Idén nyáron ismét önt nevezték ki a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosnak. Milyen feladatok várják? Terveznek újabb felzárkózási programokat?
A megkezdett utat kívánjuk folytatni. Az elmúlt tíz évben a felzárkózás terén komoly változások történtek, mind a terepen, mind a szakpolitikában. A változások alapja az, hogy a mi szakpolitikánk nem a segélyalapú társadalomépítésről szól, hanem arról, hogy az emberek váljanak képessé az élethelyzetük javítására. A feladatunk elsősorban az, hogy megteremtsük az ehhez szükséges lehetőségeket. Alapvetően az öntevékeny, munkaalapú intézkedésekben hiszünk. Nem egy országos programot indítottunk az eltelt időszakban, és ezek eredménye vitathatatlan: egymillió fővel csökkent a szegénységben élők száma, a romák körében a foglalkoztatási arány tíz év alatt ötven százalékkal nőtt. Azt szokás mondani, hogy az a jó szakpolitika, amely időben tud reagálni a társadalmi változásokra, akár a szorosabb párbeszéd megteremtésével. A mostani időszakban ez hatványozottabban igaz. Az energiaválság súlyosan érinti a roma közösségeket, ezért erre fokozottan figyelünk.
Mit értünk roma közösségek alatt? Téves hiedelem, hogy cigányság és szegénység egy és ugyanaz.
Az, hogy valaki cigány vagy roma, nem jelenti automatikusan azt is, hogy szegénységben él. A legnagyobb probléma az, amikor nem kultúra, hanem élethelyzet alapján közelítünk meg egy nemzetiségi kérdéskört. Összetettebb, gazdagabb, színesebb a roma kultúra annál, hogy leegyszerűsítően a szegénység bélyegét süssük rá. Kétségtelen, hogy a szegénység a romák körében gyakoribb, mint a nem romákéban, ez azonban nem etnikai okokra vezethető vissza, hanem az élethelyzetükből, gazdasági-társadalmi hátterükből fakad.
Mi hiányozhat ahhoz a nagyobb volumenű áttöréshez, hogy erős, önmagáért kiálló roma értelmiségi réteg alakuljon ki? Az államnak mi a teendője annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson?
Az állam alapvető feladata az, hogy erős, polgárai számára biztonságos jövőképet adó országot építsen. Az egyén akkor válik a társadalom megkerülhetetlen részévé, amikor az alapvető szükségletein túl tud lépni, amikor az egyéni érdeke fölé helyezi a közösség érdekeit. Minden intézkedésnek ezt kell támogatnia. Akik nem tudnak élni az adódó lehetőségekkel, azok életkörülményeit vizsgálat alá kell vetni. Tüzetesen megvizsgálni, hogy miért nem. Iskolai végzettség, infrastruktúra hiánya, anyagi okokból eredő hiány? Ezek tanulmányozása révén olyan ok-okozati összefüggésekre láthatunk rá, amelyek alapján a megoldást érdemes keresnünk.
A kilencvenes években abban hittek, hogy a hagyományos roma szakmák fejlesztése, mint például a kosárfonás, gátat vethet a romák munkanélküliségének. Ha nincs a gazdasághoz igazítva a felzárkózási politika, zsákutcába jutunk. Az elmúlt tíz évben a gazdasághoz igazítottuk az esélyteremtést. A megfelelő képzés és foglalkoztatás teremtheti, erősítheti meg a roma középosztályt. Ez a közösség az elmúlt tíz évben kezdte el visszakapni az önbecsülését, lassan lebontva maga körül a falakat. Az önkifejezése is számottevőbb lett. Számomra egy közösség önkifejezésének, létezésének tere a kultúra. Egy közösség értékeinek a megjelenése egyfajta edukáció is: kifejez és „megismerni” tanít.
Az egyetemet, főiskolát végzett roma hallgatók száma növekedett az elmúlt öt-tíz évben?
Tíz év alatt 0,7-ről 1,6-ra emelkedett a romák körében a diplomások aránya. Ez az össztársadalomhoz viszonyítva kevésnek tűnik, de azt kell látni, honnan indultunk. Megteremtettük azt a komplex támogató rendszert, ami a hátrányosabb helyzetbe születetteket támogatólag akár a diploma megszerzéséig végigkíséri. Utalok itt az Útravaló ösztöndíjprogramra vagy a diplomaszerzést támogató roma szakkollégiumi rendszerre. Az országos szakkollégiumi hálózat 2011-ben indult el, és jelenleg már 11 roma szakkollégium működik az országban.
A többségi társadalom részéről láthatóan van érdeklődés a cigány kultúra iránt. Terveznek bővítéseket a kultúra területén, hogy jobban megismerhetővé váljon a cigányság kultúrája, értéke, hagyománya? Mi a tapasztalata: van-e teendője ebben az ügyben a kultúrpolitikának?
Minden generáció feladata, hogy a jövő nemzedéknek átadja azt a tudást, amit jelenleg birtokol vagy amit örökül kapott. Megőrizze, megbecsülje és megmutassa. Nincs nagyobb büszkeség, mint ezt a feladatot ellátni. Magam is a kultúránk csodálója és alázatos követe szeretnék lenni. Példaként hadd említsem meg: márciusban nyitottuk meg a roma származású, Kossuth-díjas festőművészünk, Szentandrássy István nevét viselő galériát a Bálnában, ahol az időszaki kiállítások mellett különböző társművészeti események, múzeumpedagógiai foglalkozások várják a kultúránk iránt érdeklődőket.
Az előítéletek csökkentéséhez egy-egy népcsoport kultúrájának megmutatása, életének, gondolkodásának megismerése szükséges. Azzal, hogy megjelenítjük a hagyományainkat, bemutatkozunk. A roma kultúrát mélyebben megvizsgálva rájövünk, hogy számottevő különbség az egyetemes magyar és a cigány kultúra között nincs, sőt az egyik hat a másikra, és fordítva. A galéria valódi befogadó hely, ahol csak az elmúlt fél évben közel kétezer látogató járt. Ezek a számok biztatóak.
Ön milyen kulturális értéket emelne ki? Mit tart a roma kultúra sajátjának, egyediségének?
A cigányság érzelemgazdag közösség. Talán bátrabban vállalja az érzelmeit, mint a nem cigányok. Ez megjelenik az irodalomban, a zenében, a festészetben, a mindennapi életvitelünkben. Hiszem, hogy a Jóisten ezzel az érzelemdússággal erősítette meg a kulturális önazonosságunkat. A kultúrpolitika akkor bontakozik ki igazán, ha az alapértékeitől nem szakad el. Ez a cigányság esetében a család, a gyerekek és az összetartozás iránti vágy.
„A magyar mindig is békés, nyugodt, befogadó nép volt” – nyilatkozta tavaly. A többségi társadalom az ön tapasztalata szerint hogyan viszonyul a cigánysághoz a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben?
Én ma is abszolút meggyőződéssel állok ki emellett. Kétségtelen, hogy előfordul egy-egy kiélezettebb helyzet, ami sok esetben tudatos provokáció, ám sokan egy-egy példa kiragadásával általánosítanak. Arról kevés szó esik, hány és hány ember segít a másiknak, mivel ezt természetesnek vesszük. A segítségről, az együttműködésekről, a támogató együttélésről kevesebb szó esik. Talán azért, mert ez a természetes?
Úgy gondolom, aki ismeri a történelmünket, jól láthatja, hogy a magyar befogadó, a saját és mások értékeit egyaránt tiszteletben tartó nemzet. Bízom benne, hogy idővel nem azt fogjuk nézni, ki a cigány és ki a nem cigány, hanem azt, hogy ki milyen értékeket vall és képvisel. Bizonyos csoportoknak lételemük a magyarság és a cigányság szembeállítása. Pedig a valóság az én álláspontom szerint az, hogy ez a kettő egymás mellett van, és egymást erősíti.
Mit gondol, egy roma származásúnak kötelessége foglalkoznia azzal, hogy ő roma? Sokan teherként élik meg a roma származást, menekülnek előle.
Ez egyénfüggő. De én úgy tapasztalom, hogy akkor járunk jó úton, ha a romaságunkat természetesnek kezeljük. Nem többnek és nem kevesebbnek… Azt, hogy cigány vagyok, nem kell agyonhangsúlyoznom. Kettős identitásomból sokat merítek, és nem kell választanom, hogy melyikkel azonosulok jobban. A romaságom a magyarságomhoz hozzáadott érték.
Cziffra György vagy az ön által is említett Szentandrássy István a cigány és egyben a magyar kultúra meghatározó alakjai. Manapság lát hozzájuk hasonló példaképeket, akikre felnézhet a cigányság?
Amikor a magyarság nagyon komoly, sorsdöntő feladatok előtt állt, mindig roma származású magyarok is voltak a soraiban, gondoljon csak a ’48-as szabadságharcosokra, 1956 roma hőseire vagy Puczi Bélára, aki az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő cigányokat vezette. Ma is látok meghatározó egyéniségeket; büszkén mondhatom, hogy az élet minden területén. Ők valódi példaképek, akik értéket teremtenek. Nehéz lenne egy-egy művészt kiemelni, mert szerencsére jó néhány akad. Ők olyan értékeket mutatnak fel számunkra, amik mindannyiunk életében igazodási pontot jelenthetnek.
Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
