Mindenki ismeri Bachot. Kevesen ismerik a kantátáit, és szinte senki nem ismeri valamennyit. Bach több mint 300-at írt, melynek kétharmada elkallódott. Ennek oka, hogy életében mindössze egyetlen egyet nyomtattak ki, a többi kéziratos formában maradt meg - amíg megmaradt. Bach jónéhány világi kantátát is írt, de a legtöbbet a lutheránus egyház számára szerezte, így szövegük a szertartásokkal kapcsolatos, mint ezé a négy darabé is. Ezen túl azért vannak napi aktualitásaik is.
Egyikük állítólag keletkezésük helyén, Mühlhausenben a több mint 300 házat elemésztő hatalmas tűzvész emlékére született, másikuk Bach anyai nagybátyjának temetési szertartására. Az ilyen események olvasztják össze a mindennapi élet eseményeit a szakrális témákkal. A halál egyébként Bach egyik gyakori témája volt.
A négy csodálatos és egymástól nagyon különböző mű négyféle utat is mutat.
A Christ lag in Todesbanden (BWV 4) Luther húsvéti korálstrófáit zenésíti meg, északnémet stílusú korálkantáta. Talán az 1614-1667 között élt Franz Tunder lübecki orgonista művészete a legjobb példa arra, hogy ez a zenei nyelv már jóval Bach születése előtt készen volt.
Az elhangzó két gyászkantáta (BWV 106, 131) a közös téma ellenére nagyon különbözik egymástól. Az Actus tragicus melléknevű darab az egész kantáta-életműben egyedül áll hangulatával: zenekara a continuo mellett csupán két furulyát és két gambát foglalkoztat. Az Aus der Tiefe rufe ich, Herr, zu dir tradicionálisabb hangszerelésű, de szintén kamaramű.
A Gott ist mein König (BWV 71) világi alkalomra, a mühlhauseni városi tanács beiktatására íródott, s a gazdag, többkórusos hangszerelést mesterien ötvözi a karcsú, finom és hajlékony megoldásokkal.
Vashegyi György tizennégy éve a koncertpódiumok állandó szereplője. Mára komoly művésszé vált, a magyar zenei élet fontos tényezőjévé, akinek valamennyi koncertje esemény, vagy a műsor érdekessége, vagy annak minősége miatt, szerencsés esetben persze találkozik a kettő. 1990-ben, húsz esztendősen megalapította a Purcell Kórust s egy évvel később létrehozta az Orfeo Zenekart is. Vashegyi György elsősorban saját együtteseit vezényli, de rendszeresen fellép más régizenei együttesek illetve szimfonikus zenekarok vendégkarmestereként is.
Ezúttal saját együtteseit vezényelte, kiváló szólistákat, remek, és - a szokásos átgondolt koncepciót tükrözve - rendkívül ritkán, együtt itthon eddig talán sosem hallott műveket. Mindez eleve sikerrel kecsegtetett.
Siker valóban volt. A közönség tapsolt. De bennem erős hiányérzet maradt. Ennek jó részét maga a helyszín okozta.
J. S. Bach: 'Christ lag in Todesbanden', BWV 4 'Húsvét ünnepére'
J. S. Bach: 'Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit' (Actus tragicus), BWV 106 'Gyászszertartásra'
J. S. Bach: 'Aus der Tiefe rufe ich, Herr, zu dir', BWV 131 'Egyházi szolgáltatás'
J. S. Bach: 'Gott ist mein König', BWV 71 'Tanácsválasztási kantáta'
Közreműködött: Zádori Mária - szoprán, Bárány Péter - kontratenor, Julian Podger - tenor, Raimund Nolte - basszus
Purcell Kórus, Orfeo Zenekar
Vezényelt: Vashegyi György
Remek hely a Művészetek Palotája. Szép, modern, funkcionális és egészen kiváló az akusztikája. De szerintem nem való kamarazenének. Nem való kantátának. Nem való gyászzenének. Ez ugyanis mind intimitást igényel. Például egy templom fölénk feszülő boltozatát, a szobrok derengő aranyát, a padsorok faragását, de legfőképp a körbeölelő falakat, a zártságot. A MűPá-ról sok jó elmondható, de hogy intim, meghitt, hangulatteremtő, illúziókeltő lenne, az nem. Nagy, tág, hideg fények, hatalmas, nyílt terek. És hiába a jó akusztika, elvész benne a hang. A régizenélők autentikus hangszerei bélhúrokon szólalnak meg, hangzásuk nem olyan erőteljes, messze vivő, mint a modern, fémhúros társaiké. És az ilyen kis apparátussal megszólaló darabokhoz, mint Bach kantátái - helyenként két furulya, két gamba, continuo, vagy mindössze egyetlen, pianissimóba hanyatló szoprán hang egy gordonkával -. nos, ezekhez túl nagy a tér fizikailag, látványban és lélekben is. Talán csupán emiatt, erőtlen volt a hangverseny. Lehet, hogy érdemes lenne kisebb helyszínre vinni a kamarazenei koncerteket. Ott vannak például a budapesti templomok; kantátáknak különösen ideális helyek.
A Purcell Kórus szerintem ma a legjobb magyar kórus. Ilyen pontatlan első megszólalást talán még sosem hallottam tőlük, és a továbbiakban sem éreztem őket átütő erejűnek, szuggesztívnek. És a zenekart sem. A koncert első fele (BWV 4 és 106) nagyobb élményt nyújtott, elsősorban a szólisták egy részének köszönhetően; a második rész ezek után még inkább csalódást keltő, bár zenei anyagában rendkívül szellemes volt.
Zádori Mária a régizenélés megunhatatlan csillaga, aki hangja finom, éteri csengésén és kristálymetszésű tisztaságán túl az éneklés minden erényével elvarázsol: az érzelmek mélysége, a művészi átélés és megélés, a szív ereje ad olyan pluszt a megszólalásának, amellyel mindig megérinti a hallgatót.
Szép teljesítményt nyújtott Bárány Péter kontratenor kellemes hangú, kulturált, értő interpretációja. A világ pódiumain jól jegyzett külföldi vendégek azonban nagy csalódást jelentettek. Julian Podger tenor nem volt sem meggyőző, sem végig tiszta, teljesítményéből hiányzott a meggyőző erő. Raimund Nolte basszus megszólalása derb, hangja nem elég mély, hangképzése "gombócos".
Mindezzel együtt mégis szép és rendkívüli este volt ez, olyan művekkel, amelyeket csak korhű zenekarok műsorán hallani.
