ZSZ_6235.jpg

Az üvegszemtől a sugárhajtóműig itt minden megtalálható

Mikroszkópok és miniatűrök világa címmel tart családi napot a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) március 22-én a magyar műszaki örökség 16 ezer műtárgyát bemutató Műszaki Tanulmánytárban. A gyermekbarát programon többek között a múzeum optikai és fényképészeti gyűjteménye ismerhető meg optikai kísérletek, játékok, interaktív előadások és tárlatvezetések keretében.

A Műszaki Tanulmánytár számos páratlan gyűjteményt őriz a mechanikai játékoktól kezdve a háztartástechnika eszközein, az általános gépészet vívmányain, a csillagászati és számítástechnikai gyűjteményeken keresztül egészen a fényrögzítés eszközeiig. 

„Az üvegszemtől a sugárhajtóműig itt minden megtalálható” – fogalmazott Domonkos Csaba, a Múzeum Ipari Örökség Főosztályának vezetője, a Műszaki Tanulmánytár főmuzeológusa. A Műszaki Tanulmánytár Magyarország egyik legkülönlegesebb – bizonyos értelemben hibrid – kiállítóhelye, hiszen az intézmény gyakorlatilag a belső raktárait tette elérhetővé, látogathatóvá a külvilág számára.

A múzeum munkatársai március 22-én 10 és 16 óra között várják az érdeklődőket a közel sem hagyományosnak mondható helyiségekben. A Mikroszkópok és miniatűrök világa című rendezvényen a szabad szemmel nem látható dolgok válnak láthatóvá, miközben megismerkedhetünk a mikroszkópok különböző fajtáival: a régi, magyar nevén górcsöveknek nevezett eszközökkel, azaz az egyszerűbb fénymikroszkópokkal, de modernebb elektronmikroszkópokkal is megvizsgálhatunk hétköznapi dolgokat egészen új nézőpontból.

Múzeumpedagógusok segítségével a kisebbek camera obscurát, más néven lyukkamerát, továbbá taumatrópot, egy optikai játékot készíthetnek, míg a felnőttek figyelmébe ajánlható a mikroszkópok történetéről szóló interaktív előadás, illetve az optikai gyűjtemény rejtélyeit bemutató tárlatvezetés.

A Műszaki Tanulmánytár közös felfedezése tartalmas időtöltést jelent: a múlt tárgyai olyan emlékeket, történeteket hívnak elő, amelyek segítségével lehetőség nyílik a generációk közötti kapcsolódásra, társas gondolkodásra. A programok – rendkívül kedvezményes módon – az általános belépőjegy megváltásával látogathatóak.  

A rendezvénysorozat további alkalmai a múzeum Facebook-oldalán kerülnek majd közlésre, ezeken a programokon a világhíres magyar találmányok, a magyar rádiózás és a számítógépek is hamarosan terítékre kerülnek, továbbá Széchenyi István örökségét, valamint a magyar űrhajósok történetét is felidézhetik a látogatók az idei év folyamán.

Mikroszkópok és miniatűrök világa – családi nap – március 22. 10–16 óra, MMKM Műszaki Tanulmánytár (XI. ker., Prielle Kornélia utca 10.). További információk a múzeum honlapján.

Ez is érdekelheti

Minden érzékszervünkre szükség lehet ezen a kiállításon

Az Illatok, ízek, formák – Nézd kézzel, lásd szívvel című interaktív kiállítás tárlatvezetésén a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum gyűjteményének darabjait tapasztalati úton is megismerhetik a látogatók.

A magyar tengerészet története a Természettudományi Múzeumban

A magyar tengerészet történetét bemutató időszaki tárlat nyílt a Magyar Természettudományi Múzeumban (MTM) pénteken.

Márciustól ismét sétálhatunk a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban

Idén is sétálójeggyel nyit a szentendrei Skanzen. Március első hétvégéjétől már látogatható Magyarország legnagyobb szabadtéri múzeuma, ahol a hagyományos március 15-i huszáros nap és az április 1-jei nyitás előtt szabadon bebarangolható a terület. A házakba még nem lehet betérni, de felfedezhetők a Skanzen rejtett ösvényei és a természeti környezet varázsa.

Pásztornap birkafőzéssel Budapesten

Hosszú évek kihagyása után ismét lesz Pásztornap a Fonóban: március 22-én a pásztorság még ma élő, jelentős képviselői érkeznek a Fonó színpadára. Már délutántól indul a birkafőzés, majd filmbemutató, dalos-táncos színpadi műsor, végül pedig hajnalig tartó mulatság várja az érdeklődőket.