadia Tibor, a sorozat állandó moderátora úgy fogalmazott: gyakran találni arra példát, hogy a vezetőváltásnál az utód a múltat el akarja törölni, ám vendégei, Gyarmati Kata, a Stúdió K Színház, illetve Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója esetében nem ez a helyzet.
Az első kérdéscsoportban Csizmadia azt járta körül,
hogyan lehet az elődök – akik az intézmény alapítói is, így az örökség súlyosabb – munkáját folytatni úgy, hogy az utódok a saját ízlésüket is beépítik a művészi programba.
Gyarmati Kata elmondta, a Stúdió K-ban zökkenőmentes volt az átvétel, és hozzátette, hogy véleménye szerint elsősorban a szellemiség öröklődik át, ám ehhez az szükséges, hogy az előd és az utód azonos értékrendet képviseljen, ellenkező esetben az utód ellen fog állni. Röviden vázolta a színház vezetőváltásait: az alapító Fodor Tamástól Nagypál Gábor és Zubek Adrienn kettőse vette át a stafétát, majd Imely Zoltán következett. A jelenlegi igazgató megjegyezte, náluk nem csupán a szellemiség, hanem a működési forma is öröklődik. A Stúdió K kezdeteitől a színészek és a színházban dolgozók több feladatkört látnak el. Elmondta, Fodor Tamás a társulatvezetés mellett rendezőként is tevékenykedett, ám már a saját regnálása alatt hívott vendégként másokat is. Felvetésével egy új szemponttal tágította a beszélgetés kereteit:
meddig csoportosul a közeg egy mester köré, és mikor, hogyan nyílik ki, vonz vagy hív be új alkotót?
A Katona József Színházban is zökkenőmentes volt a váltás, mondta el Máté Gábor, megjegyezve, hogy ezt nagyban köszönhető Zsámbéki Gábornak, aki ezt rendkívül intelligensen művelte. Zsámbéki ottmaradt a színházban, de Máté szerint ahhoz, hogy a reflexek ebben a megváltozott helyzetben is jól működjenek, különleges képesség kell. A Katona elismertsége miatt neki azt kellett bizonyítania, hogy ő is megüti azt a szintet, azzal viszont, hogy 1987 óta a Katona tagja volt színészként, majd több mint tíz évig főrendezőként – ezzel pedig befolyása volt a műsortervre, a társulatra –, megvolt a biztosíték, hogy a színház alapjai nem rendülnek meg. Ezek egyszerre tették könnyűvé és nehézzé az átmenetet.
„Mindenki maradt, csak a vezetésben volt változás” – foglalta össze a történéseket Máté Gábor, és hozzátette, ő határozottan azt gondolta, hogy amíg Zsámbéki Gábor él, a Katona az ő színháza. Zsámbéki most is jelen van a színház életében rendezőként és a művészeti tanács tagjaként, bár ez utóbbiban, árulta el Máté Gábor, nem akart benne lenni, és mereven elutasította a közeledést.
Csizmadia Tibor megjegyezte, egyre több a fiatal a Katonában, és a társulatszervezés kapcsán arról érdeklődött, ez jelent-e továbblépést, hangsúlyeltolódást.
Máté elmondta, nem elég, ha valakit ő szeretne a társulatban tudni, a rendezői kar teljes egyetértését kell bírnia mindenkinek. Ő maga, mielőtt Zsámbékinak szerződésre javasolt bárkit, mindig Ascher beleegyezését kérte, egymás tanítványait pedig mindig figyelték a Színművészetin. Felidézte, hogy Zsámbéki megpróbált fiatal rendezőket leszerződtetni a társulathoz, Schilling Árpád, Bodó Viktor ideig-óráig ott voltak, jelenleg Székely Kriszta, Tarnóczi Jakab a Katona szerződtetett rendezői. „Sok embert igyekeztem hívni, nem véletlen, hogy ők maradtak” – fogalmazott Máté Gábor, leszögezve, őket a társulat egyetértésével szerződtette. Ő egyébként, jegyezte meg, amikor színészként dolgozik, közvetlenül érzékeli a színészek véleményét.
Zsámbékinak az volt az elve, hogy a Katona rendezői elmehetnek vendégként máshova, de prózai előadásokat Budapesten nem rendezhetnek. Igaz, ez nem teljesült maradéktalanul.
„Egy színházat határozzanak meg azok a rendezők, akik ott vannak. De ez egy olyan feltétel, amiért adnom is kell valamit” – szögezte le Máté Gábor.
Megvilágította: ez azt jelenti, hogy a rendezők a színészek kiválasztásában befolyással bírhatnak. Egy friss példája volt a Tarnóczi Jakabbal régóta dolgozó Mentes Júlia „leigazolása” a Thália Színházból. „Ez egy gesztus volt Jakabnak – fogalmazott a Katona igazgatója –, ami nem csekély áldozatába került a szóban forgó színésznőnek.”
A Stúdió K alapmagja régóta megvan, hozzájuk érkeznek vendégalkotók, ami természetes fluktuációt jelent, avatta be az érdeklődőket a színház működésébe Gyarmati Kata. A társulat jelenleg hét színészből áll. Két évadon keresztül a meghívott rendezők csak dolgoztak, ami már-már a fizikai teljesítőképesség határát jelentő leterheltséget rótt rájuk. Emiatt, tette hozzá a dramaturg-igazgató, az évad négy bemutatójában továbbra ők a bázis, de újragondolták a működést.
A Stúdió K-ban Fodor Tamáson kívül nincs állandó rendező, de vannak visszajárók, köztük Hegymegi Máté, aki rendszeresen dolgozik náluk.
„Nekem meg kell találni azt a rendezőt, aki idomul a Stúdió K repertoárjához, szellemiségéhez” – fogalmazott Gyarmati Kata.
Hozzátette: ez a működési módot, a strukturális lehetőségeket is jelenti. Az, hogy minden produkciót más rendez, a működési forma ajándéka, ugyanakkor véleménye szerint az is lehetséges, hogy egy alkotó határozza meg hosszabb ideig az arculatot. Ő maga generációban gondolkodik, ami azt jelenti, hogy a társulathoz friss szellemiségű fiatal rendezőket hív, akik saját alkotótársaikat is viszik magukkal, de alapvetően a Stúdió K működéséhez keresi a rendezőket. Ebbe beletartozik, hogy nincs jelmeztár, külön technikai személyzet, tehát olyan rendezőket keres, akik a hatvanfős fekete dobozhoz, a Stúdió K teréhez illeszkedő előadásokat készítenek, és akik ezt a működési formát kibírják, jól bírják, nem esnek tőle kétségbe.
A repertoár alakítására áttérve Csizmadia Tibor megjegyezte, nézőként érzékelhető a váltás a Katonában, és arról kérdezett, hogyan lehet a múlt eltörlése nélkül változtatni hangsúlyokon.
„Zsámbéki alatt jóval finnyásabb ízlés jellemezte a műsortervet. Most sok olyan darab kerül színre, ami Gábor mércéjét nem ütötte volna meg” – fogalmazott Máté Gábor.
Ez, véleménye szerint, több kockázattal jár. Zsámbékinál az volt az elv, hogy kevesebb, nála pedig a nézői igényekre adott válaszként az, hogy minél több darab legyen műsoron. A földúsított repertoárnak ugyanakkor van hátránya is, mert nem tudják megfelelő gyakorisággal játszani az új előadásokat.
A rendezők kapcsán arról is beszélt, hogy a fiatal társulat igényli a fiatal rendezőket. „A nagypapáink rendeznek” – jegyezték meg neki többször a fiatal színészek, ami Máté szerint önkéntelenül is másféle kommunikációs irányt jelent, és úgy véli, azonos szintről is kell rendezni.
Bár a Stúdió K működésben, infrastruktúrában eltér a Katonától, de a repertoárt éppen úgy állítják össze, mint máshol: a társulat összetétele és a közönségigény alapján. Eljuthatnak a rendezővel a közös gondolkodás végén akár egy musicalig is, jegyezte meg Gyarmati Kata, ha az „K-s lesz”. Szerette volna, ha minél több nemzetiségű a rendezői gárda, érkezett már hozzájuk montenegrói, szlovén, horvát rendező. Amellett, hogy érdekes tapasztalatot jelentett, hogy a temperamentumos délszláv világ hogyan illeszthető a mi színházi gondolkodásunkba, véleménye szerint komoly eredményeket is hozott.
Gyarmati Kata leszögezte, a jelenlegi közegben gondolkodik. Főrendezői státusz nincs náluk, és visszahívják azokat, akikkel sikeres volt az együttműködés, de kialakult rendezői alkotócsapat még nincs. Úgy véli, ritka, hogy hosszú ideig kitartson egy azonos összetételű társulat. A pályakezdőknél ez egy ideig tud működni, az energia viszi őket, de minél inkább távolodunk, annál kevesebb példát találunk a változatlan összetételű formációkra.
Máté Gábor erre reflektálva úgy vélte, ha nem fogy el az erő, nem sérül a művészi mondanivaló, bármeddig tarthat az együttműködés. Példának Kaposvárt hozta, ahol a legkiválóbbnak tartott színházcsinálókat hívták egy helyre úgy, hogy a sajátos alkotói világuk megmaradjon. Ezt az elvet a Katonában is követik, ugyanakkor, tette hozzá, ha annak idején ezek az alkotók külön-külön kapnak színházat, társulatot, és ezek külön-külön meghatározó intézményeivé válhattak volna a magyar színházi életnek, „a mostani típusú gyűlölködés nem jött volna létre”, és az SZFE tanári karára sem lehetett volna rásütni, hogy az a Katona társulata.
Egyik igazgató sem csupán művészeti vezető, ezért Csizmadia Tibor az anyagi helyzetről, a feltételek megteremtéséről érdeklődött.
Gyarmati Kata elmondta,
ugyanazokkal a nehézségekkel néz szembe mindenki, csak az összegek között van különbség.
A megítélt működési támogatás nominálisan kevesebbet ér, a pályázatok gyakorlatilag megszűntek. A Stúdió K épülete kezd amortizálódni, de ez az a kiadás, amit elnapolnak. A társulatban mindenki a szövetségese: az övé az adminisztratív, de a szellemi teherviselés közös.
A két év pandémia, a fenntartóváltás és a támogatások elvonása után „ebben most már semmi jó nincs, hogy őszinte legyek”, fogalmazott Máté Gábor, aki hozzátette, „attól kell tartani, hogy jön valami, amihez nem értek”. Kiemelte a munkatársai hozzáértését, aminek köszönhetően sok dologgal nem neki kell foglalkozni, ugyanakkor a fő felelősség az övé, ő mondja ki a végső szót. „Ha én nem keltem a látszatát az optimizmusnak, mindenki csak szorong és kétségbeesik. Az a reményem megvan, hogy olyan jól gazdálkodtam eddig, hogy ezt az évadot kibírjuk” – foglalta össze a jelenlegi helyzetet.
Egy vezető nyomot hagy a művészi arculaton, és ennek a láthatósága, valamint eszközei, a marketing és a PR jelentette a beszélgetés utolsó témakörét.
Máté Gábor elmondta,
a Katonában korábban nem volt jellemző a marketingszempontú gondolkodás, de berzenkedve, ám arra is el kellett indulni.
Jó eredményeket hozott, hogy a marketing és a szervezés egy kézbe került, több reklámszakmai díjat kaptak, megvalósult az ifjúsági program, megújult a pártolói rendszer. A mecénások, támogatók, pártolók révén egyre több pénz érkezik a színházba, ami nem oldja meg a működést, de a Kamrában egy produkció díszlet- és jelmezköltségét fedezi, összegezte Máté Gábor a fókuszváltás tanulságait.
A Stúdió K sokáig a közönségre bízta, hogy terjessze az előadások jó hírét. 2019-ben bevontak egy PR-szakembert, és ennek köszönhetően érezhető volt a közönség összetételének változása, a jegyvásárlás növekedése, ám a covidos években erre már nem maradt pénz.
A vendégként érkező rendezők, színészek mind hozzák a maguk közönségét,
magyarázta Gyarmati Kata, emiatt rengetegen figyelnek rájuk. A jelenlegi helyzetben abban bízik, hogy nem lohad a nézők kedve, hogy színházba járjanak, és ezért senki nem emel jegyárat. Ebben közösek vagyunk a szakmában, zárta a Csináljunk színházat! októberi beszélgetését.
Fotók: Szabó Réka
