A koronázási szertartásjátékok Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla, III. Béla, II. András, IV. Béla és IV. (Kun) László történetét és általuk történelmünk azon szakaszát mutatták be, amelyben megalakult és megszilárdult az önálló magyar állam. A ciklus az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. András élettörténetével zárul, a befejező rész a korábbi eseményeket is összegzi. Az előadás, amely a Székesfehérvári Királyi Napok kiemelt programja, augusztus 19-én, 20-án és 21-én este is látható lesz a Nemzeti Emlékhelyen felépített hatalmas színpadon.
A színészek olvasópróbája a múlt héten kezdődött, a színpadépítés is lassan kész, de gondolom, az előkészítő munkálatok már jóval korábban megkezdődtek. Mióta dolgoznak a darabon?
Egy ilyen nagyszabású munkához legalább féléves előkészítés kell: a díszletek és a jelmezek tervezése, gyártása igen hosszú folyamat, ahogy a gigantikus színpad, a tornyok és a nézőtér felállítása is hetekig tart. Ehhez még hozzájön a világítás-, a videó-, a hang- és a zenetechnika megtervezése és beépítése, úgyhogy valóban hatalmas és összehangolt munkát igénylő feladatról van szó. Összességében mintegy háromszáz fő dolgozik az előadáson, ebből nagyjából kétszáz a színpadon lesz látható, míg a többiek az előkészítő munkában, a háttér biztosításában segédkeznek.
Mindezt pedig megelőzte az ön munkája: a forgatókönyv megírása. Kevés írásos emlékünk maradt fent ebből a korból. Milyen forrásokra tudott támaszkodni?
Amikor két évvel ezelőtt IV. (Kun) László történetét befejeztem, tudtam, hogy III. András következik. Még bennem volt a lendület, ezért folytattam a kutatást és az írást, vagyis legalább másfél évig dolgoztam a koncepción. Számtalan történeti munkát átnéztem, de két forrás kiemelkedik a többi közül. Az egyik Pauler Gyulának A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt című munkája, a másik Wertner Mórtól Az Árpádok családi története. Sok történész is az ezekben fellelhető tényanyagokra támaszkodik, valóban megkerülhetetlen alapművek.
Az, hogy a tényeket ki hogyan interpretálja, már egyéni döntés. Én természetesen művészi szempontok alapján dolgoztam: számomra III. András emberi alakja volt igazán érdekes. Pontosan ez az, amiről szinte semmit sem tudunk, mivel csak megbízhatatlan, fantázia szülte leírások szólnak róla, amelyek legtöbbször negatív alakként ábrázolják. Az én szubjektív interpretációmban azonban olyan király személyisége rajzolódik ki, akinek, mivel a 12. század végének viharos korszakában volt kénytelen uralkodni, heroikus küldetés jutott osztályrészéül, és bár kudarcot vallott, a törekvése nemes volt. Nem feltétlenül rajta múlt, hogy nem sikerült az országot kivezetnie a káoszból.
III. András története mennyire lesz érthető, követhető a történelmet kevésbé ismerő nézők számára?
Minden évadban fontosnak tartottam, hogy jó értelemben vett didaktikusság, tanító szemlélet jellemezze az előadásokat. III. András esetében erre még inkább szükség van, mert az alakja rendkívül ellentmondásos. Nem volt könnyű az élettörténetét és a bonyolult történelmi kontextust úgy megfogalmazni, hogy a nézők számára is élvezetes legyen. De azt hiszem, sikerült, és így mindenki számára érthető, követhető lesz a darab.
Vele le is zárul az Árpád-házi királyokat bemutató szertartásjátékok sora. Amikor tíz éve elindították ezt a grandiózus projektet, eleve kilenc király – Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla, III. Béla, II. András, IV. Béla, IV. (Kun) László és III. András történetében – gondolkodtak?
Igen. Végignéztük azoknak a királyoknak a sorát, akik ebben a háromszáz éves periódusban uralkodtak, és egyértelműen az ő élettörténetük kívánkozott színpadra. Az idei előadást még tavalyra terveztük, de a Covid-helyzet miatt végül nem tudtuk megrendezni. Lezárásként olyan produkciót gondoltunk el, amely összegzi az Árpád-házi királyok történetét, de végül nem bánom, hogy nem így alakult. III. András történetét egyébként sem lehet elmondani visszatekintés nélkül, ezért ezt beépítettük a mostani előadásba. Az előzmények az Aranybullát kibocsátó II. Andrásig vezetnek vissza, így a színpadon a korábbi években megismert szereplők is feltűnnek.
Miben lesz még különleges az idei előadás?
Mindig fontosnak tartottam, hogy a koronázási szertartásjátékban ne csak az adott király élettörténete rajzolódjon ki, hanem a Nagyboldogasszony-bazilika épületének víziója is megjelenjen valamiképpen. Bár a középkorban országos jelentőségű szakrális központ volt, jelenlegi formájában – csak néhány rom maradt meg belőle – igen nagy képzelőerő kell ahhoz, hogy a városunkba látogató elképzelje a koronázótemplom egykori formáját. A művészet eszközeivel: fénytechnikával, csőszerkezettel megpróbáljuk úgy érzékeltetni a körvonalait, építészeti arányait, hogy legalább a fantáziánkban újra felépülhessen. Idén minden eddiginél grandiózusabb látványra törekszünk.
Ahogy korábban már említette, igen sokan dolgoznak azon, hogy látványos és sikeres legyen a produkció. Kiemelne néhány nevet?
Amikor tíz éve elkezdtük, még elképzelni sem tudtuk, hogy hová fog kifutni ez a projekt, a lendület és a lelkesedés vitt minket előre. Boldog vagyok, hogy évről évre megvalósulhatott és egyre tartalmasabb, látványosabb lett a produkció, amely egyre több nézőt vonz. Az alkotógárdánk szinte változatlan, kitűnően és rendkívül olajozottan működik együtt a csapat. Horváth Csaba minden évben egészen különleges mozgást komponál. A csodálatos díszletek idén is Szendrényi Évát, míg a korhű jelmezek Kovács Yvette-et dicsérik. A zenei világért kezdetben Horváth Károly felelt, aki 2015-ben sajnos elhunyt. A stafétát Szirtes Edina Mókus vette át, aki tökéletesen ráérzett a feladatra: nemcsak továbbvitte, hanem rendkívüli érzékenységgel tovább is fejlesztette azokat a zenei motívumokat, amelyeket az elődje megalkotott. A címszereplőt idén Sarádi Zsolt, nagyapját, II. Andrást Sághy Tamás, nagyanyját, Estei Beatrixot pedig Ballér Bianka alakítja. III. András édesanyját, Morozini Tomasina alakját Varga Gabriella, míg a lányáét, Boldog Erzsébetét Varga Lili idézi meg.
Jövőre mi várható? Jön az Anjouk kora és Károly Róbert?
Elképzeléseink, ötleteink, ambícióink, vágyaink már vannak, de konkrét tervek még nincsenek. E tízéves ciklus lezárása annyira lefoglal most minket, hogy alig van kapacitásunk a jövővel foglalkozni. Az viszont várható, hogy ha lesz folytatás, nem a mostani helyszínen valósul majd meg. Reményeink szerint hamarosan rekonstrukciós munka kezdődik a Nagyboldogasszony-bazilika területén, így ilyen nagy léptékű előadásnak már biztosan nem adhat otthont. A másik, nem elhanyagolható szempont, hogy évről évre mind meredekebben emelkednek a produkciós költségek, ezért egyelőre nem látjuk biztosítottnak az anyagi feltételeket.
Három este, augusztus 19-én, 20-án és 21-én a Nemzeti Emlékhelyen lesz látható III. András története. Kiket várnak az előadásra?
Idén már ezerötszáz fős lesz a nézőterünk. Évről évre egyre több a visszatérő, hűséges látogatónk, őket idén is nagy szeretettel várjuk. És természetesen azokat is, akik még soha nem jártak nálunk, hiszen ez lesz az utolsó év, hogy ilyen formában, ezen a helyen valósul meg a koronázási szertartásjáték. További érdekesség, hogy a Szent István Király Múzeumban éppen most fut a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című kiállítás, amelyen számos, külföldi gyűjteményekben őrzött Árpád-házi emléket is meg lehet tekinteni. Különös egybeesés, hogy ez a kiállítás ott végződik, ahol a mi előadásunk kezdődik: Boldog Erzsébettel, III. András egyetlen lányával, aki a tössi kolostorban, apácaként fejezte be az életét. A tárlat utolsó termében bemutatják azt a svájci Nemzeti Múzeumban őrzött márvány fedlapot, amely Boldog Erzsébetet szarkofágját fedte. Idei szertartásjátékunk éppen az ő alakjának megidézésével kezdődik, akinek a visszaemlékezései nyomán az utolsó Árpád-házi király történetét is ismerjük. Az előadásra váltott jeggyel ingyenesen megtekinthető a kiállítás, ezért mindenkinek melegen ajánlom, hogy a múzeumba is látogasson el. Ha így tesz, még komplexet képet kap az Árpád-kori viszonyokról, a történelmi alakokról.
Fotók: Kiss László
