A Kolozsvári Puck Bábszínház Sz. Kiss Katalin A szelíd sárkányfiú meséje című darabját adta elő. A vízokádó hercegsárkány és a virágot lépő sárkány-hercegnő történetén keresztül a különbözőségből adódó kellemetlenségeket - mivel mindkét különleges adottság szégyen és gyalázat egy valamirevaló tűzokádó-ifjonc esetében -, ám ezzel együtt a gyarapítható vagy mindeddig kiaknázatlan lehetőségeket mutatja be. Hiszen a sárkányfiú végül megtalálja a módját, hogyan váljon különlegessé a másból. Jövendőbelije megmentésére igyekezvén, útja során olyan állatokkal találkozik, akik víz nélkül nehezen boldogulnának. Megtalálva hitvesét pedig mindketten rájönnek, hogy úgy illeszkednek egymáshoz, mint a borsó meg a héja - a sárkánylány nyomában növő virágok elhervadnának, ha a sárkányfiú nem tudná őket meglocsolni. A keserű felismerés, a kezdeti nehézségek után a másság kamatoztatásáról és másokban való kiteljesítéséről, a Nagybetűs, felnőtt életbe való beillesztéséről szól Sz. Kiss Katalin meséje.
Hiba lenne azonban különbséget tenni gyerekek és nézők között, hiszen ilyenkor ők a "mélyen tisztelt publikum", a leglelkesebb és legkritikusabb közönség is egyben - ugyanis, ha leköti őket, amit látnak, mert partnerként kezelik őket, síri csend van, ha nem, krónikus pisi-csoki-mozgásigény lép fel, mormolással, sírás-rívással, csörgéssel egybekötve, a figyelmes ücsörgés, és a színészekkel-bábokkal együtt mozgó párbeszéd helyett. Ebből a szempontból Kisvárdán a mélyen tiszteltek mindkét esetben határozottan elégedetteknek tűntek.
