A Journal of Medieval History című szakfolyóirat legújabb számában az ír történészek által ismertetett legendák egyrészt a Szent Családot mutatják be új megvilágításban, másrészt a 14. századi Firenze vallási és kulturális értékeibe engednek betekintést. Catherine Lawless, a Limericki Egyetem adjunktusa egy 14., valamint egy 15. századból származó kéziratot tanulmányozott, mindkettőt firenzei könyvtárakban őrzik.
"A legenda szerint Isméria Dávid nemzetségéből származó Nabon leánya volt. Egy bizonyos Santo Liseo vette nőül, akit a kézirat szerzője Isten népének pátriárkájaként ír le. A házaspárnak egy lánygyermeke született, Anna, aki Joakim felesége lett. Tizenkét évnyi házasság után Liseo elhunyt, és a rokonság egy fillér nélkül hagyta Ismériát" - magyarázta Lawless.
A kéziratok szerint az asszony végül egy ispotályban lelt menedékre, ahol csodát tett, az összes beteg jóllakatására elegendő halat "varázsolva" elő. A csodatétel után Isméria azért imádkozott, hogy elhagyhassa a földi hívságok világát. Amikor az Isten magához szólította a mennyországba, az ispotály lelkésze tájékoztatta Szűz Máriát és Jézust Isméria elhunytáról. A család a 12 apostol, Mária Magdolna, Mária Salomé és Mária Kleofás kíséretében érkezett meg, hogy megadja a végtisztességet az elhunytnak.
A kéziratok szerzője ismeretlen, ám az adjunktus úgy véli, hogy egy toszkán világi személy lehetett. A középkorban a történet "az asszonyi önmegtartóztatás és özvegyi jótékony életmód modelljeként" szolgálhatott. "Szűz Mária nagyanyja nem fenyegette gyermekei örökségét, visszakövetelve hozományát, ahogy nem veszélyeztette a családi egységét sem, hiszen nem ment újra férjhez. Így ideális példaképp lehetett a firenzei bűnbánó asszonyok számára" - összegezte Lawless.
