Az azerbajdzsáni szőnyegszövés hagyománya évezredekre nyúlik vissza, és a múzeum bemutatja azt a fejlődési ívet, amely a szőtt gyékényektől egyre kifinomultabb és szofisztikáltabb formákig jutott el. Miközben ennek állomásait bejárjuk, megismerjük a különböző szövési típusokat, a legfontosabb mintákat és szimbólumokat. A kiállításon ezenkívül bronzkori ékszereket, 14. századi fémtárgyakat, kerámiákat és újkori iparművészeti munkákat tekinthetünk meg.
A múzeum
Az 1967-ben alapított intézmény – eredeti nevén Azerbajdzsáni Nemzeti Szőnyeg- és Népi Iparművészeti Múzeum – rendelkezik a világ legnagyobb azerbajdzsáni szőnyeggyűjteményével, és korábban az Icheri Sheherben található Juma mecsetben kapott helyet. Az alapítás idején ez volt az egyetlen olyan múzeum, amit a szőnyegszövés művészetének szenteltek. Létrehozásának alapvető céljaként az Azerbajdzsán nemzeti örökségének számító szőnyegszövés művészetének kutatását és bemutatását jelölték meg, valamint azt, hogy különleges és egyedi darabokat gyűjtsön.
Első kiállítása 1972. április 26-án nyílt meg. 1991-ben, a Szovjetunió összeomlását követően a Lenin Múzeumba (a mai Bakui Múzeumi Központ) második emeletére költöztették, ahol 13 teremben az ország különböző régióiból származó szőnyegek, valamint más iparművészeti alkotások kaptak helyet. A gyűjteményt Latif Karimov szőnyegtervezőről nevezték el, aki a múzeum megalapítását kezdeményezte.
2010-ben, mivel kinőtte a korábbi épületet, kiállítása korszerűtlenné vált, az UNESCO pedig a világörökség részének nyilvánította az azerbajdzsáni szőnyegszövést, Franz Janz osztrák építésszel elkészíttették az új, korszerű épület tervét, amely 2014. augusztus 26-ára készült el.
A gyűjtemény
A múzeum gyűjteménye az 1970-es, ’80-as években gyorsan gyarapodott, erre jelentős összegeket szántak. A gyarapításban az ország kiemelkedő szakemberei vettek részt, akik számos expedíciót indítottak Azerbajdzsán különböző régióiba, hogy az ország tárgyi kultúráját mélyebben megismerjék és a legjelentősebb tárgyakat megszerezzék. A múzeumi kollekció 10 139 darabból áll, amely hét gyűjtemény: a bársony- és a síkszövésű szőnyegeké, a szőnyegből készült termékeké, a fémtárgyaké, a kerámiáé/üvegé/fáé/papíré, a textilé/öltözéké/hímzésé, valamint az ékszereké között oszlik el.
A kiállítás
Sűrűn rétegzett, történeti íve van, de kitekint és kontextualizál is. Ha végigjárjuk a folyosókat, jobb oldalon a szőnyegeket figyelve végigkövethetjük a szövés és a minták fejlődését, míg a balon olyan blokkokat látunk, amelyek világossá teszik, hogy milyen szerepe volt a szőnyegnek az emberek életében, hogyan illeszkedett a mindennapokba. A készítés módjáról, a helyi folklórról, a hétköznapokról és rituálékról is sokat megtudhatunk.
A múzeum első emelete a kárpitszövés fejlődésére koncentrál, és a különböző szövési típusokat is bemutatja. Az első kiállított darab egy hasir szőnyeg (az ilyeneket nádból vagy vesszőből szőtték), ezt a palas, a jejim, a kilim, a shadda, a ladi, a varni, a zili és a sumakh formák követik. Vertikális és horizontális technikákat ismertetnek, a másik oldalon pedig a birkanyírásról, a gyapjúszálak festési, valamint a szőnyegek használati módjairól tájékozódhatunk. Nagyon részletesen elmagyarázzák, hogy mit jelent a faliszőnyeg, valamint hogy melyeket terítenek a földre, illetve melyeket használtak az állatokkal való áruszállításnál.
Rengeteg archív fotó segíti, hogy belehelyezkedjünk azokba az időkbe, amikor ezek a szőnyegek a mindennapok részei voltak, és az egyes blokkokban olyan archeológiai leletekben gyönyörködhetünk, amelyek igazolják, hogy Azerbajdzsán már az ősi időkben is fontos iparművészeti helyszín volt. Itt olyan különlegességek is vannak, mint a chul (amivel a lovakat takarták be), a khurjun (málhazsák), a duz torbasi (sótárolásra használt textil), a gashigdan (kanalak tárolására) és a mafrash (szögletes zsák, amiben az ágyneműt tárolták). Külön figyelmet érdemelnek az alachigok, azaz a szőnyegből épített sátrak.
Az épület második szintjén a bársonyszőnyegek láthatók, amelyeket a Latif Karimov által kidolgozott osztályozási rendszer szerint osztottak csoportokba. A legkülönlegesebb darabok az Ajdahali (Sárkány) és a Salyan Khilasi szőnyegek, amelyeket Grover Schiltz amerikai gyűjtő adományozott a múzeumnak. A 17. századi Ajdahali a múzeum gyűjteményének legősibb és legegyedibb szőnyege.
A látogatók itt a különböző régiókra jellemző hagyományos viseleteket, hímzéseket és a mindennapi életben széles körben használt réztermékeket is láthatnak, emellett a népművészetben használt jellemző motívumok szimbolikáját is megvilágítják számukra. A különböző tájegységekre jellemző díszítési stílusok gazdagsága tárul eléjük.
A kiállítás egyik legizgalmasabb és legemlékezetesebb része egy gazdag susai lakos háza egyik szobájának rekonstrukciója, amelyet európai és orosz utazók feljegyzései és rajzai alapján hoztak létre – egy üvegpadló alá installált szőnyegre lépve pedig az Ezeregyéjszaka világában érezhetjük magunkat.
A kiállítás harmadik emelete az azerbajdzsáni szőnyeg 19. és 20. századi fejlődését mutatja be, és a múzeum történetét is itt lehet megismerni. A kijelzők többsége a hivatásos művészeknek a 20.-tól a 21. század elejéig terjedő tevékenységét mutatja be, akik új magasságokba emelték a szőnyegszövést. A záróegység az Azerbajdzsán Szőnyegmúzeum Susa fióktelepének szőnyegeit, szőnyegtermékeit és hagyományos viseleteit mutatja be. Ezt 1987-ben alapították Susa városában, a Mehmandarovok családi kastélyában. 1992-ben az örmény csapatok elfoglalták Susát, ezért a múzeum munkatársainak és a lakosoknak életüket kockáztatva kellett menteniük az értékes gyűjteményt, amelynek egy részét most itt őrzik.
A múzeumhoz kortárs galériatér is tartozik, amely időszaki kiállításoknak ad otthont. Mindezeken túl könyvtár, rengeteg digitális tábla, valamint megfogható minták gondoskodnak a látogatói élmény teljességéről.