Szombatonként délelőtt a gyerekeknek, este a felnőtteknek teszik közzé egy-egy korábbi produkciójukat.

Ellinger Edina igazgató elmondta: kényszer szülte ezt a helyzetet, de jó alkalom arra, hogy visszaidézzék az elmúlt 70 év emblematikus előadásait. Nem csak a gyerekeket várják képernyő elé, hanem a felnőtteket is, hiszen a színház szlogenje: a báb nem korosztály, hanem műfaj.

A sorozatot március 21-én kezdik el a Bábszínházi Világnap alkalmából. 11 órakor Jeli Viktória és Tasnádi István Rozi az égen című előadását tekinthetik meg a nézők, melyet 2010-ben mutatott be a Budapest Bábszínház Tengely Gábor rendezésében. 

Jeli Viktória és Tasnádi István Rozi lányának hatodik születésnapjára született a mese, amelyből aztán a Pagony Kiadónál könyv, a bábszínházban előadás lett. A szülinapos azóta felnőtt, de a mese az elveszett születésnapról, a kalandozás a csillagképek között ma is ugyanolyan vicces és izgalmas, mint a bemutató idején.

19 órakor az ifjúságot és a felnőtteket várják a képernyő elé Christian Morgenstern Bitódalok című előadásukra.

Éppen tíz éve mutatták be a német költő nonszensz verseire komponált, felnőtteknek szóló előadást, mely a Budapest Bábszínház újkori történetének emblematikus produkciója lett. Egy fiatal alkotóközösség friss és örömteli csapatmunkájaként született és fődíjat nyert a Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztiválon. Veres András rendezése ma is hivatkozási alap, a kortárs felnőttbábszínház egyik első fecskéje.