November 21-től Bábfilmszínházat indít a Budapest Bábszínház. Online láthatják a nézők a teátrum népszerű előadásait.

A színház a jelenlegi repertoárját teszi elérhetővé az online térben.

Ismét abba a helyzetbe kényszerültünk, hogy a nézőink jelenlétét nélkülöznünk kell a színház épületéből. Mivel a Budapest Bábszínház számára fontos, hogy a gyerekek és a családok ne maradjanak bábszínházi élmény nélkül, ezért döntöttünk úgy, hogy elindítjuk a Bábfilmszínház szolgáltatásunkat. Eleinte hétvégenként tesszük elérhetővé az online előadásainkat, a nézőközönségünk által a Facebook-oldalunkon megszavazott időpontokban – mondta Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatója.

Az első előadás a november 21-i hétvégén Weöres Sándor költői mesejátéka, a Holdbeli csónakos lesz. A következő hétvégén a legkisebbek kedvence, a Boribon és Annipanni, majd a szintén népszerű Nyúl Péter és a 80 nap alatt a Föld körül lesz látható. Remélhetőleg a Bábfilmszínház repertoárja folyamatosan bővül.  

A Budapest Bábszínház a Pilvax Films stábjával, hat kamerával rögzítette a produkciókat. A cél az volt, hogy a bábelőadást filmes élményként tudják prezentálni.

Érdekes kísérlet számunkra is, hogy hogyan tudjuk ötvözni a bábfilm műfaját a bábszínpadi előadással. Bármilyen nehéz helyzetbe kerülünk, a társulat számára mindig fontos az alkotás. Ezért igyekszünk egy számunkra kedvezőtlen szituációban a pozitívumot megtalálni és új formákat keresni – tette hozzá az igazgató.

A hat kamerával
való rögzítés lehetővé teszi egészen közeli felvételek készítését, melyek olyan
apró részleteket is megmutatnak egy bábból, melyeket a hátsó sorokból talán nem
is látni. Előtérbe helyezi a finom színészi gesztusokat, a bábszínészek
aprólékos mozdulatait. A Bábfilmszínház ezzel tudja ellensúlyozni a bábszínház
közösségi élményének hiányát.

A Budapest Bábszínház a stream jegyek mellett elérhetővé tesz egy családi jegyet is azoknak a családoknak, akik támogatni kívánják a kultúrát. Az előadások külföldön is elérhetők.

Nyitókép: Jelenet a Holdbeli csónakos című előadásból. Fotó: Éder Vera