A tavalyi brassói fesztiválon a legjobb női alakítás díját ítélték oda önnek Emerenc (Szabó Magda Az ajtó című regényének szereplője ? a szerk.) megformálásáért. Mennyire áll közel a szívéhez a szerep?
Meg akartam mutatni a szereplőm, Emerenc igazságát. Mert neki is van igazsága, akármennyire is éles ember, nehéz karakter. Van magyarázata annak, hogy ő miért lett ilyen. Szabó István filmje után én főleg azt akartam megmutatni, hogy Emerenc arcán átment a magyar történelem, így ő nem lehet egy kisimított arcú szépség, mert ez lehetetlen.
Ráadásul elbeszélésekből ismertem azt az asszonyt is, akiről Szabó Magda megmintázta ezt a szerepet, és tudom, hogy milyen volt az a bizonyos Juliska néni. Olyan embert is ismertem, aki még egy házban lakott vele, és ő mesélte, hogy egy igazán lompos, loncsos ember volt, aki a macskák miatt állandóan mocskos volt, és mégis mindenki imádta a süteményeit, két pofára tömte magába. Ő tulajdonképpen egy igazi jó ember volt, aki mindenkinek csak adott.
A Macskajátékban is korlátozott az a színészi eszköztár, amelyre alapozhatott, hiszen tolókocsiban alakítja Giza szerepét Örkény István tragikomédiájában, amelyet Szabó K. István rendezett. Mennyire kiszolgáltatott a színész egy ilyen színpadi helyzetben?
Ehhez a szerephez hozzátartozik az, hogy fizikailag is gyenge és kiszolgáltatott legyen a figura. Azonban az segíti a színészt, hogy nincs birtokában valamennyi kifejezőeszközének. Persze, meg kellett szoknom a tolószéket, mert soha életemben nem ültem benne. És itt még az is fontos, hogy Giza csak Orbánné fejében él, nem tud cselekedni, ezért kíváncsi és mindenről, a legapróbb dologról is tudomást akar szerezni.
Nemcsak Debrecenben, hanem több magyarországi színpadon is játszik. Mennyire kimerítő az állandó vándorélet, honnan szerzi be azokat az erőtartalékokat, amelyek ehhez szükségesek?
Én elhatároztam, hogy színésznő leszek, és azért leszek színésznő, hogy kimondjak dolgokat. Én annak idején A kőszívű ember fiait láttam színpadon, és amikor hallottam Baradlaynét, amint becsületről, tisztességről és hazaszeretetről beszél, akkor, egy magyarországi kisfaluban, azt gondoltam magamban, hogy majd nekem is ez lesz a dolgom, megdobbant a szívem erre. Azóta is ehhez tartom magam. Harmincöt évig játszottam Budapesten, de ráuntam, én jöttem el onnan, és most már tényleg jobban szeretek mindenütt máshol lenni, mint Budapesten, vendégként rengeteg helyen játszom. Ahová megyek, mindenütt teljesítem azt, amire vállalkoztam. És szeretnék ehhez az eskümhöz hű maradni, hogy az életem erről szóljon: azt mondjam, ami belülről éget, ami kikívánkozik belőlem.
Milyen jelentősége van a költészetnek az ön pályáján, és miért tartja fontosnak azt, hogy a versmondás ne kopjon ki a kultúránkból?
A költészet egy magasrendű tudás, megemeli az ember lelkét. Prózában is tudunk szépen beszélni, de a költők valahogy mások: váteszek, érdekes módon mindig tudják a jövőt ? akár Ady Endrére gondolok, akár a mai költőkre. Tudják, hogy mi jön, nagyon érdemes rájuk figyelni, mert a gondolkodás eszenciáját adják. Én meg tudnám fogalmazni az egész életemet egy vagy két versben, és másoknak is ajánlom azt, hogy találják meg a verseiket, mert más minőséget ad az ember életének az, amikor különösen szépen fogalmazzák meg az ő egyszerű, prózai gondolatait.
Színész beszélgetőtársam mondta nemrég, hogy ebben a szakmában az igazi nagy kihívás az, hogy naponta este 7-től tehetségesnek kell lenni, nincs mese. Ön hogyan szokott felkészülni emberileg erre a szinte naponta megmutatkozó kihívásra?
