Fabók Mancsi neve fogalom a bábos szakmában. Igazi nő, csupa nagybetűvel. Elképesztő kisugárzásával, egyszemélyes vándor bábszínházi előadásaival könnyedén rabul ejti a publikumot, legyen szó kőszínházi vagy szabadtéri fellépésről. A Bondoró Utcaszínház Fesztivál egyik fellépőjeként egy gyerek- és egy felnőtt előadást is láthatnak majd tőle a Kapolcsra látogatók.
Félsz a koronavírustól? Most mindenki erről beszél.
Azoktól a helyzetektől nem szoktam félni, amiknek az alakulását nem tudom befolyásolni. Azok a Jóisten dolgai. Általában is inkább bizalommal vagyok a Mindenséggel szemben, mintsem félek tőle. Az életem teljes, nagyon sok ajándékot kaptam a hivatásom, a magánéletem terén, így inkább a hála az, ami kitölti a szívemet.
Ez a magabiztosság érződik is a kisugárzásodon.
A bábszínházhoz tartozik a magánéleti boldogság is. A férjem, Keresztes-Nagy Árpád a bábszínház másik fele, aki élő népzenei kísérője a legtöbb előadásnak. Óriási áldás, ritkaság, hogy olyan valakit találtam, akivel minden téren együtt tudunk működni. Színpadon láttuk meg először egymást, és hosszú ideig gondolkodtam, nem értem-e félre a dolgokat, nem csak szakmai társaknak kell-e lennünk. De kiderült, hogy mindkét szálon nagyon összepasszolunk. Hasonlóan gondolkodunk, semmit nem kell egymásnak magyarázni. Hét éve szeretjük egymást, öt éve házasodtunk össze, és megszületett Borókánk is. Ő igazi segítő lélek, hihetetlen társunk. Rengetegszer utazik velünk, van, hogy napi két-háromszor megnézi az előadásainkat. Most négyéves, és már bekészíti a kellékeket, hangszereket, „varázsvágásokat” vág a díszleten. Szereti ezt a világot. Úgy bocsájt el minket, hogy apa, anya legyen jó az előadásotok, szeretlek titeket. Maximalista vagyok, és ha valamitől mégis félek, az a kudarc, ha egy szakmai feladathoz kevésnek bizonyulok. Ha egy új próbafolyamat egy alkotónak infarktust okoz, nekem akkor abból mondjuk tízet egyszerre. De mióta családban élek, tudom, hogy ha esetleg kudarc ér, otthon biztosan meggyógyulok.
Ki tudod élni a nőiességed? Van én-időd?
Igen, például amikor a fellépési helyszínekre vezetek, nagyon intenzíven tudok a gondolataimban élni. Sok szabadidőm nincs. A pályám legelején megtapasztaltam a klasszikus értelemben vett színházat, s a társulatos kötöttséget, hiszen a Színművészeti Egyetem után hat évig játszottam a Miskolci Nemzeti Színháznál. Most a természet vadvirágaként,
minden rendszeren kívüli vándorbábos vagyok.
Amikor megismertem a férjem, végképp megérett bennem a gondolat, hogy elhagyom a kőszínházi kötődést, és a már jócskán bimbózó Fabók Mancsi Bábszínházára helyezem a hangsúlyt. Amióta megtapasztaltam ezt a szabadságot, nem tudom elképzelni magam társulatban. A család nagyon fontos nekem, és ez nálunk a hivatással szétválaszthatatlan egység. Egy boldog párkapcsolatban az ember nőiessége nincs veszélyben. Egy szerető társsal a nőiesség minden nap észrevétlenül táplálkozik. Jól érzem magam a bőrömben.
A szakma nagy öregjeként emlegetnek, ami fiatal korodra tekintettel ellentmondásosnak tűnhet, de nyilván ez a szakmai tapasztalatodra, népszerűségedre értendő.
Sokszor arcpirítóan kedves megbecsülést kapok, amire talán érdemtelen vagyok. De nagyon jó érzés, ha pozitív visszajelzés ér, ez is táplálja ezt a teljességet, amit megélek. A bábjátékban általában egyedül vagyok. Ez azt vonzza magával, hogy az általam életre keltett bábokkal a saját testi mivoltomban lépek kapcsolatba. Egyszerre akár hárman-négyen is jelen vagyunk a jelenetben. Magamnak adom a végszót, és egyszerre több különféle lelkiállapotban kell léteznem, válaszolnom magamnak. Ritmusban, koncentrációban mindig három-négy replikával előrébb kell járnom előadás közben, mint ahol egyébként tartok. Hihetetlen fizikai és mentális jelenlétet, figyelmet igényel. Nagyon szeretem, de nagyon elfáradok, főleg az új előadások után.
Milyen darabokat viszel színre?
Általában népmesei forrásokból dolgozunk, ezek izgatnak minket. Felkutatom a szövegváltozatokat, gyűjtéseket és dramatizálom őket. A jelmezeink általában népi viseletek. Rendhagyó módon legutóbb egy Mikszáth-művet választottam, A fekete kakast, felnőtteknek szóló darabot. Fontos célkitűzésem, hogy a bábozást, ami itthon leginkább gyermek műfajként van definiálva, megismertessem a felnőtt színházba járó közönséggel. Olyan groteszk, a valóságtól elemelt lehetőségei vannak a bábnak, ami új fénybe helyezhetné a hazai színjátszást. Jó lenne, ha az emberek megismernék, milyen ereje van egy báb színpadi jelenlétének. Milyen varázslatos, hogy bár tudja a néző, hogy élettelen, mégis elhiszi a játék erejéig, hogy élő. Fantasztikus, amikor az ember megérzi, hogy besűrűsödik a nézők figyelme, és társaivá válnak a játszónak! A színház közös játék. A produkcióink általában interaktívak, gyakran kommunikálunk a közönséggel, így a gyermek és felnőtt publikum aktív részese lesz az előadás alakulásának. A székely menyecske meg az ördög című darabunk eddigi 680 előadása közül például soha nem volt még két egyforma.
Hol szoktátok bemutatni az új munkáitokat? És milyen bábműfajban utazol?
Változó helyszíneken, általában kőszínházban, vagy fesztiválon tartjuk a premiereket. Azután rengeteg felé utaztatjuk. Bepakoljuk egy nagy kocsiba a díszletet, jelmezt, hang- és fényrendszert, bábokat, hangszereket, és visszük. Szeretem keverni a báb különféle technikáit. Nem szeretem, ha az előadás rekvizitjei kisrealisták. Szerintem az a jó, ha a néző fantáziája beindul, és hozzáteszi a látottakhoz a saját elképzeléseit. Szeretem, ha színpadon egyazon dolgot többször is használok, új és új jelentéstartalommal.
Hamarosan jön a jó idő, merre játszol szabad téren?
Sokfele járunk a jó idő beköszöntével. A szabadtéri fellépések nyitánya a kapolcsi Bondoró Fesztivál lesz, májusban. Ez egy csudálatos utcaszínházi rendezvény, szabadtéri előadások, mutatványosok, gólyalábasok folyamatos fellépéssorozata. Délelőtt egy gyermekelőadással érkezünk, azután Árpáddal, a férjemmel együtt lépünk fel. Humoros, népi szerelmi kiokosítók, pajzán történetek füzérét adjuk elő. Jó terepe ennek a szabadtér, az éjszaka. Amikor felhőtlenül kacagunk, könnyebben betalál a történetvégi tanítás. Hihetetlen, de e felhőtlen humorú, pajzán előadásunk után is gyakran jönnek oda hozzánk könnyes szemű nézők, nagyon megtisztelő.
Mit üzensz a ma fiatal és idősebb asszonyainak nőnap alkalmából?
Az önmagunk és a munkánk iránti igényesség szerintem nagyon fontos dolog. Ha nehéz időszakot élünk, akkor is. Volt egy rajztanárom, aki azt tanította, hogy ha a vázlatban hiba van, be kell dobni a kályhába és újra kell kezdeni a rajzot. Igyekszem minden munkánál az alapokat helyre tenni, s onnan tovább építkezni. Alapvető igazság ez, segít ahhoz, hogy az ember olyan gyümölcsöket teremjen, amelyek mindenki számára jó ízűek, aki azokból részesül. Mi, emberek azért vagyunk a világon, hogy ízletes gyümölcsöket teremjünk.
Fotók: Németh Márk Botond/Magart
