Mit szóltál az ösztöndíjhoz, és mit gondolsz, miért kaptad meg?

Főleg a bérelt próbaterem fenntartásához, néhány új zenei ötlet megvalósításához és az eszközök beszerzéséhez szükséges anyagi támogatás érdekében pályáztam. Korábban a Mörkkel több díjat is nyertünk, és kijött egy új albumunk. Aktív vagyok, nagyon „nyomom”, sosem állok meg, talán ezért is kaptam meg az ösztöndíjat. Régóta figyeltem már ezt a pályázatot, de nem hittem, hogy érdemes vagyok arra, hogy megkapjam, hiszen korábban általam nagyra tartott előadóknak ítélték oda. Örülök, hogy pályáztam, jót tett az önbizalmamnak. Visszaigazolást kaptam arról, hogy talán mégsem olyan rossz, amit csinálok.

Úgy tudom, már van saját zenekarod is.

Az év elején alakult meg. A Müpa zeneműpályázata egy időben zajlott a Lakatos Ablakos-pályázat leadásával. A zeneműpályázatra írtam a Universe Is a Big Dark Room című darabomat, és elhívtam három zenészbarátomat, akikkel feljátszottuk. Ez olyan jól sikerült, hogy később a Jazzszövetség jazz combo versenyén is nyertünk vele egy díjat, és kaptam szólistadíjat dobosként is, amiről már régóta álmodoztam. Mindig is szerettem volna saját kvartettet, így a sikerek után egyértelmű volt, hogy együtt maradunk, és végre nem csak társszerzőként vagy zenészként ülhetek valaki mögött. Varga Dani szaxofonozik, ifj. Tóth Pisti bőgőzik, Ocsovay Damján zongorázik, én pedig dobolok.

Január 25-én koncertünk lesz az Opus Jazz Clubban, ahol összegyúrjuk az alapgárdát Gyányi Marci zenekarával. A tagok szinte ugyanazok, szóval lehet, hogy végül a kvartettem kvintetté bővül.

Milyen zenét játszotok?

Nem tradicionális, szvingalapú zenét játszunk, sokkal inkább az északi jazz hatása hallatszik a számainkon. Vannak nagyon jó norvég, svéd és más északi jazzkiadók, mint például a Hubro. Az általuk kiadott zenék érdekes módon közelebb állnak hozzám, mint a tradicionális jazz. Az északi jazznek olyan különleges hangulata van, amilyen sem az amerikainak, sem a magyarnak nincsen. Nem tudatosan, de valamiért mindig ilyen hangulatú számokat írok. Ezek a harmóniák, zenei megoldások tetszenek: kicsit finomabbak, ködösek, melankolikusak.

Mi szerettél volna lenni kisfiúként?

Tízéves korom óta zenész akartam lenni. Eleinte rapper, de később mégis inkább egy rockzenekart alapítottam. A szüleim a klasszikus zene mellett jazzt és rockot is hallgattak. Tudatosan neveltek, terelgettek az igényes zene és a szépirodalom felé.

Tíz évvel ezelőtt minden tanárom azt mondta, hogy nekünk már könnyebb dolgunk van, hiszen az internet megjelenésével kinyílt a világ. Na, de akkor a mostani korosztálynak még könnyebb dolga van, hiszen most már konkrétan a zsebükben van az internet! Viszont elég nehéz kigubancolniuk, hogy mi az értékes és mi nem az.

Tényleg zongoristának készültél?

Zenei általános iskolába jártam Székesfehérváron. Kötelező volt egy hangszert választani, így beírattak zongorára, és el is végeztem a klasszikus alapképzést. A klasszikus zenében nagyon fontos a kotta- és a repertoárismeret; mindenféle olyan tudás, ami nem az improvizáción alapul. Én pedig inkább hallás alapján tanultam, nehezemre esett kottából játszani.

Anyukám a fehérvári kulturális szférában régen is aktív volt, jelenleg is egy félamatőr színházat üzemeltet, rendez. Sokat játszott színházban, ezért mindig a színpad közelében voltam. Tízéves lehettem, amikor elvitt Berki Tamás koncertjére, ahol Mohai Győző dobolt. Az olyan hatással volt rám, és annyira megfogott a könnyűzene, hogy dobolni kezdtem Győzőnél. Akkoriban döntöttem el, hogy dobos leszek. Később sok dobtanárom volt, mindenki másban volt jó. A Kodolányira jártam alapképzésre, ahol Baló Pisti tanított. Talán ő volt rám a legnagyobb hatással. Írt egy dobiskolát, ami nagyon beütött nekem. Ma már én is abból tanítok.

Miben különbözött a többi tanártól?

A felfogása és a megközelítése más: nem az amerikai kották szerint tanít. Az ő módszerével komplex látásmód alakul ki a ritmusokról, az osztásokról, a lüktetésről. Később a Zeneakadémián az MA-képzésen Benkó Ákos is tanította a Baló-módszert. Érdekes, hogy szinte bármikor meghallom egy dobos játékából, ki volt Baló-tanítvány, mert olyan erős hatással van a növendékeire.

A jazzben is tudod kamatoztatni a klasszikus zenei tanulmányaidat?

Persze, a klasszikus és a népzenei tanulmányaim is segítenek abban, hogy jobban halljam a funkciókat, és a dinamikával, tempóval való játék alapjait is a klasszikus zene révén tanultam meg. A magyar népzenével pedig olyan világot ismertem meg, ami örökre ott marad valahol mélyen bennem, és leginkább a zeneszerzés során tör felszínre. Nagyon örülök, hogy ilyen zenei alapképzést kaptam, hogy ezek nem maradtak ki. Szerintem a térség legjobb jazzegyüttese a Dresch Quartet, ők például kiválóan ötvözik a jazzt és a népzenét. Ezzel és a zenészek játékstílusával teljesen egyedi stílust hoztak létre.

És hogyan jött a zeneszerzés?

Először az anyukám által vezetett Szabad Színháznak írtam zenéket. Próbáltam popszámokat is írni, és a Mörknek is van néhány dala, amit én komponáltam. Csak leülök a zongorához, a gitárhoz, és egyszerűen nem tudok másfelé menni: leginkább a jazzes harmóniák, az improvizáció, az instrumentális zene jön belőlem. Abból a harmóniából megyek tovább, amit lefogok, és olyan erővel jön a zeneszerzés, hogy nem tudom magamban tartani.

Leütök egy akkordot, és annak olyan a színezete, a hangulata vagy az illata, amitől jól érzem magam.

Lehet véletlen, megszerkesztett vagy előre kigondolt is. Az is lehet, hogy megyek az utcán, és egyszer csak hallok egy harmóniát a fejemben – rengeteg ilyen hangjegyzet van a telefonomon. De az is előfordul, hogy álmomban hallok egy dallamot. Olyankor kirohanok a konyhába, lejátszom az elektromos zongorán, és valamivel rögzítem, hogy ne felejtsem el. Talán ez az ihletettség. Egyszer csak bepattan a fejembe egy hangzat, egy dallam vagy egy tempó.

Hallottam valahol, hogy minden új írott zenei anyag egy régen hallottnak a fejedben átformált verziója. Szóval mindennek van együtthatása és következménye. Stressz alatt, sok munka közben általában nehezen jön az ihlet. Mégis gyakran előfordul, hogy éjjel eszembe jut egy dallam; éppen akkor, amikor a legfáradtabb vagyok, és végre aludhatnék. Ez állandó meg nem állás.

A saját zenekaromnak egyelőre öt-hat számot írtam. Ezek azért íródnak lassabban, mert komplexebbek, sokat kell dolgoznom rajtuk. De általában úgy írok számokat, hogy támad egy ötletem, eldöntöm, melyik előadónak vagy zenekarnak lenne jó, és amikor elkészül, beteszem a megfelelő mappába.

Milyen formációkban játszol még?

Amivel a legtöbbször azonosítanak, az a Mörk, ahol jazzelemekből felépülő könnyűzenét játszunk. Játszom a Gyémánt Bálint Trióban, a Pátkai Rozina Quartetben, Palágyi Ildi zenekarában, a Rodek Balázs Trióban és a Bécsy Bence által vezetett Shinterzben is.

Hogyan lehetséges ennyi helyen helyt állni?

Néha nagyon kemény. Az időegyeztetés is nehéz, de az még nehezebb, hogy lavírozni kell a stílusok között, és olykor nagy a szakadék. Előfordul, hogy délelőtt elektronikus kísérleti zenét, este pedig jazzt játszom. Nagyon pörgök, és amikor szünet van, nem tudok mit kezdeni magammal. Talán egy kis munkamánia is van ebben.

A sok közül melyik a kedvenc közeged, hol szeretsz a legjobban zenélni?

Talán nem is a közeg, hanem az a fontos, hogy vannak olyan emberek, akikkel jól érzem magam, amikor zenélek.

Az a lényeg, hogy a zene kifejező legyen, és érzelmeket közvetítsen. Ha ez megtörténik, az a hallgatóságra is hatással van, mindegy, hogy instrumentális, kísérleti vagy szabad zene. Vannak zenészek, akikkel ezt a hatást könnyebben el tudjuk érni, mert egy hullámhosszon vagyunk. Sok ilyen zenésztársam közül egy kortársamat emelném ki: Tóth Pistivel nagyon egyszerű a zenélés, könnyen egymásra tudunk hangolódni. Ugyanolyan melankolikus ember vagyok, mint ő. A Mörkkel viszont bolondosabb, populárisabb zenét játszunk, az a másik énem.

Úgy tudom, hogy amikor a Mörk menedzsere először hallott benneteket, azt mondta: „ezek elmebetegek”, mégis elvállalta a menedzseléseteket. Kell az elmebaj a zenéléshez?

Szerintem kell. Az elmebaj egyenlő a nyitottsággal. A hülyeségekből indulnak ki a jó ötletek – vagy abból is kiindulhatnak. Kísérletezel, próbálgatod, feszegeted a határaidat, ebből születnek az új dolgok. Én is csinálhatnék több ezer olyan zenét, mint amilyen most ebben a kávézóban szól. Például ha a pergő helyett csirkehangot tennék, lehet, hogy érdekesebb lenne… Mindenre nyitott vagyok, mindenből kiszedem az információt – még a legrosszabb popzenéből is –, és beépítem. Állandóan tanulok, még zenehallgatás közben is. Lehet, hogy furcsán hangzik, de van, hogy nem élvezetből hallgatok zenét, hanem tanulás céljából. Lukács Miki egyszer azt jósolta, hogy pár év múlva klasszikus, kortárs és elektronikus zenét fogok hallgatni, mert ezekből sokat lehet tanulni, inspirálódni. És tényleg: mostanában sok ilyet hallgatok!

Szívesen beszélsz másokról, az idősebb zenésztársaidról.

Igen, mert felnézek rájuk, hatnak rám, és feléjük orientálódom, mert velük érzem jól magam emberi és zenei értelemben is.

Milyen terveid vannak? Vajon tíz év múlva hol beszélgetünk?

A fő tervem az, hogy minél kevesebbet legyek itthon. Bázisnak jó Budapest, de mozgó zenész szeretnék lenni, sokat zenélni Európában. Nem fontos, hogy világhírű legyek, az is elég, ha Európa-szerte játszhatom a zenémet vagy dobolhatok. Egyszerre több stílusban játszom, ezeken belül szeretném a saját hangomat csiszolni, megmutatni.

A Mörkkel is külföldi terveink vannak. Az már biztos, hogy tavasszal turnénk lesz egy ismert európai zenésszel, aztán pedig minden hónapban ki akarunk menni Hollandiába, és ott egy B állomást létrehozni.

Universe Is a Big Dark Room, a Müpa zeneműpályázatának egyik díjnyertes műve

Meg tudod fogalmazni, hogy mit jelent számodra a zene?

Kiutat, menekülést, felszabadultság-érzetet, értelmet.

Voltak hullámvölgyeim; sokszor gondoltam úgy, hogy elmegyek inkább péknek. De végül mindig ugyanoda jutok, hogy nem bírom ki zene nélkül. Nem tudnék egy irodában ülni, nem lennék eladó és pincér sem. Ez azért van, mert a kifejezési vágyam nagyon erős. Sokszor idegbeteg leszek, ha nem gyakorlok, nem kerülhetek a dob közelébe. Én csak ezt tudom csinálni. Gyakran szoktam mondani, amit egyszer Zentai Márktól hallottam: azt csinálom, amit nem tudok nem csinálni. Ez vagyok én.

#kortársak fekete-fehérben

Fotók: Kultúra.hu/Belicza László Gábor